Hévízibivaly: különleges duatlon, evezés és futás vadregényes helyszínen

Vannak, akik a termálvízben való lazítás miatt járnak Hévízre, és vannak olyanok is, akik az ország egyik legkülönlegesebb szabadidős sporteseményén méretik meg magukat. Jövőre, március elsején immár negyedik alkalommal rendezik meg a Hévízibivaly Duatlont, amelyen a Hévíz-patakon evezve, majd a part mentén futva fedezheted fel saját bivalyerődet, igazán mesebeli környezetben.

A verseny neve egy helyi hagyomány előtt tiszteleg. A múlt században vízibivalyok taposták végig a Hévíz-patak medrét, hogy eltávolítsák a hordalékot és ezzel biztosítsák a víz egyenletes áramlását. Ezek a jámbor állatok előszeretettel pihentek meg a meleg vízben, ki se akartak jönni belőle.

Valószínűleg így vannak ezzel azok is, akik szívesen ücsörögnek a hévízi termálfürdőben, csakhogy a Hévízibivaly nem a lábáztatásról szól: ez egy kőkemény kihívás, amelyhez kellő elszántság és kitartás szükséges.

Országos szinten is egyedülálló

A verseny két mozgásformát ötvöz: az evezést és a futást.

Ha egyénileg indulsz, magaddal kell hoznod a saját kajakodat, kenudat vagy SUP-odat, ha viszont 2-3 fős csapatban versenyeztek, akkor a nevezés során lehetőségetek van előre lefoglalni egy vízi járművet, amivel rajthoz állhattok. Az első kihívás egy csaknem 10 kilométer evezés. A kellemesen meleg Hévíz-patakon azonban akadályokkal is találkoznak a résztvevők, például hidak alatt kell átbújniuk.

“Ezt senki nem ússza meg szárazon, de éppen ez a varázsa” – mesélte a holmozogj.hu-nak Böröczné Bolla Krisztina, a verseny egyik szervezője. “Előfordult, hogy végig esett az eső, máskor pedig magas volt a vízszint és át kellett emelni a hajókat. Mindezek ellenére senki se veszített a jókedvéből, sőt mindenki büszkén és mosolyogva teljesítette a kihívást.”

Evezés a Héviz-patakon

Az evezős szakasz végén, Fenékpusztánál frissítőpont várja a kétpróbázókat, ahol megmelegedhetnek és magukhoz vehetnek néhány falatot. (Kulacsról vagy pohárról mindenkinek magának kell gondoskodnia, mert a szervezők nagy hangsúlyt fektet a fenntarthatóságra.) A pihenőidő nem számít bele az összidőbe, így a résztvevők kényelmesen felkészülhetnek a futásra a melegedőkben.

Utána viszont már nincs mese, muszáj nekiveselkedni a második feladatnak, 11 és fél kilométert kell leküzdeni futva a patakparti, vadregényes terepen.

A célba érkezés után minden résztvevő forró levest kap, a Hévízi Tófürdő pedig kedvezményes belépőkkel várja a megfáradt “bivalyokat” egy jól megérdemelt, izomlazító feltöltődésre a gyógyvízben.

Futók Hévízen
Forrás: heviz.hu

Igazi kihívás mindenkinek

A versenyre bárki regisztrálhat, aki elmúlt 18 éves és tud úszni, legyen kezdő vagy haladó.

“A buli kedvéért több olyan baráti társaság is nevezett már korábban, akik a versenyen próbálták ki először az evezést. Ugyanakkor gyakorlott kajakosok, kenusok, vagy SUP-osok is előszeretettel jönnek a különleges helyszínre. Tehát a Hévízibivaly nagyon jól összehozza az amatőröket és a profikat, akik elszántan küzdenek a győzelemért. Mert aki ezt a versenyt teljesíti, az valóban bivalyerős – mondta a szervezőcsapat tagja.

A szervezők szerelemprojektje

A Hévíz-pataki Bivalyverseny négy éve indult útjára Pálffy Tamás ötletéből, és a szervezők a mai napig szívügyükként kezelik.

“Amikor ott állunk és biztatjuk a résztvevőket az utolsó hajrában, az számunkra is hatalmas élmény. Szinte olyan, mintha mi is velük versenyeznénk. Igaz, mi nem indulunk a versenyen, de számunkra is egy nagy kihívás, mert szeretnénk, hogy mindenki elégedett legyen, jól érezze magát, és ne adódjon olyan probléma, amit ne tudnánk megoldani” – fogalmazott Böröczné Bolla Krisztina.

A csapat keményen dolgozik, minden évben igyekeznek meglepetésekkel, újításokkal meglepni az indulókat.

“Amikor látjuk a célba érkező versenyzők mosolyát, ahogy büszkén emelik magasba az érmet, úgy érezzük, minden erőfeszítésünknek meglett a gyümölcse” – tette hozzá a szervezőcsapat tagja.

A Hévizibivaly verseny résztvevői

Nevezz még ma!

A Hévízibivaly kétségtelenül az ország egyik legkülönlegesebb szabadidős sporteseménye, amit minden eddigi résztvevő imádott. Ezt bizonyítja az is, hogy az évről-évre visszatérő versenyzők száma folyamatosan növekszik. 2024-ben már több mint 220-an vágtak neki az összesen mintegy 22 kilométeres távnak.

A 4. Hévízibivalyra február 21-ig lehet online vagy a Hévízi Tourinform Irodában nevezni. A résztvevői létszám felső határa 250 fő, így ha nem akarsz lemaradni, nevezz minél hamarabb! Ha úgy érzed benned is megvan a bivalyerő, nézd meg a jelentkezési feltételeket!

Videók
Kapcsolódó cikkek
Szeptember 15-én indul az új kezdeményezés, aminek célja, hogy a résztvevők 21 egymást követő munkanapon legalább 2 km-t megtegyenek a kijelölt futókörön reggel 6:00 és 6:30 közötti kezdéssel.
Aktív Magyarok program
Tudtad, hogy a rendszeres testmozgás nemcsak fittebbé, hanem boldogabbá és energikusabbá is tesz, még idősebb korban is? Fedezd fel, milyen ingyenes programokkal őrizheted meg erőnléted, hogy lépést tarthass az unokákkal is!
Magyar győzelemmel zárult, és több mint 20 ezer embert mozgatott meg a 40. Wizz Air Budapest Félmaraton, amely minden idők legnagyobb hazai félmaratonja volt. A férfiaknál Karsai Gábor, a nőknél Vindics-Tóth Lili diadalmaskodott, elnyerve ezzel a félmaratoni országos bajnoki címet is. A jubileumi versenyen csúcsot döntött a külföldi futóturisták részvétele is, ami jelentősen hozzájárult Budapest turisztikai bevéleteihez és emelte a főváros nemzetközi presztízsét.
2025. szeptember 13–14-én újra Piliscséven várja a sport és az extrém élmények szerelmeseit Magyarország egyik legnépszerűbb akadályfutó versenye, a Fighters’ Run!
Idén tizedik alkalommal startol a #BeActive Európai Sporthét, amely szeptember 23–30. között országszerte több száz ingyenes vagy kedvezményes programmal hív mindenkit a mozgás örömére. Ha szeretnél kiszakadni a hétköznapokból, és kipróbálni valami újat, itt a lehetőség – a sport mindenkié!
Kapcsolódó programok
Gyömrői futókör
A gyömrői futókör az ismert tófürdőt, illetve a helyi focipályát kerüli meg. Garantált kikapcsolódás a sportélmény mellett!
Fóti futókör
A fóti Királydomb lankái megedzik a futók lábait: a néhány méteres szintkülönbség garantáltan megtöri a 800 méteres körök monotonitását.
Legfrissebb cikkeink
Aktív Magyarok program
Magyarország a punnyadás bajnoka? Sokkoló adatok a mozgáshiányról (és a kiút!)
Te mire fogod, ha valami nincs rendben az egészségeddel? A genetikára? Az orvosokra? A rossz csillagállásra?
Indulj a Kéktúrázás Napján - túrázz velünk az ország minden szegletében!
Október 11-én ismét jön Magyarország legnagyobb közösségi túranapja: a Kéktúrázás Napja! A hatodik alkalommal megrendezett eseményen több ezer túrázó kel útra egyszerre, hogy közösen bejárjuk az országot átszelő 2580 km-es Országos Kékkört.
Az egész ország egyetlen hatalmas sportpályává változik - íme a hétvégi programajánló!
Küzdj a sárban Piliscsévén, fuss a szőlőben Pannonhalmán, nézz ki a Nagy Sportágválasztóra vagy evezz a Gemencben: ezen a hétvégén tényleg mindenhol sport vár rád!
Aktív Magyarok program
Nincs több kifogás! – Fedezd fel a hozzád legközelebbi kalandot!
Elhatároztad, hogy többet mozogsz, de a legnagyobb kérdés még mindig az, hogy HOL? Hol van egy jó futópálya, hova lehet elmenni bringázni a családdal, vagy hol lehet kipróbálni valami újat, ami kimozdít a komfortzónádból?
Idén 277 elektromos kerékpár beszerzését támogatja az Aktív Magyarország
Lezárult az E-bike Beszerzési Program 2025 pályázati szakasza, amelynek keretében összesen 277 darab elektromos kerékpár megvásárlásához nyújt támogatást az Aktív Magyarország.
Aktív Magyarok program
Tekerj, evezz, fuss vagy vadássz pontokat! – Találd meg a hozzád illő kalandot!
Mit szólnál, ha a sport nemcsak edzés lenne, hanem egy felejthetetlen kaland is? Amikor a mozgás élménnyé válik: barátokkal, a természetben, egy szuper közösségben.
2025 © holmozogj.hu