Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Te is készen állsz a nyár végi Bükk Ringre?

A Ring Sorozat bükki bringás kihívása a nyár végén is lendületben tart! 2025. augusztus 30-án Miskolc lesz a kerékpárosok következő találkozóhelye, ahol a Bükk Ring várja a természet és a sport szerelmeseit. A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) és a HOTE SE szervezésében, illetve az Aktív Magyarország Program támogatásával megvalósuló esemény különleges lehetőséget kínál arra, hogy két keréken fedezd fel a Bükk rejtett szépségeit, akár egyedül, akár csapatban.
Mozgásforma
Bringa Bringa

Két táv, kétféle kihívás

A Bükk Ring két különböző távot kínál augusztus 30-án, így mindenki megtalálhatja a számára leginkább megfelelő útvonalat.

A hosszabb, 110 kilométeres táv 1600 méter szintemelkedéssel igazi kihívást jelent még az edzettebb kerékpárosoknak is. A túra a miskolci Szeleta Parkból indul, és a Bükk belső részeinek lenyűgöző tájain vezet keresztül. Az útvonal többek között érinti a Hámori-tavat, Jávorkutat, Nagy-mezőt, Bánya-hegyet, majd a déli régió falvain – például Cserépfalun, Bogácson, Bükkábrányon – keresztül tér vissza Miskolcra.

A rövidebb, 47 kilométeres táv 720 méteres szintemelkedéssel ugyancsak a Szeleta Parkból indul, majd a Hámori-tó, Jávorkút, Nagy-mező és Répáshuta érintésével halad Lillafüred felé. Ez a szakasz tökéletes választás lehet azok számára, akik elsőre próbálnák ki magukat hegyi környezetben.

Vértes Ring bringások
Fotó: MAKETUSZ

Fontos tudnivalók az útvonalról

Mindkét táv szilárd burkolatú, de több helyen kátyús, töredezett vagy sárfelhordással érintett szakaszokra kell számítani. Kiemelten figyelni kell például a Völgyfőház–Bükkzsérc, valamint a Dámvadkert–Bekényi elágazás közti részeken. A szervezők legalább 25 mm-es szélességű országúti gumit, vagy gravel, trekking, MTB kerékpárt javasolnak.

Frissítés, befutócsomag és meleg étel a célban

A rövidebb túra során egy frissítőpont a 25. kilométernél, ahol kettéválik a rövid és hosszú táv, hosszú túra során pedig két frissítőpont segíti a bringásokat a 25. és 73. kilométernél a regenerálódásban. Itt víz, izotóniás ital, gyümölcs, sós és édes harapnivalók várják a résztvevőket, kizárólag saját kulacsba töltve, a fenntarthatóság jegyében.

A célban minden teljesítő egy meleg ételt (húsos vagy húsmentes opció) és egyedi befutócsomagot kap, hogy ne csak élményekkel, hanem energiával is feltöltődve zárja a napot.

Bakony Ringes bringázók
Fotó: MAKETUSZ

Neked is ott a helyed!

A szervezők egyéni mellett idén már 3–5 fős céges vagy baráti csapatok jelentkezését is várják. Emellett az esemény az Ötpróba pontgyűjtő sorozat része, így a regisztrált Ötpróbázók számára egy újabb lehetőséget kínál a pontszerzésre.

Nevezés és gyakorlati tudnivalók

A túra rajt- és célközpontja Miskolctapolcán lesz, a strandfürdő előtti téren. A résztvevők reggel 8:30-tól vehetik át a rajtszámukat, a hosszú táv 10:00-kor, a rövid táv 10:05-kor indul.

A nevezési díj tartalmazza a rajtszámot, a frissítőpontok használatát, a célban járó étkezést, az útvonal jelölését, az egészségügyi biztosítást, valamint a profi fotósok által készített, szabadon letölthető képeket is.

A nevezés már elindult, a részleteket és a regisztrációs lehetőséget itt találod:
Nevezési oldal és részletek
Az esemény honlapja

Ne hagyd ki a nyár utolsó hétvégéjének egyik legjobb bringás élményét! Pattanj a biciklire, mélyedj el a természetben, kapcsolódj ki, és legyél egy fantasztikus közösség része.

Vértes Ringes bringázók
Fotó: MAKETUSZ

Tekerj tovább a Ring Sorozattal!

A Bükk Ring után a következő túrákon vehetsz részt:

  • Őrség: 2025.09.13. Szentgotthárd
  • Börzsöny: 2025.09.27. Szob
  • Cserehát: 2025.10.04. Szendrő
  • Pannonhalma: 2025.10.19. Pannonhalma

Búcsúzz a nyártól bicikli nyeregben, ismerd meg a Bükk csodás tájait, és légy részese egy összetartó bringás közösségnek!

Cimkék
Videók
Kapcsolódó cikkek
Már nevezhetsz a Ring sorozat 11. állomására, a Cserehát Ringre! A klasszikus hosszú és rövid táv mellett idén családi távval és céges csapatkategóriákkal is várják a bringásokat. Október 4-én Szendrőben izgalmas kerékpáros kaland, frissítőpontok és közösségi élmények várnak rád!
Aktív Magyarok program
Mit szólnál, ha a sport nemcsak edzés lenne, hanem egy felejthetetlen kaland is? Amikor a mozgás élménnyé válik: barátokkal, a természetben, egy szuper közösségben.
Péntektől vasárnapig itt a tökéletes alkalom néhány felejthetetlen kalandra, mielőtt beköszönt az ősz! A kínálat most is elképesztő: belevágnál egy hatalmas, éjszakai futóversenybe a kivilágított fővárosban, vagy inkább egy sáros akadálypályán tennéd próbára magad? Esetleg meghódítanád a Bükk emelkedőit bringával, vagy egy békés vízitúrán eveznél a szigetek között? Összegyűjtöttük a legjobb programokat, hogy méltón búcsúzhass a szezontól!
Jön a bringázás szerelmeseinek az év egyik legszebb eseménye, az Őrség Ring! A Ring sorozat 9. állomására már lehet nevezni, használd ki az alkalmat, hogy gyönyörű tájakon, a szeptemberi napsütésben tekerj!
A nyár legizgalmasabb kerékpáros kalandjai folytatódnak: augusztus 16-án a Ring Sorozat újabb állomása várja a bringásokat Boldogkőváralján! A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ), a Kisvárda és Környéke Bringások SE, valamint az Aktív Magyarország Program közös szervezésében megvalósuló Zemplén Ring kihagyhatatlan lehetőség mindazok számára, akik szeretnék egy napra maguk mögött hagyni a hétköznapokat, és két keréken felfedezni Magyarország egyik leglátványosabb vidékét.
Kapcsolódó események
Cserehát Ring 2026
2026.05.10. Edelény
Mecsek Ring 2026
2026.05.31. Hosszúhetény
Vértes Ring 2026
2026.06.07. Pusztavám
Legfrissebb cikkeink
Vitorlázás, kajak, SUP jóga – tavasztól őszig ingyenes vízisport programok a Kékszalag PORT-ban
Helyben, vízen, a Mi Balatonunk a Mi sportunk címmel május közepétől szeptember közepéig ingyenes sportprogram-sorozatot rendeznek Balatonfüreden a Kékszalag PORT kikötőben a Veszprém-Európa Sportrégiója 2026 keretében.
Sikeres műtét után ismét rajthoz áll a Nemzeti Atlétikai Központban Győrfi Pál
Az Országos Mentőszolgálat szóvivője csak az ötvenhez közel találta meg a sportolás örömét, ma viszont már el sem tudná képzelni az életét futás nélkül.
Májusban is rengeteg Élmény- és Szabadidősport Program várja a mozdulni vágyókat!
Májusban is országszerte izgalmas élménysport-programok várják a mozogni vágyókat, melyek a SZEOSZ szakmai támogatásával valósulnak meg. A Holmozogj weboldalán rendszeresen közzétesszük az eseményeket és a beszámolókat!
Indul a május: te melyik verseny rajtjához állsz oda hétvégén?
Megérkezett a május, és nem finomkodik a programok terén: határon átfutó utcai verseny, borvidéki félmaratonok, brutál terepverseny a Mátrában, triatlon Gyékényesen és Spartan a Börzsönyben.
Már több száz résztvevő a 21 napos kihíváson!
A 21 napos kihívás program továbbra is sikeresen mozgósítja az ország futó- és sportközösségeit. A kezdeményezés célja, hogy a résztvevők 21 egymást követő munkanapon legalább 2 kilométert teljesítsenek, ezzel ösztönözve a rendszeres mozgást és az egészséges életmód kialakítását.
Balaton-felvidéki Bringafesztivál 2026 – három nap bringás élmény Balatonfüreden
2026. május 15–17. között Balatonfüred ad otthont a Balaton-felvidéki Bringafesztiválnak, amely a balatoni nyár egyik nyitó eseményeként a kerékpározás, a természet és a közösségi élmények ünnepe lesz.
2026 © holmozogj.hu