Több mint 150 éve a természet szolgálatában – A Magyarországi Kárpát Egyesület legnagyobb túrái

A Magyarországi Kárpát Egyesület, hazánk legrégebbi természetjáró szervezete, már több mint 150 éve azon dolgozik, hogy a természet szeretetét és a túrázás hagyományát tovább örökítse. Az egyesületet 1873. augusztus 10-én alapították Ótátrafüreden, és azóta is aktívan szervez túrákat, teljesítménytúrákat és terepfutóversenyeket, amelyek a Kárpátok és Magyarország legszebb vidékeire vezetik el a természetjárókat.
Mozgásforma
Túrázás Túrázás

A Magyarországi Kárpát Egyesület minden évben olyan túrákat szervez, amelyek nem csupán fizikai megmérettetések, hanem történelmi és kulturális emlékhelyeket is érintenek. Wehner Géza, az egyesület elnöke a SZEOSZ évindító konferenciáján elmondta, hogy melyek azok az eseményeik 2025-ben, amelyeket azoknak ajánl, akik szeretnek a hegyek ölelésében túrázni.

Magas-Tátrai Átkelés – idén már 152 éves az egyesület!

A Magyarországi Kárpát Egyesület augusztus 10-én ünnepli alapításának évfordulóját, amelynek tiszteletére minden augusztus elején megszervezik a Magas-Tátrai Átkelés túrát az egyesület születésének helyszínére, Ótátrafüredre.

A teljesítménytúra idén augusztus 8-án Zakopánéból indul, és a résztvevőknek a Tengerszem-csúcson, a Tátra egyik legmagasabb pontján kell átkelniük a Magas-Tátrán. A leghosszabb, 40,2 kilométeres Magas-Tátrai Átkelés mellett választható a 25,3 kilométeres Tengerszem-csúcs túra, a 16,4 kilométeres Zawrat, a 16,1 kilométeres Oszterva, a 9,1 kilométeres Halas-tavi útvonal, valamint a 25,2 kilométeres Hunfalvy-hágó túra is. Egyik sem apró kihívás, de a panoráma és az útvonalak különlegessége miatt a túra minden évben felejthetetlen élményt nyújt. A túrára előzetes jelentkezés szükséges, a részletek és a nevezési lehetőségek hamarosan elérhetők lesznek a szervezők oldalán.

Tanúhegyek nyomában – klasszikus őszi teljesítménytúra

A Tanúhegyek nyomában túra a Balaton-felvidék egyik leglátványosabb teljesítménytúrája, amely a Badacsony, a Szent György-hegy, Szigliget, Gulács, Csobánc és a Tóti-hegy csúcsait fűzi fel egy útvonalra. A túra során a résztvevők fantasztikus balatoni panorámában gyönyörködhetnek, miközben saját állóképességüket is próbára tehetik. A leghosszabb, 42,3 kilométeres táv a térség összes jelentős tanúhegyét érinti, míg a rövidebb útvonalak három, illetve egy tanúhegyet érint. A választható távok között szerepel még így a 22,7, a 19,6 és a 10,8 kilométeres verzió is. Csak előnevezéssel lehet indulni, amit a szervezők oldalán tehetsz majd meg.

Kazinczy Emléktúra – Magyarország legnagyobb teljesítménytúrája

A Kazinczy Emléktúra a 200 kilométerrel a legnagyobb és leghosszabb magyar teljesítménytúra, amelyet a Zempléni-hegységben rendeznek meg. A túra Kazinczy Ferenc emlékére indul Széphalomból, és egy ünnepélyes megnyitóval kezdődik, amelyen a Kazinczy Társaság és helyi vezetők is részt vesznek. A hosszú távok mellett rövidebbeket is indítanak – 100 kilométereseket, 50 kilométereseket és egy 20 kilométereset – így nemcsak a legkitartóbb teljesítménytúrázók, hanem a kevésbé tapasztalt természetjárók is csatlakozhatnak. Sőt, 200 kilométeren terepfutók is rajthoz állhatnak! További részleteket ITT találsz a túráról.

Az egyesület egy szintén különleges túrája a Torockói túra, amely Erdély egyik leglátványosabb hegységénél, az Erdélyi-érchegységnél halad. A meredek ösvények és a lenyűgöző panoráma miatt a túra igazi kihívás, de a Torockóra érkezés élménye minden fáradságot megér. A pontos időpont és nevezési információk hamarosan elérhetők lesznek.

A Magyarországi Kárpát Egyesület túráit nyomon követheted a Facebook oldalukon, ahol friss eseményinformációkat is találsz róluk. 

Videók
Kapcsolódó cikkek
SZEOSZ évindító 2025
A Magyar Turista már több mint húsz éve kalauzolja olvasóit Magyarország és a Kárpát-medence legszebb vidékeire. A havonta megjelenő magazin nem csupán túraajánlókat és térképeket kínál, hanem élménybeszámolókkal, történelmi érdekességekkel és izgalmas felfedezésekkel csábít kalandos kirándulásokra.
Kicsivel több mint húsz kilométeres volt az a túránk, amely során a Pilis nyugati részének legszebb részeit jártuk be.
A szendrői Vitézlő idén betöltötte 18. évét, és ismét bebizonyította: a Bódva-völgye nemcsak gyönyörű, de a modernkori vitézek igazi otthona is, ahol a sport közösséget teremt. Antal Ferenc főszervező beszámolójából most kiderül, hogyan vált ez a többnapos esemény felejthetetlen sportünneppé több ezer résztvevő számára. Videókkal!
Május 1-jétől négynapos aktív kavalkád vár: futások, bringás túrák, vízitúrák és teljesítménytúrák szerte az országban. Idén ráadásul az Anyák napja is beleesik a hosszú hétvégébe – tökéletes alkalom egy közös családi kiruccanáshoz. Miért ne ünnepelhetnétek mozgással? Nézd meg a legjobb lehetőségeket és tervezd meg az aktív hosszú hétvégédet!
Példa értékű összefogással 57 szervezet sok száz önkéntese 61 szemétszedő túra során 50 kukásautónyi szeméttől szabadította meg a magyarországi erdőket.
Kapcsolódó események
Kapcsolódó programok
Fedezd fel a bájos Nivegy-völgyet
Ismered a Káli- és a Pécselyi-medence közötti rejtett gyöngyszemet? A Nivegy-völgy egyedi hangulatával, végtelen szőlőültetvényeivel és történelmi titkaival várja, hogy felfedezd. Indulj el egy nyugodt, feltöltő kalandra!
Túra a hortobágyi pusztán madarak és kunhalmok között
Hívogat a végtelennek tűnő hortobágyi puszta? Fedezz fel egy kevésbé ismert, mégis varázslatos szegletét a Górési tanösvényen, ahol madarak, történelmi emlékek és különleges mocsárvilág vár. Indulj el egy felejthetetlen sétára Európa legnagyobb füves pusztáján!
Kirándulás a pákozdi ingóköveknél
Fedezd fel a pákozdi ingóköveket, hazánk egyik leglenyűgözőbb geológiai képződményét, ahol a természet és a különleges élővilág minden évszakban új élményeket kínál. A könnyed túra ideális családok számára, csupán egy rövid meredek szakasz vár rád, mely felejthetetlen kilátással ajándékoz meg!
Legfrissebb cikkeink
Tekerj, fuss, evezz, lebegj – Telihold Sportnap, Balaton-átevezés és még sok más vár a hétvégén!
Mi kell a nyári felfrissüléshez? Egy kis szél az arcodba tekerés közben, lágy hullámok a vízen, hűs futás a csillagok alatt vagy épp lebegés a libegőn. Július második hétvégéje tele van izgalmas lehetőségekkel: jön a Telihold Sportnap Esztergomban, a Hervis Balaton-átevezés Zamárdiban, futóbulik Villányban és Balatonlellén, meg egy 207 kilométeres bringás kihívás a Sió mentén!
Bringások, irány Boldogkőváralja, mert jön a Zemplén Ring!
A nyár legizgalmasabb kerékpáros kalandjai folytatódnak: augusztus 16-án a Ring Sorozat újabb állomása várja a bringásokat Boldogkőváralján! A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ), a Kisvárda és Környéke Bringások SE, valamint az Aktív Magyarország Program közös szervezésében megvalósuló Zemplén Ring kihagyhatatlan lehetőség mindazok számára, akik szeretnék egy napra maguk mögött hagyni a hétköznapokat, és két keréken felfedezni Magyarország egyik leglátványosabb vidékét.
Több mint edzés – Ignáth Éva közösségi missziója
Ignáth Éva nemcsak futóként és pilates oktatóként inspirál másokat, hanem egy olyan közösségi teret is épít, ahol az edzések túlmutatnak az izomzaton: önbizalmat és motivációt adnak, közösséget formálnak és lendületben tartanak – kívül-belül.
Idén nyáron újra lebeghetünk a csillagok alatt! – Jön a Libegők Éjszakája!
Idén már tizedik alkalommal rendezik meg a nyár egyik legkülönlegesebb és legromantikusabb programját, a Libegők Éjszakáját, amely július 12-én négy csodás helyszínen – Budapesten, Lillafüreden, Sástón és Sátoraljaújhelyen – élvezhetjük az éjszakai lebegés különleges élményét. Ha szereted a természetet, a panorámát és a nyáresti varázst, ezt a programot vétek lenne kihagyni.
Ragadj Evezőt! – Vízitúra kaland a vadregényes Hernádon
Július 26-án folytatódik a Vízi Ring sorozat a Hernádon, amely Európa egyik legvadabb, legkevésbé szabályozott folyója, így a túrák biztosan nem lesznek unalmasak! Természetesen kezdőknek és családoknak is kínálnak könnyű evezős programokat.
Itt az idő, evezd át a Balatont!
Vajon milyen érzés saját erőből átszelni a Balatont? A Hervis Balaton-átevezés az egyetlen lehetőség arra, hogy szervezett, biztonságos keretek között evezd át hazánk legnagyobb tavát. Az esemény az idén indult vízitúra sorozat, a Vízi Ring harmadik állomása.
2025 © holmozogj.hu