Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Mikulások és manók lepték el az európai nagyvárosok utcáit

Ha a Mikulásra gondolsz, te is egy pocakos, szakállas bácsit képzelsz el, aki rénszarvasok húzta szánon repüli körbe a világot? Pedig advent első vasárnapján Liverpoolban és Stockholmban a Mikulás több ezer társával együtt futkorászva rótta az utcákat!
Mozgásforma
Futás Futás

A Liverpool Santa Dash immár huszadik éve hívja közös mozgásra a jelmezes futókat, és mára a világ egyik legismertebb mikulásfutásává vált. Az advent első vasárnapján rendezett eseményen az öt kilométeres táv az angol kikötőváros központjából, a híres Royal Liver Buildingtől indult, és a szervezők minden rajthoz állónak – legyen szó felnőttről vagy gyermekről – megfelelő méretű jelmezt biztosítottak. Ne feledjétek, így lesz ez december 8-án, Budapesten is!

Sőt, még arra is figyeltek, hogy a helyi futballrajongók számára se legyen kellemetlen élmény az öltözet: a Szoboszlai Dominikot is a soraiban tudó Liverpool FC szurkolói a hagyományos, piros mikulásruhában, míg a város másik élvonalbeli klubja, az Everton drukkerei kék-fehér jelmezben futhattak.

Egy esős rajt után végül a nap is előbújt Liverpoolban, a mintegy 8000 futó legnagyobb örömére. Míg a legtöbben a Mikulás-jelmezt választották, voltak, akik manónak öltöztek, sőt, még egy morcos Grincs is feltűnt a tömegben. Az esemény jótékony célokat is szolgált, hiszen a nevezési díjakból befolyt összegből a mentális egészséget támogató projektek valósulnak meg a helyi NHS Alapítványon keresztül.

Mikulásfutók Liverpoolban
Forrás: liverpoolecho.co.uk

Svédországot is meghódította a Mikulásfutás

Stockholm gyönyörű belvárosában, Tantolundenben Mikulás-jelmezben futni egyszerűen varázslatos élmény! Nem csoda, hogy az idei Santa Run-on több mint 2000 kicsi és nagy Mikulás lepte el a svéd főváros utcáit. Bár a hó ezúttal nem esett, az Alba Show Kórus karácsonyi dalaival gondoskodott az ünnepi hangulatról.

Egy bulis Santa bemelegítés után a résztvevők 3, vagy 6 kilométert teljesíthettek, akár futva, kocogva, vagy séta tempóban. A stockholmi mikulásfutás immár 11 éve kihagyhatatlan része az adventi készülődésnek Svédországban, ahol az eseményhez jótékony akció is kapcsolódik.

Az évek során a nevezési díjakból és egyéb támogatásokból több mint egymillió svéd koronát gyűjtöttek össze olyan szervezetek javára, mint a Vöröskereszt, az Orvosok Határok Nélkül vagy a Gyermekrák Alapítvány. Újdonság, hogy idén a cégek már külön szponzori csomagokkal is hozzájárulhattak az adománygyűjtéshez.

Mikulás-jelmezes futók Stockholmban

Itthon is piros ruhába bújhatsz!

Cimkék
Videók
Kapcsolódó cikkek
Már megérkezett a szervező Budapest Sportirodához az a több ezer darab mikulásruha, amelyekben december 8-án jelmezbe öltözött futók tömege indul Budapesten a Fővám térről a belváros irányába. A 9. PENNY Mikulásfutásra több mint 300 hazai településről jönnek résztvevők, a mezőnyben pedig több híresség mellett ott lesz a szenvedélyes futó, Dr. Zacher Gábor is. 
Ki mondta, hogy a december csak a karácsonyi lakomákról és az ajándékozásról szól? Itt az idő, hogy kicsit kimozdulj, feltöltődj és magadba szívd az adventi hangulatot! Készen állsz, hogy mikulás sapkában fuss, de nem tudod hol? Adunk néhány ötletet!
Jubileumi mérföldkőhöz érkezett Magyarország egyik legkülönlegesebb futóeseménye. Idén tizedik alkalommal rendezték meg az Ultra Tisza-tó (UTT) versenyt, amelyre közel 4000 résztvevő érkezett az ország minden pontjáról, valamint külföldről is.
Csaknem ötezer futó állt rajthoz szombat este a 32. DECATHLON Futóesten. A Budapest Sportiroda (BSI) rendezvényén a résztvevők fegyelmezetten követték a szervezők hőségriadós tájékoztatását.
Az éjszakai versenyen a debütáló orvosi hálózat mellett extra hűtéssel és hőségriadós tájékoztatóval készül a kánikulára a Budapest Sportiroda.
Kapcsolódó események
Kapcsolódó programok
Kazincbarcikai futókör
Viszonylag távol a város zajától, a helyi Csónakázó-tó partján épült a futópálya. Olvasni is idilli róla, nemhogy futni rajta!
Mosonmagyaróvári futókör
A Báger Ring névre keresztelt futókör igazi sportparadicsom, hiszen mellette strand, műfüves pálya és a téli időjárásban jégpálya is található.
Gyömrői futókör
A gyömrői futókör az ismert tófürdőt, illetve a helyi focipályát kerüli meg. Garantált kikapcsolódás a sportélmény mellett!
Legfrissebb cikkeink
Forró nyár, aktív közösségek – ilyen volt a júliusi élménysport-szezon
Júliusban a nyári kánikula sem szegte kedvét a mozgás szerelmeseinek: országszerte ezrek húztak futócipőt, pattantak kerékpárra, indultak túrázni vagy hűsöltek úszással az uszodában.
44. Lidl Balaton-átúszás: tízezres tömeg a Balatonban, és célba ért a verseny történetének 250 ezredik úszója is
Kétszeri halasztást követően, a harmadik meghirdetett alkalommal, ideális úszóidőben teljesíthették a résztvevők a 44. Lidl Balaton-átúszás távjait.
Mozgásban a nyár: ezek a legjobb augusztusi élménysport-események
Augusztusban sem kell lemondani a közös mozgás élményéről: a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) országszerte változatos élménysport-programokkal várja azokat, akik aktívan szeretnék tölteni a nyár utolsó hónapját.
A Művészetek Völgyében debütál a Balaton-felvidék új Kalandtérképe
A Művészetek Völgyében mutatkozik be először a Balaton-felvidék új Kalandtérképe, amely túrákhoz, kerékpáros kirándulásokhoz és családi programokhoz kínál ötleteket.
November 18–19., Budapest: a sport üzleti és szakmaivilága ismét egy helyen
November 18–19-én Budapest ismét a közép-európai sport meghatározó fórumává válik.
Rakaca-tavi Vízi Karnevál: sport, természet és vízi kalandok egy helyen
Július 25-én ismét megtelik élettel a Rakaca-víztározó: a 4. Rakaca-tavi Vízi Karneválon egész nap vízi és szárazföldi sportprogramok, családi kikapcsolódás és közösségi élmények várják az érdeklődőket.
2026 © holmozogj.hu