Cikkek

Erős Tibor: A futás nemcsak a testet, hanem lelket is formálja
Nem mindennapi kihívásra szánta el magát az NN Ultrabalaton 2024-es győztese, Erős Tibor. A 48 éves futó április végén szerette volna az életkorával megegyező órán belül lefutni a #Projekt422 jótékonysági kihívást. Ez olyan jól sikerült neki, hogy ő kerülte meg a leggyorsabban kétszer(!) a Balatont. Nem véletlenül nyilatkozott „extra boldogan és elégedetten” a 46 óra 10 perces teljesítményét követően a holmozogj.hu-nak.
Több mint 1800 futó hódította meg a Kékestetőt a 28. Renault E-Tech Kékes Csúcsfutáson
Május 18-án huszonnyolcadik alkalommal rendezték meg a Renault E-Tech Kékes Csúcsfutást, Magyarország egyik legikonikusabb és legszebb kihívást jelentő futóversenyét. Több mint 1800 futó állt rajthoz Mátrafüreden, hogy meghódítsa az ország legmagasabb pontját, a Kékestetőt. A Budapest Sportiroda versenyén a klasszikus, aszfalton futott táv mellett terepfutók is próbára tehették magukat. A Mátra lenyűgöző természeti környezete és a szintkülönbség legyőzése felejthetetlen élményt nyújtott a résztvevőknek.
A bostoni botránytól a női futás örömünnepéig - jön a 30. ALDI Női Futógála!
"Takarodj a versenyemről és add ide azokat a számokat!" – üvöltötte Jock Semple, a Boston Maraton versenyigazgatója 1967-ben, miközben megpróbálta erőszakkal lerántani Kathrine Switzert a pályáról. Switzer bűne az volt, hogy nőként mert rajthoz állni. Ma, több mint fél évszázaddal később nők tízezrei futnak szabadon egy-egy versenyen és ünnepelik együtt a mozgás örömét, ahogy teszik ezt majd a 30. ALDI Női Futógálán is.
Újra rajthoz áll a 30. ALDI Női Futógálán a női futás legendája, akinek a lánya is bajnok lett ugyanitt
A Női Futógálák többszörös győztese, Staicu Simona már három évtizeddel ezelőtt is ott volt az első magyar, kizárólag nőknek rendezett futóversenyeken. Különleges emlékek kötik az ALDI Női Futógálához, hiszen nem csak ő, de a lánya is megnyerte már a versenyt. Simona június elsején visszatér a Népligetbe és újra rajthoz áll a versenyen a sok ezer női futó egyikeként.
Jótékonysági futás Beniért: ötmillió forint gyűlt össze a Krones Charity Run-on 
2025. május 10-én (szombaton) rendezték a Maratonman Versenysorozat idei harmadik eseményét, a Krones Charity Run, ahol nem csak a futás volt fókuszban, hanem a jótékonyság is kiemelt figyelmet kapott.
Anyák napi futónap: családi élmények a Kubala Parkban
Ingyenes családi program anyák napja alkalmából: május 18-án, Budapesten, a Kubala László parkban anyák napi családi futónapot rendeznek, ahol a közös mozgásé és a vidámságé lesz a főszerep. A részvételhez csupán egy helyszíni regisztrációra lesz szükség, a verseny hölgy dobogósai pedig nevezési jogot nyernek az általuk választott távra a július 1-I ALDI Női Futógálára!
Jön az Edurace, az Edusport családi terepfutónapja május 10-én
Az Edusport Egyesület 2020 óta azon dolgozik, hogy minél többen tapasztalhassák meg a mozgás örömét. Gödöllőn és környékén mára több különleges futóeseményt is életre keltettek, amelyekben a család, a sport és az edukáció központi szerepet kapnak.
Indulj el a Vitézlőn, az ország egyik legváltozatosabb szabadidősport eseményén!
A festői Bódva-völgy és az Aggteleki Nemzeti Park szomszédságában újra megrendezik a Vitézlő Természetjáró Szabadidős Sportrendezvényt – 2025. május 9–11. között immár 18. alkalommal. A régi kedvencek visszatérnek, de új programokkal és útvonalakkal is bővül az idei esemény. Gyalogosan, futva, kerékpárral, túrakenuban vagy akár görkorcsolyán is felfedezheted a környék látnivalóit – egyedül, barátokkal vagy a családdal is. Ráadásul, ez az egyetlen helyszín az Olimpiai Ötpróba eseménynaptárban, ahol 5 különböző próbát is tudsz teljesíteni!
Futókörök Napja 2025: Országos csúcs, közösségi erő, határtalan lelkesedés
Minden eddiginél nagyobb részvételi számot eredményezett az 5. Futókörök Napja több mint 12 500 résztvevővel, 112 565 teljesített kilométerrel, 21 helyszínen.
Befutóékszerrel várja idén a nőket a 30. ALDI Női Futógála
Harmincadik alkalommal rendezik meg Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvényét, az ALDI Női Futógálát június 1-én, vasárnap Budapesten a Népligetben. A különleges eseményre, amely három évtizedes sikertörténet megkoronázása és amely a női futást, az egészséges életmódot és a közösség erejét ünnepli, különleges, ékszerként is viselhető befutóérem készült.
Fuss a városodért anyák napján! – Jön a Futókörök Napja!
Készítsétek a futócipőket, 2025. május 4-én vasárnap lesz a tavasz egyik legnagyobb és legmozgalmasabb közösségi eseménye: ismét elstartol a Futókörök Napja! Országszerte 21 helyszínen gyűlünk össze, hogy együtt fussunk, kilométereket gyűjtsünk, és egy jót versengjünk – mindezt teljesen ingyen!
„Csak” egy kör, valakinek „csak” kettő: jön az NN Ultrabalaton
Április utolsó hétvégéjén a futóké lesz a főszerep a „magyar tenger” partján: az NN Ultrabalaton tókerülő versenyen 28 000 futó vág bele egyéniben vagy csapatban egy nem mindennapi, 211 kilométeres kalandba.
Fuss, építs csapatot és bulizz – nemzetközi szabadidős-sikerprogramot hoz Budapestre az E.ON Business Run!
Új lendülettel érkezik Magyarországra a vállalati csapatépítés és sportolás népszerű nemzetközi formája: 2025. május 21-én, szerdán a Nemzeti Atlétikai Központ ad otthont az E.ON Business Run céges futófesztiválnak. A rendezvény egyedülálló módon ötvözi a futóversenyek izgalmát, a csapatépítés közösségi élményét és egy fergeteges esti bulit. Egy olyan bevált koncepció érkezik meg Budapestre, amely külföldön már évek óta hatalmas tömegeket mozgat meg.
Előre szólunk! Jön a Telihold Sportnap, az ország egyik legsokoldalúbb amatőr sporteseménye
Ha nyáron te sem szeretnél ellustulni és szereted a különleges kihívásokat, akkor július 12-én Esztergomban a helyed! A Telihold Sportnapon futók, bringások, úszók és evezősök küzdenek meg a távokkal egy egész napos eseményen, ahol még az esti órákban is adrenalintól pezseg a város.
Tojáskergetés, nyuszitúra és friss levegő – húsvéti mozgásélmények a hosszú hétvégére!
Ha azt hitted, hogy Húsvétkor mindenki csak tojással és sonkával pakolja meg a tányérját, majd gurul haza a kanapéra, hát nagyot tévedtél! A négy napos hétvégén országos mozgásmámor veszi kezdetét: bringatúrák, futóversenyek, túrák és vízitúrás különlegességek várnak – húsvéti finomságokkal és jó hangulattal fűszerezve.
Bánhalmi Kata: táplálkozással, mozgással, alvással, önmagunk megismerésével érhető el belső egyensúly
20 év kemény önismereti munkájával rakta össze azt a tudást a testi-lelki egyensúlyról, önismeretről, egészségről Bánhalmi Kata, amit vendégeivel együtt megoszt a „Kösz, jól” podcastban. Égető munkatempóból és a feszültséget levezető bulikból jutott el oda, ahol ma van – egy olyan pontra, ahonnan nemcsak a saját életét szervezi tudatosan, de másokat is segít ebben.
Csodás idő, fantasztikus futók és balatoni hangulat a Generali Run Balatonfüreden
Április 12-én, ragyogó napsütésben rendezték meg a Maratonman versenysorozat 2025-ös évadának második állomását, a Generali Run Balatonfüredet. A festői Vitorlás Téren felállított versenyközpontban több mint 1000 futó sorakozott fel, hogy különböző távokon mérettesse meg magát.
A Futni mentem sztárja főszerepben a Vivicittán is: Tenki Réka élete első futóversenyére készült
Hatalmas várakozás előzi meg a hétvégi 40. Telekom Vivicittát, amely minden eddiginél több, 31 530 nevezővel büszkélkedhet. A tavasz legnagyobb hazai szabadidősport-eseményén számos ismert arc is feltűnik majd a rajtvonalnál, köztük Tenki Réka színésznő. A „Futni mentem” című film egyik főszereplője a film hatására kezdett el futni, és most vissza is tér a forgatás egyik helyszínére, ráadásul jótékonysági céllal áll rajthoz az Ökumenikus Segélyszervezet színeiben.

Cikkek

Színházi csúcstalálkozó a 40. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon
Valódi színházi csúcstalálkozónak ad otthont idén október 11-12 között a 40. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A 14 éves múltra visszatekintő, Európában egyedülálló „Fut a színház” versenyre rekordszámú, összesen 25 csapat nevezett.
Ahol a legnagyobb hősök indulnak: 500 méteres Esélyegyenlőségi Futam is lesz a rekorddöntő 40. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon
Az idei SPAR Budapest Maraton egyik legfelemelőbb pillanata az 500 méteres Esélyegyenlőségi Futam lesz, ahol fogyatékossággal élő gyermekek, fiatalok és élsportolók együtt élhetik át a mozgás örömét és a közösség erejét.
Különleges szerepet kap Krausz Gábor a jubileumi SPAR Budapest Maratonon
Krausz Gábor idén is bogrács mögé áll a 40. SPAR Budapest Maratonon – sztárséf kollégáival együtt főz a futóknak és a jótékony célért, miközben sportrelikviák árverése és sztárparádé is színesíti a fesztivált.
Világraszóló teljesítményre készül két parasportoló a 40. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon
Boronkay Péter paralimpikon triatlonista és mozgássérült barátja, dr. Nagy András közösen készülnek lefutni a 40. SPAR Budapest Maraton Fesztivált egy speciális tolószék segítségével. A „Paratonfutás” sporttörténelmi, jótékonysági és példamutató kezdeményezés lesz.
3,5 tonna érem a futóknak: bemutatták a 40. SPAR Budapest Maraton Fesztivál befutóérmeit
Közel 3,5 tonnányi befutóérem várja a futókat a jubileumi 40. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon október 11–12-én. A hivatalos érem központi motívuma a Halászbástya, amely Budapest ikonikus szépségét idézi meg, így minden célba érkező egy darabot is hazavihet a városból.
Minden idők legnagyobb magyar maratonja lesz a 40. SPAR Budapest Maraton Fesztivál
Magyarország valaha volt legnépesebb szabadidős sporteseménye lesz a jubileumi, 40. SPAR Budapest Maraton Fesztivál október 11-12-én.
Közel 2000 futóval zárult a dm Balaton Run 2025 Zamárdiban
Látványos szezonzáró futófesztivállal búcsúzott a Maratonman sorozat: a zamárdi dm Balaton Run közel 2000 futót vonzott, a gyermekfutamoktól a félmaratonig
Teltházas siker: 3000 résztvevővel zajlott az 5. Liget Élményfutás
Napsütés, jókedv és több ezer mosolygós arc töltötte meg a Városligetet az 5. Liget Élményfutáson, ahol a sport, a kultúra és a közös kaland találkozott
Óriási játszótérré alakul a Városliget szeptember 21-én
Futás hab- és füstalagúton, Ikarus buszon és múzeumokon át – az 5. Liget Élményfutás résztvevői játékos akadályok és különleges helyszínek között élhetik át a sport örömét. 3000 induló, két táv és rengeteg mosoly vár szeptember 21-én a Városligetben.
2026 © holmozogj.hu