Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Fogadj örökbe egy túrázót! – új ötlet, hogy többen mozogjanak

A novemberi, évadzáró zsámbéki gyalogtúra és futás szervezői klassz ötlettel álltak elő: arra biztatnak mindenkit, hogy hívjon meg és nevezzen be még egy (vagy akár több) embert a sportos kikapcsolódásra, és éljék át közösen a mozgás, a túrázás élményét!

Már javában lehet nevezni a november 16-i, évadzáró zsámbéki gyalogtúrára és terepfutásra, ami egyben Ötpróba-pontszerző állomás is lesz. A szabadidős eseményt szervező Zsámbékfutás csapata pedig úgy döntött, 2022 után ismét meghirdeti a “Fogadjunk örökbe egy túrázót!” kezdeményezését, amelynek lényege, hogy a túrázók “vigyenek magukkal” másokat is, fizessék ki a nevezésüket, így olyanok is átélhetik a közösségi mozgás élményét, akik egyedül nem szívesen mennének, vagy nehézséget okozna számukra kifizetni a nevezési díjat.

Vendégeld meg a túratársadat!

“A kis segítség is segítség” – mondta a holmozogj.hu-nak Patyi János, az esemény főszervezője, aki hozzátette, a családtag, barát vagy ismerős megvendégelésének többféle módja is van.

“A legegyszerűbb, ha megbeszéled az ismerősöddel, hogy szívesen megajándékoznád egy aktív kikapcsolódással és a saját nevezéseddel együtt adod le az ő jelentkezését is. Ha inkább meglepetésnek szánod a nevezését, akkor mi is tájékoztathatjuk a szerencsés örökbefogadottat, amennyiben a befizetés közlemény rovatában jelzed, hogy kit szeretnél magaddal hozni az eseményre.”

Túrázók

A november 16-i eseményen nem lesz tömegrajt, mindenki egyénileg vághat neki a választott távnak a megadott időintervallumon belül. A túrázók és terepfutók állóképességük és kedvük szerint 6, 11, 16 és 26 kilométert teljesíthetnek. A rajt helyszíne a Zsámbéki Premontrei Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola lesz.

Az évadzáró gyalogtúráról és terepfutásról ide kattintva olvashatsz bővebben. Sőt, a saját és az “örökbefogadottad” nevezését is leadhatod! Te kit viszel magaddal?

Cimkék
Videók
Kapcsolódó cikkek
Nyerj úgy, hogy közben jól érzed magad és teszel az egészségedért! Az Ötpróba szabadidősport-sorozat részeként nyolc különböző mozgásforma eseményein gyűjthetsz pontokat, amelyeket különleges ajándékokra válthatsz be. Sőt, akár a Los Angeles-i olimpián is ott lehetsz!
Tökéletes nyári időben, 10.200 nevezővel, fesztivál hangulatban zajlott le Magyarország legnagyobb női szabadidősport-eseménye vasárnap. Az első nyári hétvége ideális feltételeket biztosított a 31. ALDI Női Futógála hatalmas mezőnyének a Városligetben.
Vasárnap a főváros legszebb parkjában gyűlik össze a hazai női futóközösség, ahol a 31. ALDI Női Futógála mezőnyében Trokán Anna is futócipőt húz.
Július első hétvégéjén, július 3 – 5 között, ismét a futóké lesz a főszerep a Tisza-tó partján, hiszen megrendezik az Ultra Tisza-tó versenyt, Magyarország egyik legnépszerűbb, nyári futóversenyét.
Tízévesen kapott stroke-ja után azt mondták neki az orvosok: soha többé nem sportolhat. Ő azonban nemcsak rácáfolt a kilátástalan jóslatokra és paralimpiai bajnok lett, de az Exatlon Hungary kőkemény akadálypályáin is bizonyított.
Kapcsolódó események
Legfrissebb cikkeink
Júniusi sportmix: éjszakai bringától a Balaton-parti triatlonig
Június közepén sem lassít a sportnaptár: éjszakai bringás felvonulás Dabason, naplementés futás Bábolnán, sárdagasztás Nyáregyházán, triatlon Keszthelyen, bringás és terepes kihívások Nagykovácsiban, valamint több családi és közösségi futóprogram vár országszerte.
Közel 90 helyszínen várja az érdeklődőket a Mozgás Éjszakája
Június 12-én ismét megrendezik az Aktív Magyarország támogatásával megvalósuló Mozgás Éjszakáját, Magyarország legnagyobb ingyenes szabadidősport-eseményét. A budapesti Hősök tere mellett csaknem 90 további helyszín kapcsolódik be az eseménysorozatba.
BETELT a 44. LIDL Balaton-átúszás klasszikus távja!
Már nem lehet nevezni, mert hetekkel a rajt előtt betelt a 10 500 fős limit a 44. Lidl Balaton-átúszás 5,2 kilométeres főtávjára.
A technika ördöge is biciklin jár: két győztese lett az Év Kerékpárútja 2026 szavazásnak
Az Év Kerékpárútja 2026 szavazás utolsó napján rendkívül szoros verseny alakult ki a jelöltek között.
Beindul a nyári szezon: sportos hétvége jön június elején
Június első hétvégéje rögtön nagy választékot hoz: akadálypályás élményfutás Budapesten, terepfutás Szadán, éjszakai félmaraton Győrben, bringás kihívások a Vértesben, családi futófesztivál Cegléden és női futóünnep a Városligetben.
Élménysport-programokkal indul a nyár!
Júniusban is folytatódik a 2026-os Élmény- és Szabadidősport Program, amelynek keretében országszerte várják az aktív kikapcsolódás kedvelőit a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetségének tagszervezetei.
2026 © holmozogj.hu