Mozgás éjszakája 2025
Elképesztő akaraterő: Kéri Veronika egyetlen nőként teljesítette a 422 kilométeres kihívást
Az április végi NN Ultrabalatonon először futhatott néhány kiválasztott két kört, azaz kétszer 211 kilométert. Az embert próbáló #Projekt422 kihívást Kéri Veronika egyetlen nőként teljesítette, méghozzá 64 óra 54 perc alatt. Futásával jótékony célt is szolgált, a Patrónus Háznak több mint ötmillió forintot gyűjtött.
Zseniális kihívás: átfutni keresztben Budapestet
Van az az ötlet, ami egyszer csak befészkeli magát a fejedbe, és addig motoszkál ott, amíg végül neki nem vágsz. Stark Péternek pont ilyen volt az a terve, hogy egyszer lefutja a Budapest két legtávolabbi lakóháza közötti távot. Néhány nappal ezelőtt végre eljött az idő, és barátjával, Tóth Balázzsal együtt teljesítette a körülbelül 36 kilométeres útvonalat – ami egyben kiváló edzés is volt a közelgő Ultra Tisza-tóra.
Elképesztő kitartás: egy éven át minden nap maratont futott egy belga nő
Hilde Dosogne, az 55 éves belga futónő meglehetősen különös célt tűzött ki 2024-re: elhatározta, hogy felállítja a „minden nap egy maraton egy éven át” rekordját. Hihetetlen vállalkozása 2024. december 31-én, 366 teljesített maratonnal zárult! Gent városában futotta le az utolsó 42 kilométert, azóta azon dolgozik, hogy benyújtsa a szükséges bizonyítékokat és bekerüljön a Guinness Rekordok Könyvébe.
2025 © holmozogj.hu