Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

MOL Campus toronyfutás: különleges verseny, extra élmény

Háromszázötven futónak adatott meg az élmény, hogy vasárnap délelőtt kipróbálja, milyen leküzdeni 672 lépcsőfokot és feljutni a MOL torony 29. emeletén található tetőteraszra. Válogatott sportolók és más ismert emberek is voltak a mezőnyben.
Mozgásforma
Futás Futás

A MOL videós összefoglalója az eseményről, amelyből az is kiderül,
hogy milyen jótékony célt szolgált a toronyfutás.

Második alkalommal hirdette meg idén a MOL a toronyfutást! Ugyanúgy, ahogy tavaly nyáron, ezúttal is Budapest legmagasabb épületének meghódítása volt a feladat. A rajtkaput a földszinten állították fel, a cél pedig a 29. emeleten található teraszon volt. A nevezők az egyéni indításos sífutóversenyhez hasonlóan nem együtt rajtoltak el, hanem egyesével, 30 másodpercenként.

MOL toronyfutás 1

672 lépcsőfok 4 percen belül

Tavaly 110 futó indulhatott, idén 350 főnél húzták meg a szervezők a létszámkorlátot, és el is érte a nevezők száma a limitet.

De nem ők futották a legjobb időt, hanem egy „amatőr”, Bálint Martin Zoltán, akinek mindössze 3 perc 43 másodpercre volt szüksége, hogy leküzdje a 672 lépcsőfokot. Ezzel magabiztosan utasította maga mögé a többieket, hiszen senki más nem futott 4:15-ön belül, viszont Deák Csaba tavalyi 3 perc 37 másodperces rekordját nem sikerült megdöntenie.

MOL toronyfutás 2

A holmozogj.hu sem hagyhatta ki az élményt

A nőknél Szörcsök Krisztina nyert 4 perc 57 másodperces idővel. Berki Mazsi 5:52-vel a legjobbak között volt a női mezőnyben! A teljes eredménylistát itt lehet böngészni!

A holmozogj.hu szerkesztősége sem maradhatott ki ebből a különleges eseményből. Németh Balázs 5 perc 4 másodperces idővel a 24. helyet szerezte meg az amatőrök között.

Németh Balázs a MOL torony tetején

„Brutális volt! Már a negyedik emeleten éreztem, hogy reménytelen kettesével venni végig a lépcsőket, egyesével viszont túl lassú lenne és szintén nagyon fárasztó. Így átváltottam egy olyan ritmusra, amikor a futás-szökkenés-séta között voltam, minden második lépcsőfokra léptem rá, de próbáltam nagyon sokat segíteni kézzel és a korlátba kapaszkodva húzni magam felfelé. Alig volt levegő a lépcsőházban, ez sem könnyítette meg az indulók dolgát, ráadásul egyre hangosabban hallottam lentről a mögöttem rajtoló futó lihegését, úgyhogy nyomtam, amennyire csak tudtam, nehogy utolérjen” – mesélte Németh Balázs, aki a tavalyi eredmények alapján 6 percen belül szeretett volna célba érni, az 5 perc 4 másodperccel, és a 24. helyezéssel így kifejezetten elégedett volt.

Videók
Kapcsolódó cikkek
Május 17-én huszonkilencedik alkalommal rajtolt el a Kékes Csúcsfutás, Magyarország egyik legkülönlegesebb kihívást jelentő szabadidősport eseménye. Itt dőltek el a Hegyifutó Országos Bajnokság címei is.
Ismét bebizonyosodott, hogy a magyar futóközösség elképesztő erőt képvisel: az idei Futókörök Napja során 25 helyszínen összesen 10.267 résztvevő gyűjtötte a kilométereket, és együtt egészen lenyűgöző, 89.345 kilométeres eredményt értek el futva vagy sétálva.
SZEOSZ-ESEMÉNY
Még nem késő csatlakozni a SZEOSZ 21 napos kihívásához: aki május 18-án elkezdi, még teljesítheti a programot június 16-ig.
2026. augusztus 29-én rendezik meg az év egyik legizgalmasabb budapesti sporteseményét, az egész napos Generali Night Run nyárzáró sportünnepet, melynek újra része lesz a Duna-átúszás.
Az Írottkő ismét megmutatta karakterét. Az Írottkő Hillclimb – Geschriebenstein Hillclimb 2026-os kiadása minden szempontból továbblépést jelentett: több résztvevő, erősebb mezőny és még több emlékezetes pillanat jellemezte az idei versenyt.
Kapcsolódó események
MOL Campus toronyfutás
2024.10.20. Budapest
LÉLEKFUTÁS ÉS PIKNIK 2026
2026.05.23. Magyarpolány
Kapcsolódó programok
Kaposvári futókör, Cseri park
Ez a 2020-ban átadott futókör egy lakótelep zöldövezetében halad, a helyben élők nagy örömére: nincs kifogás, futni kell!
Legfrissebb cikkeink
Mozgás Éjszakája: június 12-én a budapesti Hősök terén és közel 100 helyszínen
Június 12-én ismét életre kel a Mozgás Éjszakája: a budapesti Hősök terén, valamint további közel 100 helyszínen várják a mozogni vágyókat egy különleges, ingyenes sportélményre.
Pörög a május közepe – futás, bringa és közösségi sportélmények országszerte
Május közepén már teljes fordulatszámon dübörög a szabadtéri sportélet: hegyi futások, balatoni bringatúrák, tóparti versenyek és közösségi mozgásprogramok várják az aktív kikapcsolódás szerelmeseit.
111 ezer kilométer a Tisza-tó körül: 1700-an, köztük veterán velocipéd-világbajnok is tekert a 19. BorsodChem Tour de Tisza-tón
Lenyűgöző közösségi teljesítmény tette felejthetetlenné a BSI népszerű kerékpáros eseményét
3000 résztvevővel és óriási stadionbulival ért véget a második E.ON Business Run
200 cég és szervezet képviseltette magát a kifejezetten munkahelyi csapatoknak szervezett hétköznap esti csapatépítő futóeseményen.
Májusi sportdömping: ennyi verseny közül nehéz választani
A Holmozogj csapata ismét összegyűjtötte a hétvége legjobb programjait, hogy könnyen megtaláld, merre indulj mozogni.
Vitézlő 2026: ahol a természet próbára tesz – és közben feltölt
Van egy hétvége tavasszal, amikor a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei dombok megtelnek élettel. Amikor bakancsok dobognak, kerékpárok suhannak, evezők csobbannak – és több száz ember indul el ugyanazzal a céllal: legyőzni önmagát. Ez a XIX. Vitézlő teljesítménytúra Szendrőn.
2026 © holmozogj.hu