Maraton trombitával: másokat is futásra ösztönözne a zenész rendőr

Hatalmas sikert aratott az elmúlt hetekben a közösségi médiában Gaál Zoltán, aki trombitával a kezében teljesítette a SPAR Budapest Maraton 42 kilométeres távját. A Készenléti Rendőrség Zenekarának trombita szólamvezetőjének még arra is volt ereje, hogy menet közben zenéljen.
Mozgásforma
Futás Futás

Aki látta, aligha felejti el: a SPAR Budapest Maraton céljában az esemény magyar nyelvű műsorközlője, Péter Attila felkonferálta a trombitával a kezében érkező Gaál Zoltánt és megkérdezte, vajon 42 kilométer teljesítése után van-e még ereje megfújni a hangszert. A dübörgő zene elhalkult miközben Zoltán a célkapu felé közeledett, majd a szájához emelte a trombitáját és mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, egy vidám dallammal jelezte, bőven maradt még benne szufla a maraton végére is.

@holmozogj #maraton #42km #holmozogj #mindegycsakcsinald ♬ eredeti hang – holmozogj.hu

A Liszt Ferenc-díjas tubaművész inspirálta

Gaál Zoltán persze nem holmi hobbitrombitás, hanem rendőr főhadnagyként szólamvezető a Készenléti Rendőrség Zenekarában. És nem mellesleg a Budapest Sportiroda futónagykövete. De honnan jött az az “őrült” ötlet, hogy hangszerrel a kézben fusson órákon keresztül és időnként – levegő után kapkodás helyett – még menet közben is trombitáljon?

“Néhány évvel ezelőtt zenész kollégám és barátom, Bazsinka József Liszt Ferenc-díjas tubaművész hajtotta végre azt a mutatványt, hogy a hangszerét cipelve teljesített egy félmaratont. Arra gondoltam, csatlakozom hozzá, és attól kezdve a BSI több eseményén is együtt álltunk rajthoz, kezünkben a tubával, valamint a trombitával” – mesélte a holmozogj.hu-nak Gaál Zoltán.

Csak a miheztartás végett: a sárgarézből készülő trombita körülbelül egy kilogramm súlyú – 42 kilométeren az sem kevés -, a tuba pedig legalább hat kilót nyom… Igaz, amíg a tubát lehet a vállon rögzíteni, a trombitát kézben kell vinni, “lengetni” órákon keresztül…

“Nem is sprintben szoktuk teljesíteni a távokat, a hangszerekkel való futás lassabb tempót igényel, ugyanakkor különleges, szórakoztató élmény” – mondta Zoltán, aki ezúttal az egyetlen hangszeres futó volt a Budapest Maraton mezőnyében, mert barátja, József egy sérülés miatt úgy döntött, inkább a plusz terhek nélküli futást választja.

Lépj ki a komfortzónádból!

A zenész szerint mindössze ennyi kell ahhoz, hogy valaki elkezdjen mozogni. Ő kezdetben akadálysportokat űzött, de végül a futásban találta meg a számára leginkább megfelelő mozgásformát.

“Leggyakrabban reggel, munka előtt szoktam futni, a versenyekre való felkészülés során pedig trombitával is gyakorolok, pontosabban edzek, hogy megszokjam a hangszer súlyát és a légzéstechnikai kihívásokat. Aki le tud futni például egy félmaratont, és tud hangszeren is játszani, az képes kombinálni a két dolgot, csak gyakorlás kérdése az egész” – mesélte Zoltán, aki azt is élvezi a futásban, hogy egyértelmű visszajelzést ad a befektetett energiáról – minél többet tesz érte valaki, annál jobb eredményt fog elérni.

A trombitával való futás nem csupán egy vicces ötlet, hanem fontos üzenet is egyben: lépj ki a komfortzónádból és kezdj el mozogni!

“Úgy érzem, sokak fejében megfordul, amikor meglátnak, hogy ha én a trombitámmal a kezemben képes vagyok futni, akkor ő is meg tudja csinálni. Az emberek reakciói és a pozitív visszajelzések megerősítettek abban, hogy folytassam a zenélős futásokat” – mondta a zenész, aki nem csak a célban fújta meg hangszerét, hanem az útvonal mentén a szurkolókat is megörvendeztette a muzsikájával.

Trombitás és tubás futók a Vivicittán

Zene és mozgás – jó párosítás

Gaál Zoltán célja, hogy minél több zenészt motiváljon a rendszeres testmozgásra, amely nem csak az egészség megőrzése szempontjából kulcsfontosságú, hanem fejleszti az erőnlétet és a koncentrációt, ezekre nemcsak a futópályán, hanem a színpadon is szükség van.

“Azt tervezem, hogy jövő tavasszal, a Vivicittán több kollégámmal, köztük Bazsinka Józseffel és a harsonaművész Almási Attilával állunk rajthoz majd, természetesen a hangszereinkkel a kezünkben. Hogy melyik távon, az attól is függ, hányan csatlakoznak hozzánk. De már a decemberi Mikulásfutáson is szeretnénk egy vidám, zenészekből álló csapatot indítani, amelyik karácsonyi dallamokkal teszi még emlékezetesebbé az eseményt a résztvevők számára” – mondta a BSI zenész futónagykövete, aki szerint nem könnyű feladat felállítani az embereket a kanapéról, de a maga eszközeivel mindent megtesz azért, hogy ez sikerüljön!

Videók
Kapcsolódó cikkek
Június utolsó hétvégéjén ismét a futásé volt a főszerep a Tisza-tónál, ahol kilencedik alkalommal rendezték meg a BOSCH Ultra Tisza-tó 130 futóeseményt. A festői környezetben zajló verseny ezúttal is egyedülálló hangulatot, kihívást és emlékezetes pillanatokat kínált a közel 4000 rajthoz álló futó és kerékpáros számára.
Óriási sikerrel zárult és 4800 fő nevezővel rekordot döntott a 31. KIPRUN Futóest, amely idén a külföldi futóturisták egyik új kedvence lett. Budapest egyetlen éjszakai félmaratonján a nemzetközi résztvevők száma a tavalyi négyszeresére ugrott, a kivilágított főváros és az éjszakai futás élményének párosítása mágnesként vonzotta a sportolókat. A teltházas eseményen a legnépszerűbb, félmaratoni távon már minden hatodik induló külföldi volt, a résztvevők összesen 71 országból érkeztek.
Június 28-án, szombaton több, mint 4700 futóval rajtol el a Hősök terén Budapest egyik legkülönlegesebb nyári szabadidős sporteseménye, a 31. KIPRUN Futóest. A 21:00 órakor induló éjszakai futás összes távjára betelt a létszámlimit, a Budapest Sportiroda lezárta a nevezést. A teltházas 31. KIPRUN Futóest nem csupán megmérettetést, hanem felejthetetlen élményt kínál a résztvevőknek a város szívében, az ikonikus Andrássy úton és a Hősök terén haladva, a nyáréjszaka fényeiben.
A Maratonman Versenysorozat idei negyedik állomása különleges időpontban és hangulatban várta a futás szerelmeseit: a versenyt nem délelőtt, hanem a kora esti órákban, naplementekor rendezték meg. A lenyűgöző látványvilág és az extra esti hangulatvilágítás új szintre emelte a futóesemény élményét.
Őrületes hangulatban zajlott le szombaton Nyáregyházán a Brutálfutás, a Budapest Sportiroda (BSI) legextrémebb rendezvénye. A piszkosul jó családi eseményen a nők és a gyerekek is bebizonyították, hogy nem ijednek meg az akadályoktól. Még dr. Zacher Gábor, a BSI rendezvények visszatérő résztvevője is vállalta a szórakoztató kihívást és a több ezres tömeggel együtt állta a sarat.
Kapcsolódó események
Kapcsolódó programok
Budapest XV. kerületi futókör
A 2022-ben átadott Páskom-parki futókör a főváros XV. kerületének központjában, Újpalotán található egy lakótelep szomszédságában.
Dabasi futókör
Próbáld ki a nemzetközi színvonalú OBO Aréna mellett 2021-ben átadott futókört!
Kazincbarcikai futókör
Viszonylag távol a város zajától, a helyi Csónakázó-tó partján épült a futópálya. Olvasni is idilli róla, nemhogy futni rajta!
Legfrissebb cikkeink
Tekerj, fuss, evezz, lebegj – Telihold Sportnap, Balaton-átevezés és még sok más vár a hétvégén!
Mi kell a nyári felfrissüléshez? Egy kis szél az arcodba tekerés közben, lágy hullámok a vízen, hűs futás a csillagok alatt vagy épp lebegés a libegőn. Július második hétvégéje tele van izgalmas lehetőségekkel: jön a Telihold Sportnap Esztergomban, a Hervis Balaton-átevezés Zamárdiban, futóbulik Villányban és Balatonlellén, meg egy 207 kilométeres bringás kihívás a Sió mentén!
Bringások, irány Boldogkőváralja, mert jön a Zemplén Ring!
A nyár legizgalmasabb kerékpáros kalandjai folytatódnak: augusztus 16-án a Ring Sorozat újabb állomása várja a bringásokat Boldogkőváralján! A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ), a Kisvárda és Környéke Bringások SE, valamint az Aktív Magyarország Program közös szervezésében megvalósuló Zemplén Ring kihagyhatatlan lehetőség mindazok számára, akik szeretnék egy napra maguk mögött hagyni a hétköznapokat, és két keréken felfedezni Magyarország egyik leglátványosabb vidékét.
Több mint edzés – Ignáth Éva közösségi missziója
Ignáth Éva nemcsak futóként és pilates oktatóként inspirál másokat, hanem egy olyan közösségi teret is épít, ahol az edzések túlmutatnak az izomzaton: önbizalmat és motivációt adnak, közösséget formálnak és lendületben tartanak – kívül-belül.
Idén nyáron újra lebeghetünk a csillagok alatt! – Jön a Libegők Éjszakája!
Idén már tizedik alkalommal rendezik meg a nyár egyik legkülönlegesebb és legromantikusabb programját, a Libegők Éjszakáját, amely július 12-én négy csodás helyszínen – Budapesten, Lillafüreden, Sástón és Sátoraljaújhelyen – élvezhetjük az éjszakai lebegés különleges élményét. Ha szereted a természetet, a panorámát és a nyáresti varázst, ezt a programot vétek lenne kihagyni.
Ragadj Evezőt! – Vízitúra kaland a vadregényes Hernádon
Július 26-án folytatódik a Vízi Ring sorozat a Hernádon, amely Európa egyik legvadabb, legkevésbé szabályozott folyója, így a túrák biztosan nem lesznek unalmasak! Természetesen kezdőknek és családoknak is kínálnak könnyű evezős programokat.
Itt az idő, evezd át a Balatont!
Vajon milyen érzés saját erőből átszelni a Balatont? A Hervis Balaton-átevezés az egyetlen lehetőség arra, hogy szervezett, biztonságos keretek között evezd át hazánk legnagyobb tavát. Az esemény az idén indult vízitúra sorozat, a Vízi Ring harmadik állomása.
2025 © holmozogj.hu