Bringások, irány Boldogkőváralja, mert jön a Zemplén Ring!

A nyár legizgalmasabb kerékpáros kalandjai folytatódnak: augusztus 16-án a Ring Sorozat újabb állomása várja a bringásokat Boldogkőváralján! A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ), a Kisvárda és Környéke Bringások SE, valamint az Aktív Magyarország Program közös szervezésében megvalósuló Zemplén Ring kihagyhatatlan lehetőség mindazok számára, akik szeretnék egy napra maguk mögött hagyni a hétköznapokat, és két keréken felfedezni Magyarország egyik leglátványosabb vidékét.
Mozgásforma
Bringa Bringa

Két táv – két külön világ

A Zemplén Ring két választható távot kínál, így mindenki a saját tempójában, felkészültségének megfelelően tekerhet végig ezen az izgalmas vidéken.

A hosszabb, 95,5 kilométeres táv 1300 méteres szintemelkedésével igazi bringás csemege: Boldogkőváraljáról indulva Gönc és Telkibánya irányába vezet az út, majd Abaújváron és Kékeden át halad Hollóházáig, ahol az első frissítőpont várja a résztvevőket. Innen Pálháza és Hidasnémeti felé, majd a Zemplén egyik legszebb erdészeti útvonalán, a Gerendás-réten keresztül folytatódik a túra. Háromhután újabb frissítőpont segít felfrissülni a kihívások után, majd következik a túra legrosszabb minőségű, de szerencsére felfelé vezető szakasza (körülbelül 2 kilométeres). Innen Regécen és Fonyon keresztül, Korláton áthaladva érkeznek vissza a bringások a Boldogkőváraljai célba.

Fontos megjegyezni, hogy a Kéked-emelkedő 5 kilométer hosszan 9%-os átlagos meredekséggel komoly kihívás elé állítja még a tapasztalt bringásokat is.

A teljes útvonal aszfaltburkolatú, országúti kerékpárral is teljesíthető, de egyes szakaszokon – különösen a rosszabb minőségű, emelkedős részeken – fokozott óvatosság javasolt.

Lelkes bringázók a Bakonyban
Fotó: MAKETUSZ

A rövidebb, 63 kilométeres táv 700 méteres szintemelkedővel szintén a vár parkolójából indul, és néhány kilométer után balra fordulva az Aranyosi-völgyön keresztül Erdőbényére, majd Tolcsvára vezet. A Tolcsva és Erdőhorváti közötti mellékút középső szakasza rossz minőségű, de kellő körültekintéssel országúti bringával is biztonságosan teljesíthető. Innen Háromhuta következik, ahol frissítőpont várja a résztvevőket. A túra innen a már említett, körülbelül 2 kilométeres, rossz minőségű emelkedőn folytatódik Regécig, majd Fonyon és Korláton keresztül visszatér a célba.

Mindkét távon az első 4 kilométeren „lassú rajttal” indul a mezőny, közös felvezetés mellett.

Bringások felfelé az emelkedőn
Fotó: MAKETUSZ

Senki se megy éhesen haza!

Mindkét táv során gondosan kialakított frissítőpontok várják a bringásokat, ahol izotóniás ital, víz, gyümölcs, valamint sós és édes rágcsálnivaló segít feltöltődni. A túrát teljesítők a célban egy tál meleg étellel (húsos vagy húsmentes opcióban), valamint egyedi befutócsomaggal gazdagodnak. Fontos tudnivaló, hogy a frissítőpontokon kizárólag saját kulacs használható, a környezettudatosság jegyében a szervezők nem biztosítanak műanyag poharat.

Integető biciklis
Fotó: MAKETUSZ

Egyedül, csapatban vagy kezdőként – itt a helyed!

A Zemplén Ringet mindazoknak ajánlják, akik szeretik a természetet, és szeretnek mozogni. A rendezvény nem verseny, hanem teljesítménytúra, így bátran csatlakozhatsz akkor is, ha még nincs sok túrás tapasztalatod.

Újdonság, hogy a szervezők idén már 3–5 fős céges vagy baráti csapatok jelentkezését is várják. Ha pedig Ötpróbázó vagy, ne felejtsd el megadni regisztrációs azonosítódat, hogy a pontgyűjtés se maradjon el.

Biciklis csapat
Fotó: MAKETUSZ

Nevezés és gyakorlati információk

A rajt- és célközpont Boldogkőváralján lesz, a bringások reggel 07:45-től vehetik át rajtszámaikat. A hosszú táv résztvevői 9:00-kor, a rövid táv indulói 9:05-kor rajtolnak, az első négy kilométeren közös, lassú rajttal.

A nevezési díj tartalmazza a rajtszámot, a frissítőpontok használatát, a célban járó étkezést, az útvonal jelölését, az egészségügyi biztosítást, valamint a profi fotósok által készített, szabadon letölthető képeket is.

A nevezés már elindult, a részleteket és a regisztrációs lehetőséget itt találod:
Nevezési oldal és részletek
Az esemény honlapja

Bringások az emelkedőn a Bakony Ringen

Bringázz tovább – jönnek a Ring Sorozat következő állomásai

A Zemplén Ring után további izgalmas túrák várnak:

  • Bükk: 2025.08.30. Miskolc
  • Őrség: 2025.09.13. Szentgotthárd
  • Börzsöny: 2025.09.27. Szob
  • Cserehát: 2025.10.04. Szendrő
  • Pannonhalma: 2025.10.19. Pannonhalma

Ne hagyd ki a nyár egyik legautentikusabb bringás élményét! Pattanj a biciklire, mélyedj el a természetben, kapcsolódj ki, és legyél egy fantasztikus közösség része.

Videók
Kapcsolódó cikkek
Már nevezhetsz a Ring sorozat 11. állomására, a Cserehát Ringre! A klasszikus hosszú és rövid táv mellett idén családi távval és céges csapatkategóriákkal is várják a bringásokat. Október 4-én Szendrőben izgalmas kerékpáros kaland, frissítőpontok és közösségi élmények várnak rád!
Aktív Magyarok program
Mit szólnál, ha a sport nemcsak edzés lenne, hanem egy felejthetetlen kaland is? Amikor a mozgás élménnyé válik: barátokkal, a természetben, egy szuper közösségben.
Jön a bringázás szerelmeseinek az év egyik legszebb eseménye, az Őrség Ring! A Ring sorozat 9. állomására már lehet nevezni, használd ki az alkalmat, hogy gyönyörű tájakon, a szeptemberi napsütésben tekerj!
Péntektől itt az újabb lehetőség, hogy kimaxold a mozgást! Összegyűjtöttük a legjobb programokat az ország minden pontjáról, hogy egy percig se maradj kaland nélkül. Evezz le a Dunán egészen Bajáig egy embert próbáló regattán, vagy barangolj a Rába csendes vizein! Hódítsd meg a Zemplén emelkedőit bringával, fuss egy nemes célért a debreceni Nagyerdőben, vagy add át magad a bakonysárkányi „őrület” egyedi hangulatának!
A Ring Sorozat bükki bringás kihívása a nyár végén is lendületben tart! 2025. augusztus 30-án Miskolc lesz a kerékpárosok következő találkozóhelye, ahol a Bükk Ring várja a természet és a sport szerelmeseit. A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) és a HOTE SE szervezésében, illetve az Aktív Magyarország Program támogatásával megvalósuló esemény különleges lehetőséget kínál arra, hogy két keréken fedezd fel a Bükk rejtett szépségeit, akár egyedül, akár csapatban.
Kapcsolódó események
Legfrissebb cikkeink
Januári évkezdő hétvége – óriási hóhelyzet, irány a szabadba!
Berobbant az új év, vastag a hó, és végre igazi téli hangulat uralkodik!
Történelmi sportesemény a Városligetben: Érkezik az első hazai Street Snowboard Európa Kupa a Generali Freeze Fesztivál keretében
Január 9. és 11. között Budapest a nemzetközi snowboard világ központjává válik. A Városligeti Műjégpályán rendezik Magyarország első FIS Street Snowboard Európa Kupa futamát a városi freestyle snowboard egyik legdinamikusabban fejlődő szakágában, a Rail Jam formátumban.
Sikeres szezonkezdet Mátraszentistvánon: a kiváló hóviszonyok meghozták a kedvet a hazai síeléshez
Miközben az ország jelentős részét és a fővárost is friss hótakaró borította be az elmúlt napokban, a hegyekben igazi téli csúcsszezonnal indult az év. A Mátraszentistváni Sípark friss adatai szerint a magyar családok ki vannak éhezve a havas élményekre: a téli szünetben több mint 6000 vendég kereste fel az ország egyik legnépszerűbb síterepét, kihasználva a kiváló sportolási feltételeket.
II. Évindító túra Szendrőn – Jégvirág, borvirág túra a Korlát-hegy pincéihez
Mozgással indulna az új év? Január 2-án Szendrőn egy hangulatos, vezetett túra várja azokat, akik szeretnék az ünnepi időszak után aktívan kezdeni 2026-ot. Jégvirágos táj, régi présházak, meleg tea, forralt bor és akár Ötpróba-pontok – ideális évindító program túrázóknak és családoknak.
A legkitartóbbak ünnepe: lezárult a 21 Napos Kihívás!
December 15-én hivatalosan is lezárult a 21 Napos Kihívás, amely az elmúlt hónapokban nemcsak a futópályát, hanem a résztvevők mindennapjait is megtöltötte mozgással, energiával és közösségi élménnyel.
2026 © holmozogj.hu