Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Mórocza Andrea történelmi győzelmet aratott az NN Ultrabalatonon

Mórocza Andrea nyerte a 2025-ös NN Ultrabalaton egyéni versenyét, ráadásul új női pályacsúccsal. A magyar futó 18 óra 30 perc 15 másodperc alatt teljesítette a 211 kilométeres távot, közel 40 perccel megelőzve a legjobb férfi versenyzőt is. Az esemény történetében mindössze második alkalommal fordult elő, hogy női futó végzett az abszolút első helyen. 2012-ben Lubics Szilvia nyert abszolútban.
Mozgásforma
Futás Futás
Mórocza Andrea
Fotó: NN Ultrabalaton

A Balaton körüli versenyen egyébként több, mint 28 ezer 300-an álltak rajthoz, persze a többség csapatban teljesítette a távot. Az idei év újdonsága a #Projekt422 volt, az ebben a kategóriában indulók egymás után kétszer teljesítették a kört, 422 kilométert leküzdve. Az ultrafutók egyéni jótékony céljaikért is futócipőt húzhattak, melyet a BioTechUSA választott szervezetenként 500 ezer, azaz összesen 3 millió forinttal egészített ki. Ebben a kiírásban Erős Tibor 46 óra 10 perc alatt ért célba, ő volt a leggyorsabb.

Kulcsár Róbert, az NN Ultrabalaton versenyigazgatója így értékelt:

„Az esemény egy hatalmas közösségi élménnyé nőtte ki magát. Egy sportos fieszta keretében évről évre egyre többen indulnak a Balaton körül. Ráadásul sokan jótékonykodnak, és minket szervezőket örömmel tölt el, hogy segíteni tudunk különböző intézményeknek. Külön felhívnám a figyelmet az egyéni és a duplakörös teljesítőkre, akik bebizonyították ezúttal is, hogy az emberi fizikális és mentális tűrőképesség határait folyamatosan tudják feszegetni”.

Futócsapat a 2025-ös NN Ultrabalaton versenyen
Fotó: NN Ultrabalaton

Idén sem csak a futás volt a cél…

A BioTechUSA NN Ultrabalaton Charity keretében már hetedik alkalommal biztosítottak lehetőséget a futók számára, hogy időmérő chipjeik letéti díját karitatív célra ajánlhassák fel. Ezen akcióhoz jótékony nagykövetként a #Projekt422 két ultrafutója, Kéri Veronika és Erős Tibor is csatlakozott. 

A korábbi évekhez hasonlóan idén is rengeteg, szám szerint kétezer javaslat érkezett az NN Ultrabalaton Facebook-oldalára, hogy milyen egészségügyi intézményeket és alapítványokat támogassanak a versenyzők. Végül közösen hat szervezetet választottak ki az ajánlások közül, amelyekre több mint 23 ezer voks érkezett. A BioTechUSA 15 milliós felajánlásával összesen 23 597 400 millió forint gyűlt össze. Az összeg a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Újszülött, Csecsemő és Gyermekosztályához, az NM Izmok Gyógyulásáért Alapítványhoz, valamint a Szurikáta Alapítványhoz kerül majd. Az intézmények a támogatást fejlesztésre, eszközök beszerzésére, képzésekre és edukációra fordítják.

Adakozás a 2025-ös NN Ultrabalaton versenyen
Fotó: NN Ultrabalaton
Videók
Kapcsolódó cikkek
A jubileumi, 20. NN Ultrabalaton minden eddiginél nagyobb méretben érkezik: több mint 35 ezer résztvevő, köztük 433 egyéni ultrafutó vág neki a 209 km-es Balaton-körnek. Az esemény nemcsak sportteljesítmény, hanem közösségi élmény is, több mint 50 települést érintve.
Az április végi NN Ultrabalatonon először futhatott néhány kiválasztott két kört, azaz kétszer 211 kilométert. Az embert próbáló #Projekt422 kihívást Kéri Veronika egyetlen nőként teljesítette, méghozzá 64 óra 54 perc alatt. Futásával jótékony célt is szolgált, a Patrónus Háznak több mint ötmillió forintot gyűjtött.
Április utolsó hétvégéjén a futóké lesz a főszerep a „magyar tenger” partján: az NN Ultrabalaton tókerülő versenyen 28 000 futó vág bele egyéniben vagy csapatban egy nem mindennapi, 211 kilométeres kalandba.
A húsvét utáni hétvégi kínálat annyira színes, hogy csak egy dolog okozhat gondot: a bőség zavara. Körbefuthatod a Balatont, meghódíthatod a Mátrát bringával, evezhetsz a Körösön vagy közösségi sétára is becsatlakozhatsz az ország bármely pontjáról. Mutatjuk a legjobb szabadtéri aktív programokat április utolsó hétvégéjén!
SZEOSZ évindító 2025
Magyarország egyik legnépszerűbb futóeseménye, az NN Ultrabalaton 2025-ben már 19. alkalommal rajtol el. Az április 24-27. között megrendezett versenyen a résztvevők 211 kilométert teljesíthetnek egyéniben, váltóban, csapatban, vagy akár kerékpáron. A Projekt 422 pedig egy extrém kihívás, a legeslegkitartóbb futók nemcsak egyszer, hanem kétszer is körbefutják a magyar tengert, összesen 422 kilométert megtéve.
Kapcsolódó események
Kapcsolódó programok
Egri futókör
Csodálatos környezet várja az egri Érsekkertben a futni vágyókat, akik számára a Körcsarnokban mosdó is rendelkezésre áll.
Sárvári futókör
A Csónakázó-tó körül épült pálya a városi futórendezvények központja, helyi és turisztikai céloknak is egyaránt megfelel, hiszen egy szálloda és egy lakótelep között található, festői környezetben.
Legfrissebb cikkeink
41. Wizz Air Budapest Félmaraton: Karsai Gábor duplázott, Vindics-Tóth Lili egyéni csúccsal bajnok minden idők legnagyobb magyar félmaratonján
Ötven percen át rajtolt a több mint 20 kilométeresre nyúló mezőny – Rekordot döntött a külföldi futóturisták száma, közel 1200 hazai településről érkeztek futók
A legjobb magyar futókkal, köztük az Eb-ezüstérmes Vindics-Tóth Lilivel futhatnak a 41. Wizz Air Budapest Félmaraton nevezői
Szeptember 6-án, minden idők legnagyobb magyar félmaratonján, a 24 ezer nevezőt számláló 41. Wizz Air Budapest Félmaratonon dőlnek el a 2026. évi félmaratonfutó magyar bajnoki címek.
Megdőlt a rekord: 24 ezer nevezővel teltházas a 41. Wizz Air Budapest Félmaraton
Elérte a maximális létszámot a félmaratoni és a 10 km-es táv is a 41. Wizz Air Budapest Félmaratonon. A Budapest Sportiroda (BSI) szeptember 6-i eseményére a tavalyi kiugró rekordot is megdöntve több mint 24 ezren neveztek.
Aktívan búcsúztattuk a nyarat – mozgalmas augusztus az élménysport-programokon
A nyár utolsó hónapjában sem lassítottunk: augusztusban országszerte számos sportesemény kínált lehetőséget arra, hogy együtt mozogjunk, új kihívásokat keressünk és közösen gyűjtsünk élményeket.
Rekordlétszámmal zárult a Generali Night Run Budapest
Rekordot döntött a Generali Night Run Budapest: a különböző futamokon és sportprogramokon közel 6000 fő vett részt, Budapest egyik legkülönlegesebb nyárzáró sporteseményén. Az egész napos programsorozat idén egy régi-új különlegességgel is bővült: hat év után ismét át lehetett úszni a Dunát.
Bajára érkezik a Vízi Ring – szeptember 12-én a Duna és a Sugovica kerül a középpontba
Szeptember 12-én Bajára érkezik a Vízi Ring országjáró vízitúra-sorozat: az idei tizedik állomáson rövidebb, családias evezés és egy 30 kilométeres, Fajszról Bajáig tartó Gemenc-kincse túra közül is lehet választani.
2026 © holmozogj.hu