Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Által-éri vízitúra: őrült járgányok, fergeteges hangulat

Szombaton rendezték Tata és Dunaalmás között az ország legviccesebb vízitúráját, a 27. Által-éri flúgos futamot. A hideg idő sem riasztotta el a hajósokat és a nézőket.
Mozgásforma
Vízitúra Vízitúra

29 éve, 1995-ben rendezték meg az első Által-éri vízitúrát, amely mostanra az ország talán legbulisabb evezős találkozójává nőtte ki magát. Az eredeti célja a közösségi mozgás mellett az volt, hogy Mikoviny Sámuel munkásságára emlékezzenek a résztvevők, akinek az 1700-as években nagy szerepe volt a Tata környéki mocsarak lecsapolásában.

Hagyományos kajakok, kenuk, csónakok és őrült járgányok

Jól jellemzi a rendezvény népszerűségét, hogy az Által-ér két partja is tele volt nézelődőkkel, illetve szurkolókkal szombaton kora reggel.

13 kilométer: Tatától Dunaalmásig

A mezőny ezúttal is a tatai Berta malomtól rajtolt, a cél pedig 13 kilométerrel lejjebb, a dunaalmási nagy zsilipnél volt. A szervezőknek mindössze annyi a kérésük ezeken a bulis túrákon, hogy ne igyon senki alkoholt, lehetőleg viseljenek mentőmellényt a hajósok, az épített járgányok engedjék előre a hagyományos csónakokat és – a legfontosabb – mindenki érjen be épségben a célba!

Különleges vízi jármű az Által-éri vízitúrán 1
Forrás: Facebook

Szerencsére ezzel idén sem volt baj. Pontosabban a “ne igyon alkoholt” szabály hibátlan betartására nem vennénk mérget, de ez nem okozott komolyabb gondot, maximum egy-két csapatnál még a szokásosnál is hangosabb volt a nevetés.

Szóljatok, ha hasonlóan poénos mozgásos programról tudtok!

A holmozogj.hu küldetése, hogy minél több embert mozgásra, sportolásra, aktív kikapcsolódásra ösztönözzön. Azt gondoljuk, hogy például az Által-éri flúgos futam fantasztikus “reklámot” csinál az aktív programoknak. Ha tudsz olyan szabadidős eseményekről, amelyek hasonló élményekkel töltik fel a résztvevőket, vagy akár csak a nézőket, írd meg nekünk!

Videók
Kapcsolódó cikkek
Helyben, vízen, a Mi Balatonunk a Mi sportunk címmel május közepétől szeptember közepéig ingyenes sportprogram-sorozatot rendeznek Balatonfüreden a Kékszalag PORT kikötőben a Veszprém-Európa Sportrégiója 2026 keretében.
Október utolsó szombatján a Dunán ért véget a nagy sikerű Vízi Ring első évada. A 66,6 kilométeres Ördögi-Kör a túrasorozatnak köszönhetően három kisebb távval bővült, ezzel még több érdeklődőt bevonzva a vízitúrázás világába.
Szeptember 13-án jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra, amelyen mindenkit várnak a Duna holtágai és a Gemenci erdő egyedi vizes élővilága. Az ingyenes program egyik fénypontját a vízitúra során tapasztalt élmények és látványok jelentik, ezért a szervezők nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy egy izgalmas és emlékezetes része legyen a túrasorozatnak.
Augusztus utolsó előtti hétvégéje újabb remek lehetőségeket kínál, hogy felejthetetlen sportélményeket gyűjts! A felhozatal most is elképesztő: kipróbálnád, milyen mezítláb futni a Balaton vizében, vagy inkább egy éjszakai bringatúrán fedeznéd fel Gödöllőt? Esetleg egy kulturális, osztrák-magyar kerékpártúrán vennél részt, meghódítanád a legendás Spartacus-ösvényt, vagy egy hatalmas futófesztiválon zárnád a szezont Keszthelyen?
Kapcsolódó programok
Lajta-kör: Vízitúra a Lajta mosonmagyaróvári szakaszán
Fedezd fel Mosonmagyaróvár varázslatos vízi világát egy izgalmas körtúrával, amely az Itató strandtól a Lajta-zsilipig, majd a város szívéig vezet! A hangulatos éttermek segítségével garantáltan felejthetetlen élményekkel gazdagodsz!
Kenuzás a Zala folyón
A félnapos túra során bárki megismerkedhet a vízi túrák csodálatos és magával ragadó világával. Egy biztos, ha egyszer kipróbálod, még többet szeretnél belőle!
Legfrissebb cikkeink
Történelmi rekorddal és Vásárhelyi Máté maratoni címvédésével zárult a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál
Véget az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A hétvége során a tizennégy különböző távra összesen 39 910 nevezés érkezett, a helyszínen pedig közel 100 ezer ember fordult meg a két nap alatt.
Új pályacsúccsal és több mint 20 ezer nevezővel indult a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál
Október 10-én ideális futóidőben vette kezdetét az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A szombati nyitónap minden korosztályt megmozgatott: a legkisebbektől az idősebb generációkig több mint 20 000 nevezés érkezett a 13 különböző távra.
Mi a SPAR Budapest Maraton titka, és miért éri meg 42,195 km-t futni? - Interjú Kocsis Árpád főszervezővel
35 éve még értetlenkedve figyelték az utcán edzőket, a kocsmák teraszáról gúnyos beszólások kísérték a futókat, a hatóságok pedig szinte személyes sértésnek vették a lezárási kérelmeket. Mára gyökeresen megfordult a világ: a futás a társadalmi elismerés és az önbecsülés egyik legelterjedtebb kifejeződésévé vált.
Soha nem neveztek még ennyien magyar maratonra: meghaladja a 10 ezres álomhatárt a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál főtávjának rajtlistája
Lezárult az előnevezés a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztiválra: a különböző távokra több mint 39 000 nevezés érkezett, ezzel a kétnapos rendezvény lesz idén is az ország legnépesebb szabadidősport-eseménye.
14 másodpercen múló győzelem és Rekordlétszám a szezonzárón – Ultrabalaton Trail
Nyolcadik alkalommal rendezték meg hétvégén az Ultrabalaton Trailt, amely a Balaton északi partjának hegyeiben, komoly szintemelkedésekkel és lélegzetelállító őszi erdei panorámával várta a futókat.
Háromszoros Spartathlon-győztestől a tubát fújó maratonistáig: megszállottak és különc figurák a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon
A világ leghíresebb ultramaratoni versenyeiről érkező sivatagi hősök, egy svéd házaspár, akik 2000 óta minden egyes évben Budapestre utaznak maratont futni, Rubik-kockának öltözött speedcuber és hangszerrel futó tubaművész.
2026 © holmozogj.hu