Meghatározó ágazattá érett a futóturizmus: A turisztikai TOP 50-be választották Kocsis Árpádot, a Budapest Sportiroda ügyvezetőjét

A magyar turizmus legbefolyásosabb formálói közé választották Kocsis Árpádot, a Budapest Sportiroda (BSI) ügyvezetőjét. A szakma legrangosabb kiadványa, a „Turizmus 50 fontos szereplője” a 2025-ös év teljesítménye alapján ismerte el a szakember és csapata munkáját.

Az elismerés hátterében rekorderejű számok állnak: a BSI rendezvényei tavaly közel 20 ezer külföldi futót vonzottak Budapestre, akik kísérőikkel együtt mintegy 4 milliárd forintos bevételt generáltak a fővárosnak.

A Turizmus.com kiadója immár 12. alkalommal jelentette meg a magyar turisztikai ágazat teljesítményét értékelő kiadványát, amelyet a Turizmus Évadnyitó Gálán mutattak be. A Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány tagszervezeteinek vezetőiből álló zsűri 90 jelölt közül választotta ki azt az 50 szakembert, akik döntéseikkel és eredményeikkel leginkább formálták az ágazat jövőjét 2025-ben.

Minőségi turisták, szenvedélyből utazók

A kiadvány méltatása szerint a BSI Kocsis Árpád vezetésével kulcsszerepet játszik abban, hogy a futóturisták Budapestre látogassanak. Ez tökéletesen illeszkedik a hazai turizmusirányítás új célkitűzéséhez, amely a mennyiségi növekedés helyett immár a minőségi turizmusra helyezi a hangsúlyt.

A számok igazolják a szakmai elismerést: a futóturizmus mára Budapest idegenforgalmának egyik legdinamikusabban fejlődő motorjává vált. A hazai futóturizmus teljesítményét döntő mértékben a Budapest Sportiroda eredményei határozzák meg, hiszen a jelentős nemzetközi tömegeket vonzó, turisztikai szempontból is releváns versenyek mindegyike a BSI szervezésében valósul meg. A cég három kiemelt eseménye – a Telekom Vivicittá, a Wizz Air Budapest Félmaraton és a SPAR Budapest Maraton Fesztivál – 2025-ben minden korábbi rekordot megdöntött.

  • Robbanásszerű növekedés: A külföldi nevezők száma három év alatt több mint duplájára (+142%) nőtt, elérte a közel 20.000 főt.
  • Gazdasági hatás: A futók és kísérőik összesen több mint 50 ezer látogatót jelentettek, akik       becslések szerint 100 ezer vendégéjszakát és közel 4 milliárd forintnyi közvetlen költést hagytak a fővárosban.

Nemzetgazdasági tényező lett a futás

Kocsis Árpád, aki 37 éve dolgozik a szabadidősport szervezőjeként, az „Attrakció” kategóriában kapott helyet a listán, olyan nevek mellett, mint Baán László (Liget Projekt) vagy Gyulay Zsolt (Hungaroring Zrt.).

– Büszkék vagyunk rá, hogy rendezvényeink mára a budapesti turizmus meghatározó motorjaivá váltak. Amikor közel 19 ezer külföldi futó választja Budapestet, az nemcsak sportszakmai siker, hanem nemzetgazdasági tényező is. Ezek a futók és kísérőik megtöltik a szállodákat, az éttermeket, és jó hírét viszik a városnak a világ minden tájára – mondta el az elismerés kapcsán Kocsis Árpád.

A BSI felmérései szerint a Budapestre érkező futók profilja ideális a város számára: átlagosan 3,3 éjszakát töltenek itt, költési hajlandóságuk magas (350–500 euró/fő), és elégedettségük kiemelkedő (9/10 pont). A küldőországok rangsora is átalakult: a maratoni távokon mára Nagy-Britannia és Franciaország váltak első számú forrásországgá, de dinamikusan nő a spanyol, norvég és izraeli futók száma is, az Egyesült Államok pedig stabilan a top 10-ben szerepel.

A BSI 2025-ben összesen 157 ezer nevezőt mozgatott meg, és 2026-ra is 16 nagy eseménnyel készül, amelyek közül több – például a tavaszi Telekom Vivicittá vagy az őszi SPAR Budapest Maraton – várhatóan ismét tízezreket vonz majd a világ minden tájáról Magyarországra.

Cimkék
Videók
Kapcsolódó cikkek
Szombaton a rövidebb családi és fesztiválfutamokkal, elsőként a teltházas, 900 fő részvételével zajló SUHANJ! futammal hivatalosan is elrajtolt a 41. Telekom Vivicittá.
Sporttörténelmi pillanat és egy egészen különleges rekordkísérlet várja a 41. Telekom Vivicittá résztvevőit ezen a hétvégén.
A 41. Telekom Vivicittá nemcsak a tavasz legnépszerűbb szabadidősport-eseménye, hanem az év egyik jelentős jótékonysági megmozdulása is. A futófesztiválon 9 karitatív szervezet várja a felajánlásokat, az esemény jótékonysági termése pedig elérheti a 15 millió forintot.
Kapcsolódó események
LED's Run 2026
2026.03.27. Budapest
E.ON Business Run 2026
2026.05.06. Budapest
Legfrissebb cikkeink
Mozdulj ki tavasszal – indul a szabadidősport-szezon Zsámbékon!
Ahogy megérkezik a tavasz, és a természet újra életre kel, vele együtt indulnak a szabadidősport események is Zsámbék városában. Ha eleged van a téli bezártságból, és szívesen töltenél el egy aktív napot a szabadban, itt az ideje, hogy csatlakozz!
Tavasz, tempó, tömeg – jön a legerősebb márciusi hétvége!
A Holmozogj csapata ismét összegyűjtötte a legjobb hétvégi programokat nektek, hogy könnyen megtaláld, merre indulj mozogni ezen a márciusi hétvégén.
Rekordév az Aktív Magyarország programban – megjelent a 2025-ös évértékelő
Elkészült az Aktív Magyarország 2025-ös évértékelő kiadványa, amely átfogó képet ad az országban megvalósult fejlesztésekről, programokról és közpolitikai intézkedésekről az aktív életmód és az aktív turizmus világában, valamint bemutatja a hosszú távú stratégiai célokat is.
Elindultak az Aszfaltbetyárok! Találkozz és mozogj velük a nyereményért!
Lendületesen indult a Aszfaltbetyárok úja: az első két állomás már lement, rengetegen mozogtak Budapesten a Nyugati téren és a Széll Kálmán téren is!
SZEOSZ-ESEMÉNY
Elindult a 21 napos kihívás – most rajtad a sor, hogy belevágj!
Március 16-án elstartolt az ország egyik legizgalmasabb közösségi futóprogramja: a 21 napos kihívás, a Szabadidősport-Eseményszervezők Országos Szövetsége szervezésében, az Aktív Magyarországért felelős Államtitkárság támogatásával.
SZEOSZ-ESEMÉNY
Fuss a közösségért – közeleg a Futókörök Napja 2026!
2026.május 16-án, szombaton ismét futócipőt húz az ország: jön a Futókörök Napja, amelyet a Szabadidősport-Eseményszervezők Országos Szövetsége szervez az Aktív Magyarországért felelős Államtitkárság megbízásából.
2026 © holmozogj.hu