A kétnapos, fesztivál hangulatú rendezvény minden eddigi részvételi rekordot megdöntött: a több mint 38 ezer nevező mellett a szurkolókkal és érdeklődőkkel együtt összesen mintegy 60 ezer ember fordult meg a hétvégén a Margitszigeten. Vasárnap reggel a hatalmas félmaratoni mezőnyt Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó és Kapu Tibor űrhajós indította el, kora délután pedig hatalmas meglepetésre Szoboszlai Dominik nyomta meg a dudát a róla elnevezett exkluzív futam rajtjánál.
A 41. Telekom Vivicittá vasárnapi versenynapján a hosszabb kihívásokat választóké volt a főszerep. A klasszikus, 21,1 km-es félmaraton és a 10 kilométeres táv mezőnye vette birtokba a Margitszigetet és a Duna partjait, igazi városnéző élményfutássá varázsolva a sportteljesítményt. A résztvevők átfutottak a Duna hídjain, megcsodálhatták a Budai Vár és a Parlament panorámáját, miközben az útvonal mentén 20 zenei és szurkolói pont gondoskodott a ritmusról és a fesztivál hangulatról.
A mezőny méreteit és a rendkívüli érdeklődést jól mutatja, hogy a félmaraton rajtja önmagában 34 percen keresztül zajlott. A több mint tízezres tömeget a rajtkürt megnyomásával mások mellett Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó, Kapu Tibor, a HUNOR magyar űrhajós program kutató űrhajósa, Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, valamint Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős államtitkár és Gundel Takács Gábor engedte útjára.








Világméretű futóünnep Budapesten
A 41. Telekom Vivicittá hivatalosan is beírta magát a hazai sporttörténelembe. A pontosan 40 éve, 1986-ban útjára indult eseményre idén 1310 hazai településről, valamint öt földrész 111 országából több mint 4000 külföldi futó érkezett Budapestre. A hazai nevezők 40 százaléka vidéki településekről érkezett.
Idén a nők domináltak, ők alkották a mezőny 54 százalékát. Rengetegen választották a hétvégét a debütálásra: 4600 futó élete első versenyére nevezett, a jövő generációját pedig 10 ezer iskolás, köztük 6100 Sulicittá- futam résztvevő képviselte.
– Szavakkal szinte lehetetlen visszaadni azt az elképesztő energiát és közösségi erőt, ami az elmúlt két napot jellemezte. A 41. Telekom Vivicittá megkérdőjelezhetetlen mérföldkő a verseny négy évtizedes történetében. Ennyi elszánt hőst, a mozgást és az egészséget ünneplő embert még sosem látott a Margitsziget – mondta Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda (BSI) ügyvezetője.
Szoboszlai Dominik személyesen indította el a Szoboszlai Futamot
A hétvége egyik legkülönlegesebb pillanata a vasárnap 13 órakor rajtoló Szoboszlai Futam volt, ahol a résztvevőket egy váratlan meglepetés fogadta: a rajt pillanatában a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik lépett a színpadra, és személyesen indította el a mezőnyt.


Az exkluzív távra mindössze 300 szerencsés futó nevezhetett, akik egyedi, Szoboszlai-dizájnnal készült technikai pólót is kaptak. A futam férfi és női győztesét a célba érkezés után Szoboszlai Dominik várta, aki a befutóérem mellett egy-egy dedikált labdával is megajándékozta őket.
– Óriási büszkeség számunkra, hogy a 41. Telekom Vivicittá a tavasz legnagyobb futóeseményévé vált és a Szoboszlai Futamot idén Dominik személyesen indíthatta el. Ez nemcsak a sport iránti elköteleződést, hanem a közösség erejét is bizonyítja: rekordszámú nevező mozdult meg együtt az egészségéért. Hiszünk abban, hogy a kapcsolódás – legyen az digitális vagy emberi – képes valódi értéket teremteni, és a mai hétvége ennek a legjobb bizonyítéka – mondta Pereszlényi Zoltán, a Vivicittánévadó támogatója, Magyar Telekom kereskedelmi vezérigazgató-helyettese.
15 milliós adománycél és kétezernél is több jótékony futó
A 41. Telekom Vivicittá nemcsak a tavasz legnépszerűbb szabadidősport-eseménye, hanem az év egyik jelentős jótékonysági megmozdulása is volt. A Margitszigeten és a budapesti utakon több mint 2000 futó állt rajthoz valamilyen nemes cél érdekében, az eseményen részt vevő 9 karitatív szervezet számára nyújtott adományok összege eléri a 15 millió forintot.
Már a nevezéskor 2 millió forinttal támogatták a futók a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálatot, az Élménykülönítmény csapata pedig eddig 3 millió forintot gyűjtött a Bátor Tábornak. Kiemelkedő volt a névadó támogató szerepvállalása is: a Magyar Telekom közel 800 dolgozójának nevezési díját a vállalat további 3 millió forinttal egészítette ki a SUHANJ! Alapítvány javára. Ugyancsak a SUHANJ!-nak gyűjtöttek a Szoboszlai Futam indulói is. A szombati, ezer fős ingyenes esélyegyenlőségi futam idén is az esemény egyik legfelemelőbb pillanata volt. A pénzadományok mellett a helyszínen több száz sportcipő és sportruha is összegyűlt a rászorulóknak a Magyar Vöröskereszt jóvoltából.
Gigantikus logisztika és AI-élmény
Monumentális logisztikai hátteret igényelt az óriási tömeg zökkenőmentes kiszolgálása. Kétezerötszáz banán, ötezer liter sportital és több tízezer liter ásványvíz várta a célba érkezőket, a lebonyolításban 1600 fős személyzet vett részt. Különleges, digitális meglepetést is kaptak a befutók: a Magyar Telekom jóvoltából a mesterséges intelligencia (AI) segítségével mindenki egy személyre szabott videóinterjút készíthetett, amelyben Gundel Takács Gábor gratulált a teljesítményhez.


