Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Telt ház lesz 10 km-en a 30. ALDI Női Futógálán

Kiemelkedő érdeklődés előzi meg Magyarország egyetlen női futóversenyét, a 30. ALDI Női Futógálát. A Budapest Sportiroda (BSI) eseményére a legfrissebb adatok szerint már több mint 7600-an neveztek, messze túlszárnyalva a tavalyi 4760 fős teljes létszámot. Az előzetes adatok szerint az utóbbi évek legnagyobb női futóünnepe formálódik június 1-én, vasárnap a Népligetben, több versenyszám is elérheti hamarosan a nevezési limitet.
Mozgásforma
Futás Futás

Csütörtök éjfélkor zárul az online nevezés a 30. ALDI Női Futógálára, ezt követően pedig már csak a helyszínen lehet regisztrálni a Népligetben rendezett női futó ünnepre.

A helyek gyors ütemben telnek: a legnépszerűbb versenyszámok közül a 10 kilométeres egyéni táv 97 százaléka már betelt, és hasonlóan magas, 80 százalék feletti a telítettség a 10 kilométeres páros (82%), valamint az 5 kilométeres (81%) futamokon is. A rövidebb, úgynevezett fesztiváltávokon – mint a 2,5 kilométeres futás és gyaloglás, a 3×2 kilométeres váltó vagy az 1000 méteres Családi Futás – a férőhelyek közel háromnegyedére neveztek eddig.

– Lenyűgöző az a lelkesedés, amellyel a futók a jubileumi, 30. ALDI Női Futógálát fogadják. A 7600 feletti regisztrációs szám minden előzetes várakozásunkat felülmúlja, és ékes bizonyítéka annak, hogy a nők futás iránti elkötelezettsége rendkívüli, ez az esemény pedig valóban egyedülálló ünnep számukra. Az idei, harmincadik alkalom különleges jelentőséggel bír, amit az egyedi, ékszerként is viselhető befutóérem is fémjelez. Intenzíven készülünk, hogy a Népligetben méltó helyszínt biztosítsunk az utóbbi évek legnagyobb női futóünnepének – mondta Kocsis Árpád, a BSI ügyvezetője.  

Futók az ALDI Női Futógálán
Fotó: Budapest Sportiroda

A 30. ALDI Női Futógála több mint verseny: három évtizedes hagyományra visszatekintő közösségi esemény, amely a női sportteljesítményt, az egészségtudatos életmódot és az összetartozás erejét állítja középpontba. A rendezvény egyedi, támogató atmoszférája és a változatos távok kínálata biztosítja, hogy minden résztvevő megtalálja a számára ideális kihívást.

– Az ALDI számára a Női Futógála mindig is több volt egy sporteseménynél – egy valódi közösségi ünnep, amely az egészséges életmódot, a mozgás örömét és a közös élmények erejét hozza el mindannyiunk számára. Büszkék vagyunk arra, hogy 2014 óta támogatjuk ezt a különleges rendezvényt, 2018 óta pedig névadó szponzorként állhatunk mögötte. Azóta több mint 40.000 résztvevőt köszönthettünk a Női Futógálákon, és külön öröm számunkra, hogy a 30. jubileumra minden előzetes várakozás felett, immár több mint 7.600-an jelentkeztek. A rendezvény az ALDI munkatársai körében is nagy népszerűségnek örvend: idén a tavalyihoz képest 35%-kal több munkatársunk regisztrált, ami közel 200 mozgáskedvelő kollégát jelent – mondta Stotz Erhard, az ALDI Magyarország marketing és kommunikációs igazgatója.

További információk, részletes program és nevezés csütörtökig a www.aldinoifutogala.hu oldalon érhető el.

Videók
Kapcsolódó cikkek
200 cég és szervezet képviseltette magát a kifejezetten munkahelyi csapatoknak szervezett hétköznap esti csapatépítő futóeseményen.
Élettel és mozgással töltötte meg a Balatont a Budapest Sportiroda tavaszi, szezonindító futóeseménye: több ezer futó és a velük érkező népes kísérősereg vett részt a 16. Balaton Szupermaratonon
Új csúcsokat döntött 2025-ben a hazai szabadidősport és mára jelenős pozitív társadalmi trenddé vált a mozgás Magyarországon. A legnagyobb hazai szabadidősport-eseményszervező, a Budapest Sportiroda (BSI) idei eseményeire összesen 157 ezer nevezés érkezett, ami egyértelműen jelzi, hogy a futás és a közösségi sportélmény népszerűbb, mint valaha.
Lenyűgöző látványban volt része vasárnap a budapesti járókelőknek és turistáknak: a Fővám téren és a Duna-parton 4500 piros ruhás, fehér szakállas futó hömpölygő tömege teremtett varázslatos karácsonyi hangulatot.
Magyar győzelemmel zárult, és több mint 20 ezer embert mozgatott meg a 40. Wizz Air Budapest Félmaraton, amely minden idők legnagyobb hazai félmaratonja volt. A férfiaknál Karsai Gábor, a nőknél Vindics-Tóth Lili diadalmaskodott, elnyerve ezzel a félmaratoni országos bajnoki címet is. A jubileumi versenyen csúcsot döntött a külföldi futóturisták részvétele is, ami jelentősen hozzájárult Budapest turisztikai bevéleteihez és emelte a főváros nemzetközi presztízsét.
Kapcsolódó események
Kapcsolódó programok
Kiskőrösi futókör
A Záportározó-tó a városi sport- és szabadidős tevékenységek egyik központja, környezete folyamatosan szépül.
Legfrissebb cikkeink
A Muck-Magaslatról az országos dobogó tetejére
Három év, 6700 vendégéjszaka és most egy országos elismerés: a Soproni-hegységben található Muck Turistaház lett 2026-ban az ország kedvenc turistaháza.
Őszi színek, pörgős ritmus – Íme a SZEOSZ Élmény- és Szabadidősport Program novemberi eseménykínálata!
Színes erdők, friss levegő, hűvösebb reggelek és egyre kellemesebb kilométerek – október egészen más arcát mutatja a szabadtéri sportnak, mint a nyári hónapok.
Több mint 400 futó nyolc országból – Sikeresen zárult az Írottkő Futóverseny
A térség legnagyobb terepfutó eseménye, az Írottkő Futóverseny 2026-ban ismét nemzetközi mezőnyt vonzott az Alpokaljára. Az öt versenytávon több mint 400 futó állt rajthoz, nyolc ország állampolgárainak részvételével.
Közel ezer résztvevő, mintegy hatezer vízen töltött perc – jövőre is folytatják a vízisportprogramokat a Kékszalag PORT-ban
Balatonfüred, 2026.10.22 – Májustól szeptemberig több, mint nyolcszáz résztvevővel, és több, mint hatezer vízen, mozgással töltött perccel zajlott a Kékszalag PORT Helyben, vízen, a Mi Balatonunk a Mi sportunk címet viselő ingyenes sportprogram-sorozata, mely a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 keretében valósult meg.
Történelmi rekorddal és Vásárhelyi Máté maratoni címvédésével zárult a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál
Véget az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A hétvége során a tizennégy különböző távra összesen 39 910 nevezés érkezett, a helyszínen pedig közel 100 ezer ember fordult meg a két nap alatt.
Új pályacsúccsal és több mint 20 ezer nevezővel indult a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál
Október 10-én ideális futóidőben vette kezdetét az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A szombati nyitónap minden korosztályt megmozgatott: a legkisebbektől az idősebb generációkig több mint 20 000 nevezés érkezett a 13 különböző távra.
2026 © holmozogj.hu