Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Felsőtárkányi via ferrata

Aktív program
Viszonylag hosszú, és kifejezetten izgalmas via ferrata vezet a felsőtárkányi Kő-köz sziklafalán. Kötélhidat és elágazásokat is tartalmaz, ezáltal nehézsége valamelyest igényeinkhez igazítható.
Helyszín
Felsőtárkány
Mozgásforma
Via ferrata Via ferrata
Info

A Felsőtárkány határában található Kő-köz sziklaszorosát a Bükk nyugati kapujának is nevezik.

A szűk szurdokban halad az Eger, Répáshuta és Lillafüred közötti országút. E szép völgyben a Tárkány-patak fölé emelkedő, kiterjedt mészkőfalon épült egy izgalmas, hosszú, közel 400 méteres via ferrata, amely kiegészíti a hegyi sportokban amúgy is erős Eger környékének lehetőségeit.

Az útvonalat a gyakorlott miskolci mászók építették, és a Hámori Szikla- és Jégmászó Egyesület, valamint a helyi kalandpark gondozásában áll.

Felszerelést helyben is bérelhetünk, vagy kérhetünk túravezetést a patakból duzzasztott tó partján, a pavilonsoron.

A kicsiny tó a térség egyik szép kirándulóhelye, de előttünk magasodik az egész csodálatos, rejtelmes Bükk is.

Ahogy a viszonylag hosszú felsőtárkányi ferrata is jelzi, a Bükk a gyönyörű sziklaképződményekben leggazdagabb hegységünk; közülük fél tucat helyen a mászás szerencsére legális. Némelyikük (pl. a dédesi Kisvár vagy Hámor fala) az ország legjobb mászóhelyei közé tartozik.

Kő-közi nagy traverz: 400 m, C-D

A Kő-köz szorosában található szép mészkősziklán egy izgalmas mászóhely is létesült korábban, de a hosszan elhúzódó, meredek fal hordozza a via ferrata útvonalát is. A kőzet nagyon szép formakincsű mészkő, ahogy az a Bükkben már csak lenni szokott.

Az út a bal oldalon indul, és egy könnyű rész után kapaszkodóssá válik (C-D). A középső részen két variáns közül választhatunk, az alsóban benne van egy szenzációs, 23 m hosszú kötélhíd, a felső kerülő viszont kifejezetten nehéz (D) variáns sima mészkőfalon.

A hosszú útvonal befejezése is érdekes, mert lefelé kell mászni, vissza az úthoz, ami mindig nehezebb ügy, mint felfelé kapaszkodni.

Aki ezt túl nehéznek érezné, választhat egy menekülőutat, amely az út végén kivezet a fal tetejére, és egy hosszú menettel, majd jobbkanyarral éri el az országutat.

Forrás: www. termeszetjaro.hu

Videók
Kapcsolódó cikkek
Különleges kihívásra vágysz? Keresd fel a vasalt utak valamelyikét, amelyeknek a teljesítése olyan mozgásforma, amivel a teljes tested átmozgathatod. Ám a via ferratákkal járó jutalom minden esetben a szép kilátás. Igazi közösségi program, ha a barátaiddal együtt küzditek le a korlátaitokat, azzal nem mindennapi közös élményeket szereztek. Mutatunk tíz útvonalat, amelyek egyike sem fog csalódást okozni.
Idén sem marad el a Cserehát egyik legizgalmasabb nyári eseménye: augusztus 9-én és 10-én ismét benépesül a Rakaca-víztározó partja a 3. Rakaca Tavi Vizi Karnevál forgatagával. A Szendrő Városi Sport Klub egy olyan hétvégét állított össze, ahol a vízi sportok szerelmesei, a túrázók, a futók és a kalandvágyó hegymászók egyaránt megtalálják a hozzájuk illő programot.
SZEOSZ évindító 2025
Túrázás dombokon és a Rakaca-víztározónál, sportos futó és vízi kihívások, többnapos bringakaland és történelmi látnivalók – Szendrő és környéke kincsesbánya a turisták, a természetjárók és a kalandosabb sportélményekre vágyók számára. Antal Ferenc, a SZEOSZ elnökségi tagja a szervezet évindító konferenciáján mondta el, hogy a Szendrő Városi Sport és Szabadidő Egyesület milyen izgalmas programokat tervez az évben.
Hasonló programok a környéken
Esztramosi via ferraták
A kissé holdbéli megjelenésű Esztramos bányászattal megbontott tetején maradt egy érdekes, kb. 50 méter magas sziklaorom is, amelynek meredek falain vezetnek a 2020 nyarán létesített via ferrata útvonalak.
Demjéni via ferraták
A Bükk és Mátra között található Demjén a hévizes fürdőturizmus egyik országos centruma. A falu melletti domb kőfejtőjében valóságos szabadtéri mászófal kínál erőigényes, izgalmas ferratákat.
Megyer-hegyi (sárospataki) via ferraták
A Sárospatakhoz közeli Megyer-hegy hajdani malomkőbányájának falai egészen egzotikus ferrata-élményt kínálnak: a Tengerszem tó tükre fölött mászva ívelt falakat ostromolhatunk.
Legfrissebb cikkeink
A legjobb magyar futókkal, köztük az Eb-ezüstérmes Vindics-Tóth Lilivel futhatnak a 41. Wizz Air Budapest Félmaraton nevezői
Szeptember 6-án, minden idők legnagyobb magyar félmaratonján, a 24 ezer nevezőt számláló 41. Wizz Air Budapest Félmaratonon dőlnek el a 2026. évi félmaratonfutó magyar bajnoki címek.
Megdőlt a rekord: 24 ezer nevezővel teltházas a 41. Wizz Air Budapest Félmaraton
Elérte a maximális létszámot a félmaratoni és a 10 km-es táv is a 41. Wizz Air Budapest Félmaratonon. A Budapest Sportiroda (BSI) szeptember 6-i eseményére a tavalyi kiugró rekordot is megdöntve több mint 24 ezren neveztek.
Aktívan búcsúztattuk a nyarat – mozgalmas augusztus az élménysport-programokon
A nyár utolsó hónapjában sem lassítottunk: augusztusban országszerte számos sportesemény kínált lehetőséget arra, hogy együtt mozogjunk, új kihívásokat keressünk és közösen gyűjtsünk élményeket.
Rekordlétszámmal zárult a Generali Night Run Budapest
Rekordot döntött a Generali Night Run Budapest: a különböző futamokon és sportprogramokon közel 6000 fő vett részt, Budapest egyik legkülönlegesebb nyárzáró sporteseményén. Az egész napos programsorozat idén egy régi-új különlegességgel is bővült: hat év után ismét át lehetett úszni a Dunát.
Bajára érkezik a Vízi Ring – szeptember 12-én a Duna és a Sugovica kerül a középpontba
Szeptember 12-én Bajára érkezik a Vízi Ring országjáró vízitúra-sorozat: az idei tizedik állomáson rövidebb, családias evezés és egy 30 kilométeres, Fajszról Bajáig tartó Gemenc-kincse túra közül is lehet választani.
Világtalálkozót szervez a Wizz Air a budapesti félmaratonra
Szeptember 6-án, a 41. Wizz Air Budapest Félmaratonon a több tízezres mezőnyben egy egészen különleges társaság is rajthoz áll.
2026 © holmozogj.hu