Kerékpártúra a Szigetköz árterében

Aktív program
Kerékpározz a Szigetköz áterében, ahol megcsodálhatod a legöregebb fűzfát és a lenyűgöző hallépcsőt! A túra során ízletes falatok várnak, és a madárlesnél a természet csodáiban gyönyörködhetsz.
Helyszín
Dunasziget
Táv
49 km
Időtartam
150 perc
Mozgásforma
Bringa Bringa
Nehézségi szint
Közepes terhelés Közepes terhelés
Info

Dunaszigetről elindulva megcsodálhatod a környék legidősebb és legnagyobb fűzfáját, amelynek törzskerülete 930 cm, majd a Kőhídnál egy hasonló méretű fekete nyárfát is láthatsz. Ezután a folyó legnagyobb szigetén áthaladva egy gyönyörű réten jut el hazánk első hallépcsőjéhez, ahol egy ablakon keresztül megfigyelheted az átúszó halakat.

Ebből az irányból az Öreg-Duna partján kerekezve egészen a dunaremetei kikötőig juthatsz el, ahol a dunai hajós emlékműve is található. Lipótra érkezve ne hagyd ki a Lipóti Látványpékség felett elhelyezkedő üveg kávézót, ahol csodálatos illatok és ízek várnak, és figyelemmel kísérheted a sütés teljes folyamatát a dagasztástól kezdve a kész kenyerekig és péksüteményekig.

Ezt követően a Holt-Duna partján elhelyezkedő madárlesnél nézelődhetsz, ahol barna rétihéják repkednek a nádas felett, hórihorgas gémek és kócsagok halásznak, valamint récék szűrik a vizet. Egy csodás vadgesztenyefasoron áthaladva érkezel Darnózselire, ahol a Horgony Tanya finomságait ízlelgetve ebédelhetsz. Héderváron egy gyönyörű kastély és parkja vár rád, ahol egy meglepő bronz burgonyabogarat is megcsodálhatsz.

A Boldogasszony Kápolna udvarán átsétálva pedig felfedezheted az ország legöregebb, 800 éves tölgyfáját. Innen egy másik út vezet vissza Lipótra, majd Dunaremetére érsz. Az ottani Dodó Vadfarmon őzeket, szarvasokat és vaddisznókat figyelhetsz meg, mielőtt Püskön keresztül visszatérnél Dunaszigetre.

Forrás és további részletek: Aktív Kalandor

Cimkék
Videók
Kapcsolódó cikkek
Nagyon jól döntött az, aki hétvégén a szabadtéri mozgást választotta! Ragyogó időben, kellemes melegben lehetett sportolni országszerte különböző futóversenyeken és bringás eseményeken. Sőt, a Normafán még téli sportokat is ki lehetett próbálni!
Most, hogy az év legsötétebb napjait éljük (túl), utazzunk el gondolatban a fehér éjszakák birodalmába! Az időpont június, a helyszín pedig egy mesés norvég sziget, a Vesterålen szigetcsoport egyik tagja, amelynek a kerülete pontosan 42 kilométer. Itt rendezik a The Arctic Run nevű maratont, ami sokkal több, mint futóverseny. Kaland, fesztiválélmény és a világ egy különleges pontjának felfedezése.
Közösségi bringázás Magyarország hegységei körül biztonságos utakon, szintidők nélkül - erről szól a Ring kerékpáros teljesítménytúra sorozat. Ebben az évben 11 különböző helyszínen összesen majdnem 5000-en álltak rajthoz.
Advent harmadik hétvégéje következik és még mindig tudunk jobb szabadidős programokat ajánlani a bevásárlóközpontokban való tolongásnál. Csúnya pulóveres futások, kutyás terepfutás vagy egy téli kerékpártúra a Tisza-tónál? Te melyiket választod?
Eldöntötted már, hol mozogsz majd a hétvégén? Futnál a Városligetben vagy a Balaton-parton? Esetleg kerékpároznál szebbnél-szebb tájakon, vagy túráznál a Kiskunsági Nemzeti Parkban, ahol virágzik az őszi kikerics? Hétvégi eseménytippek minden kedden a holmozogj.hu-n!
Hasonló programok a környéken
Kerékpározás a Fertő-tó körül
Fedezd fel a Fertő-táj varázslatos világát egy kerékpáros túra során, amely a magyar és osztrák UNESCO világörökségi területek legszebb látnivalóit köti össze. A történelmi emlékek, festői kilátók és hangulatos települések mellett a túra a régió természeti kincseinek és gasztronómiai élményeinek felfedezésére is kiváló lehetőséget nyújt.
Vasfüggöny-kör: kerékpáros túra Sopron körül
Fedezd fel a Sopron környéki tájat és Burgenland rejtett kincseit ezen a változatos kerékpártúrán, amely történelmi helyszínekhez és festői falvakhoz kalauzol. A kulturális élményekkel teli útvonal pihentető megállókat kínál, ideális mind a természet, mind a történelem szerelmeseinek.
Soproni bringakör osztrák borvidékkel és Nagycenkkel
Kombinálnád a bringázást egy kis osztrák borvidéki hangulattal, Liszt Ferenc emlékével és a Széchenyiek örökségével? Ez a Sopronból induló közepes nehézségű túra pont ezt nyújtja, Fertő tavi panorámával fűszerezve!
Legfrissebb cikkeink
Baján a víz az úr – ezért érdemes felfedezni a Mogyi Bajai Vízisport Klub világát
Vízivándor táborok, kajak-kenu edzések, napközis táborok és vezetett túrák – a Mogyi Bajai Vízisport Klub 2026-ban is rengeteg programmal vár minden korosztályt a Sugovica partján.
Még nincs vége a síszezonnak: stabil hóviszonyok a Mátrában
Miközben az országban már tavaszias a hangulat, a Mátrában igazi télies körülmények fogadják a síelőket és snowboardosokat. Stabil, 30-60 cm vastag hó, napsütés, este pedig kivilágított pályák teszik izgalmassá a hétvégét a Mátraszentistváni Síparkban.
Megnyílt a legújabb és legnagyobb SPURI futóbolt, gigantikus választék és tágas üzlethelyiség várja a futókat
Új bázisra költözött a 26 éves Spuri Futóbolt hálózat legnagyobb üzlete – A legendás alapítók központjában ma is a futók állnak az első helyen
Télzáró nagy durranás, tavaszindító lendület!
A Holmozogj csapata összegyűjtötte neked azokat a programokat, amelyekkel bombaerősen zárhatod a telet, és lendületből indíthatod a tavaszt. Rajtad áll, melyik lesz az első lépés az új évszak felé.
Fedezd fel a rejtett kincseket – újra országos ingyenes túranap február 28-án!
A tél egyik legizgalmasabb szabadidős eseménye idén is megrendezésre kerül: február 28-án országszerte 10 helyszínen várja a természet és a mozgás szerelmeseit a Rejtett Kincsek Túrái!
Elhozták a fényt a White Run futóverseny indulói
Február 21-én ismét megnyílt a kőbányai pincerendszer kapuja, és a résztvevők egy egészen különleges világba léphettek be a White Run futóversenyen: a sötétség és a fény lenyűgöző játékába.
2026 © holmozogj.hu