Fussuk le! Félmaraton Fesztivál: Három nap mozgás és közösségi élmény Csongrádon

Idén negyedik alkalommal rendezik meg Csongrádon a Fussuk le! Félmaraton Fesztivál, amely május 9. és 11. között várja a futás szerelmeseit. Az esemény nemcsak egy vasárnapi futóverseny, hanem egy háromnapos sportfesztivál, amely – a szervezők elmondása szerint – színes programokkal és különleges újdonságokkal kínál felejthetetlen pillanatokat minden résztvevő számára. Legyen szó kezdőkről, vagy haladókról.
Mozgásforma
Futás Futás

Amint arról egy korábbi cikkünkben már írtunk, a szervező Fussuk le! sportegyesület azzal a céllal jött létre, hogy egy olyan építő közösséget teremtsen, amely amatőr futóknak segít és nyújt motivációt. A Kecskés László által vezetett csapat azonban nemcsak közös futó- és erőnléti edzéseket, illetve jóga programokat tart, hanem egy sportfesztivált is szervez május második hétvégéjén. Ilyenkor Csongrád három napra pezsgő sportvárossá alakul.

Ez nem verseny, fesztivál!

Fussuk le! Fesztivál - Csongrád

„A fesztivált úgy alakítottuk ki, hogy minden benne legyen, amit egy futó kívánhat” – mesélte a holmozogj.hu-nak a fesztivál alapítója. „Verseny, közösségi programok, regenerálódási lehetőségek – ezek együtt alkotnak egy teljes élményt. Ezért is mondom mindig, hogy ez nem csak egy futás, hanem egy szuper csomag, amire nagyon büszkék vagyunk.”

A Fussuk le! Félmaraton Fesztiválra minden futót várnak, legyen szó kezdőkről vagy haladókról, akik három különböző táv közül választhatnak: a gyerekek számára 750 méteres futam indul, van 10,5 kilométeres negyedmaraton, a legfelkészültebbek pedig félmaratoni távon állhatnak rajthoz. A két „felnőtt táv” akár két fős váltóban is teljesíthető.

„A váltót azért találtuk ki, mert fantasztikus érzés egy baráttal vagy családtaggal együtt futni” – mondta Kecskés László. „Amikor a váltó első tagja nekivág a résztávnak, a társa ott szurkolhat a rajtnál, majd a váltást követően az első futót elvisszük a célhoz, hogy társával együtt szakíthassa át a képzeletbeli célszalagot, mert az a közös pillanat minden fáradságot megér.”

Koncerttel indul, az uszodában ér véget

Fussuk le! Fesztivál - Csongrád

A fesztivál május 9-én, pénteken kezdődik egy Margaret Island koncerttel, amelyre a nevezők kedvezményesen vásárolhatnak jegyet. Szombaton a szervezők közösségi programokkal készülnek: átmozgató edzések, cipőtesztek, meghívott vendégekkel készülő interjúk, futós kvíz, valamint egy hangulatos pizzaparti várja a résztvevőket.

Kecskés László szerint a szombati közösségi nap az esemény egyik legnagyobb erőssége. „Tavaly csaknem öt órán át együtt voltunk a futókkal, nevetgéltünk, beszélgettünk, és olyan barátságok születtek, amelyek azóta is tartanak. Ez nemcsak egy verseny, hanem egy családias esemény, ahol mindenki megtalálja a helyét.”

A teljes programot itt éred el.

Vasárnap az útvonal mentén 9 zenei pont segíti majd a futókat, ahol DJ-k, néptáncosok és fúvósok gondoskodnak a jó hangulatról. A célba érkezők idén is színvonalas befutócsomagra számíthatnak, ráadásul a résztvevők a verseny után a csongrádi uszodában regenerálódhatnak, ami tovább fokozza a fesztiválélményt.

„A közösségi erő az, ami életben tartja ezt a fesztivált. Nemcsak a futóink között, hanem a szervezők és segítők között is óriási az összetartás. Ez a mi igazi titkunk” – emelte ki a fesztivál alapítója.

A már zajló előzetes nevezés április 15-ig tart, de a versenytávokra a helyszínen is lesz lehetőség regisztrálni, így azok is csatlakozhatnak, akik az utolsó pillanatban döntenek az indulásról.

Ha kíváncsi vagy, milyen hangulatban telt a tavalyi Fussuk le! Félmaraton Fesztivál, akkor kattints ide, és nézd meg az eseményről készült videót!

Cimkék
Videók
Kapcsolódó cikkek
Több tucat izgalmas programmal robban be május második hétvégéje! Legyél kezdő vagy haladó, bringás, futó, túrázó vagy vízitúrás, most biztosan találsz kedvedre valót. Ráadásul az írásbeli érettségi nehezén már túl vannak a diákok is, így ők is felszabadultabban kapcsolódhatnak be a hétvégi programokba. Válaszd ki a kedvenced, és tervezd meg az aktív hétvégédet!
Van, aki ünnepli és bulizik egy rémisztően jót, mások az egészet csupán egy amerikai őrültségnek tartják, aminek semmi keresnivalója nincs Magyarországon – ez a Halloween. Nem szeretnénk állást foglalni a kérdésben, de egy biztos: ez is kitűnő alkalom a mozgásra!
Öt városban, Gödöllőn, Csongrádon, Martfűn, Kecskeméten és Szegeden is várja a közös mozgás élményeire vágyókat a Fussuk le! sportegyesület, amely nem csak közös futásokat szervez, hanem kiegészítő, erősítő edzéseket és jóga programokat is.
Öt városban, Gödöllőn, Csongrádon, Martfűn, Kecskeméten és Szegeden is várja a közös mozgás élményeire vágyókat a Fussuk le! sportegyesület, amely nem csak közös futásokat szervez, hanem kiegészítő, erősítő edzéseket és jóga programokat is.
Meglepő trendet mutatnak a jubileumi, 10. PENNY Mikulásfutás nevezési adatai: idén a hölgyek vették át az uralmat a mezőnyben. A vasárnapi, teltházas verseny 4500 fős rekordmezőnyének 59%-a nő, így a Télapó piros kabátja alatt most először többségében futónők rejtőznek.
Kapcsolódó programok
Kazincbarcikai futókör
Viszonylag távol a város zajától, a helyi Csónakázó-tó partján épült a futópálya. Olvasni is idilli róla, nemhogy futni rajta!
Budapest XVIII. kerületi futókör
A Havanna utcai lakótelepet a rekortán futópálya és annak egyik végén található kondipark teszi igazán sportossá.
Legfrissebb cikkeink
A Mikulás fut, teker és túrázik is – piros sapkás mozgásdömping egész hétvégén
Mikulás most tényleg mindenhol feltűnik: piros sapkában fut, bringázik, túrázik, jótékonykodik, és közben egy egész országot mozdít meg. December Mikulás-hétvégéjén futóversenyek, bringatúrák, családi kirándulások és jótékonysági események várnak, a Velencei-tótól a Tisza-tóig, Borsodtól a Margitszigetig.
Rekordlétszámú Mikulás lepi el Budapestet: A tél egyik leglátványosabb eseménye jubilál
Pirosba borul Budapest belvárosa december 7-én, vasárnap: a jubileumi, 10. PENNY Mikulásfutáson minden eddiginél több, 4500 jelmezes futó árasztja el az utcákat. A Duna-parton, garantált hóesésben hömpölygő piros tömeg évről évre a budapestiek és az itt tartózkodó turisták egyik kedvenc látványossága. A résztvevők nemcsak a kilométereket gyűjtik, hanem ajándékokkal töltik meg az SOS Gyermekfalvak puttonyát is.
Ködben úszó csúcsok és saras ösvények – évzáró terepfutás a Nyúlcipőbolt Budai Trailen
Az Év utolsó versenyén, a Nyúlcipőbolt Budai Trail Télen közel 800 futó búcsúztatta az évet a Budai-hegység saras, ködös, zúzmarás ösvényein. Telki klasszikus versenyközpontja, profi terepfutas.hu-s szervezés, pályacsúcsok és ikonikus budai csúcsok tették teljessé a napot.
Hévíz nyerte az idei Óriás Tekerést – februárban jön az újabb kihívás!
Közel 2500 résztvevő és több mint 4400 tekerés – számokban így foglalható össze az első Óriás Tekerés. A 11 helyszínen zajló versenyt végül Hévíz nyerte Pécs és Kaposvár előtt, de a szervezők szerint a fő cél teljesült: az esemény sikerrel mozgatta meg a lakosságot és népszerűsítette a sportolást a téli időszakban is.
SZEOSZ-ESEMÉNY
Óriás Tekerés 2025 – Az ország legnagyobb beltéri bringabulija holnap indul!
Holnap indul az ország legnagyobb ingyenes beltéri bringabulija! Az Óriás Tekerés 11 városban vár 10:00 és 20:00 között, egész napos zenével, edzőkkel, élő közvetítéssel és hatalmas közösségi hangulattal. Tekerj 15 perces etapokban, válassz helyszínt, és legyél részese egy országos mozgásünnepnek – minden pedálfordulat számít!
Zsebedben a KÉK: megjelent a hivatalos KÉKTÚRA app
A kéktúrázók nagy álma vált valóra: megérkezett a hivatalos KÉKTÚRA alkalmazás, amit mostantól bárki letölthet a mobiljára. Ha eddig térképek, igazolófüzetek, GPX-ek és különböző appok között zsonglőrködtél, most mindent egy helyen találsz – ráadásul kifejezetten a KÉKTÚRA útvonalaira és a túrázók igényeire szabva.
2025 © holmozogj.hu