Elképesztő akaraterő: Kéri Veronika egyetlen nőként teljesítette a 422 kilométeres kihívást

Mikor és milyen elhatározásból döntöttél úgy, hogy szeretnéd kétszer is megkerülni a Balatont?

Mindig is szerettem a kihívásokat és feszegetni a saját határaimat. Korábban négyszer már teljesítettem az egykörös NN Ultrabalatont egyéniben. Úgy voltam vele, hogy beadom a jelentkezésem a #Projekt422-re, aztán vagy sikerül, vagy nem. Tavaly augusztusban ez megtörtént, majd felkerestem Lubics Szilvit, hogy legyen az edzőm. Korábban csak a saját akaraterőm és a fejem által mentem előre és értem el egyre jobb időket. Aztán november tizenötödikén derült ki, hogy a szervezők engem is kiválasztottak. Húsz jelentkező volt, abból hárman voltunk lányok, közülük csak én kaptam meg a lehetőséget.

Az elképzeléseidnek megfelelően teljesítetted a 422 kilométert?

Ha őszinte akarok lenni, akkor nem vagyok elégedett, mert kicsúsztam a 61 óra 27 perces szintidőből. Viszont örülök neki, hogy egyedüli nőként nem vallottam kudarcot, pláne úgy, hogy korábban 211 kilométerél sohasem futottam többet. Maximalista emberként megpróbáltam az edzéseimet is száztíz százalékkal megcsinálni, ez most 64 óra 54 percre volt elég. Legalább így van motivációm visszatérni…

Hogyan sikerült úrrá lenni a holtpontokon, ha voltak egyáltalán?

Természetesen voltak, Szilvivel, aki az NN UB alatt éppen Arizonában ultrázott, menet közben beszéltünk, ami segített. Furcsa, hogy míg máskor az ember rutinból lehoz egy kört a Balaton partján, ezúttal már az első körben is szenvedtem kicsit. A második körre felfáztam, a nehezítő tényezők, mint amilyen az elején az eső és a szembe szél, vagy vasárnap a meleg volt, sokat kivesz a futóból. Az első kör vége mellett a másik holtpontom akkor volt, amikor a szintidős autó elhaladt mellettem. Ez kicsit megviselt, kellett három perc, amíg végiggondoltam, hogy most mi lesz, de aztán győzött az akaraterőm és folytattam.

Mi volt az első dolog, ami a célba érkezés után a fejedben járt?

Nagyon sajnáltam a szervezőket, mert sokat kellett rám várniuk, de jó érzés, hogy megvártak. Egyelőre még nem fogtam fel, amit véghez vittem. Mindenki úgy tekint rám, mint egy csodára, ez nekem kicsit furcsa. Én csak beálltam a rajtba, utána pedig tettem a dolgom. Kemény fejem van, nem csak a futásban, hanem az életem többi területén is ilyen a mentalitásom. Még Gödöllő polgármestere is ott várt a célban a szüleim és a barátaim mellett. Takács Krisztián „Csipi” sérülten is kijött, hogy az érmet a nyakamba akassza.

A Projekt422 létrejöttének egyik fő célja a jótékonyság volt. Miért pont a Patrónus Házat szeretted volna támogatni? Mekkora összeg jött össze?

Ahogyan a legtöbben, úgy én is a gyerekek vagy az állatok támogatása között gondolkodtam. gödöllőiként ismertem a Patrónus Háznak az alapítóját, Németh Ildikót, aki gyakori vendégem volt az általam tartott edzéseken. Az autizmus egy olyan dolog, ami felett nem szabad szemet hunyni, sokat tanulhatunk tőlük, mert talán még boldogabbak is, mint az átlagemberek. A célom 6 125 000 Ft összegyűjtése volt, nemrég meghaladtuk az ötmillió forintot, május 11-ig még bárki támogathatja a Patrónus Házat.

Mi az, amiért szereted az ultrafutást? Az átlagember egyik első kérdése szinte biztosan az lenne, hogy „nem unalmas”?

Abszolút nem, ahogyan maga a futás sem az. Azért választottam az ultrázást, mert ez egyfajta belső utazás, közben az ember sokat tud önmagával lenni, rengeteg kérdésre tud választ kapni, amire normál esetben nem találná a megoldást. Kicsit magamnak való lány vagyok, szeretek egyedül lenni, egyedül futni. Az ultrázás ha jó a kedved, ha rossz, ha jó az idő, ha rossz, gyógyír minden testi-lelki bajodra. Sok nehéz helyzetből húzott már ki, legyen szó akár csak magánéleti problémáról. A futás számomra drog, de annak a kellemesebb fajtája.

Mennyi időt vesz igénybe a felkészülésed? Hogyan tudod a futást összeegyeztetni a civil munkáddal?

Általában heti öt-hat napot edzek egy héten, mobilizáció, konkrét feladatos futások, hosszú futások, erőnléti edzések tették változatossá az edzésprogramom. Az NN Ultrabalaton előtt három felkészülési versenyen is rajthoz álltam, egy ötven, hatvan és száz kilométeres versenyen indultam el. Ahogyan minden mást, úgy a futást is szépen bele lehet illeszteni a hétköznapokba, ha igazán akarja az ember. Hajnali futó vagyok, 3:40-kor keltem minden nap, hétfőtől vasárnapig. A futás mellett edzősködöm és házakhoz járok takarítani. Hálás vagyok nekik, hogy rugalmasak voltak a felkészülésem során.

Lubics Szilvia személyében igencsak neves edződ van. A mentális vagy a fizikai részében tud többet segíteni neked?

Igazából mindenben segít. Szilvi már régóta a példaképem volt, mielőtt megkerestem, arról álmodtam, hogy egyszer ő lesz az edzőm. Kívánom, hogy mindenkinek így valósuljon meg az összes álma. A kezdetektől nagyon bízott bennem, azt mondta, hogy ritkán találkozott ilyen kemény fejű lánnyal, mint amilyen én vagyok, tudta, hogy a #Projekt422-t is meg fogom csinálni. A verseny reggelén csak annyit írt, hogy száztíz százalékosan felkészültem, innentől már csak élvezzem a futást.

Mit tanácsolnál azoknak, akik most szeretnének elkezdeni futni?

A futás lelke és motorja a futócipő. Sokáig én is szín alapján választottam, ez nyilván nem volt a lábamnak legmegfelelőbb elképzelés. A fokozatosság elvét nem tartottam, hiszen félmaratoni után maratont futottam, utána pedig már ugrottam is az ultrára. Viszont ez is azt bizonyítja, hogy az ember sok mindenre képes, a nehéz része az egésznek a komfortzónából való kilépés, azt nem könnyű elhagyni. Mindenki bízzon magában, ez a legfontosabb! Ha most nem ment öt kilométer, ne írja le magát, mindig csak a következő kis részfeladatra koncentráljon.

Egy ekkora tett, mint a #Projekt422 teljesítése után milyen célok vannak még a fejedben?

A következő konkrét célok kijelölésében megvárom Szilvit, amíg hazatér Arizonából és átbeszéljük vele az elképzeléseinket. A terveim között a jövő évi Spartathlon is szerepel, aztán meglátjuk, hogy egykörös UB-t futok-e vagy „visszavágok-e” a kétkörös szintidőnek. Egyelőre a regenerálódáson van a hangsúly és hogy visszatérjek a normál kerékvágásba.