Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Plogging: sport és szemétszedés egyben

A Svédországból indult mozgalom lényege, hogy az egészségmegőrzés szempontjából nélkülözhetetlen rendszeres testmozgást a parkok és erdők megtisztításával, a hulladékgyűjtéssel kapcsolja össze. Ploggingolni menő, próbáld ki te is!

A világ különböző pontjain időről időre megjelennek új szabadidős mozgásformák, és vannak köztük olyanok, amelyek a mindennapjaink részévé is válhatnak.

A “plogging” a kocogást jelentő angol “jogging”, és a svéd “plocka upp”, vagyis felszedés szavak összeolvadásából alakult ki. A szót Erik Ahlström alkotta, aki később Plogga néven egy önálló szervezetet is létrehozott a trend népszerűsítésére. 2016-ban Stockholm volt az első város a világon, ahol szervezett plogging esemény zajlott, azóta pedig globálisan már több mint 3 millióan próbálták ki ezt a mozgásformát, amellyel nem csak az egészségünkért, hanem a környezetünkért is sokat tehetünk.

A plogging minden korosztály számára megfelelő aktív kikapcsolódást jelent. Azért is vált rövid idő alatt rendkívül népszerűvé, mert sem kiemelkedő állóképesség, sem drága felszerelés nem kell hozzá. Elég egy szemeteszsák, egy gumikesztyű, esetleg egy hosszabb szárú csipesz, és már indulhatsz is!

Erdők, parkok, patakpartok – mind olyan helyszínek, ahol élmény mozogni, de sajnos jelentős mennyiségű hulladék – papírszemét, cigarettacsikk, műanyag palackok – gyűlik össze. A plogging nagyszerű lehetőséget kínál arra, hogy ezeket a mindannyiunk számára fontos és értékes területeket megtisztítsuk. Arra figyelj, hogy a veszélyes vagy építési hulladékhoz ne nyúlj, ezeket az illetékes hatóságoknak kell eltakarítaniuk!

Szombaton a Somogy vármegyei Szennán rendeznek plogging versenyt, ahol 2-8 kilométer közötti távon gyűjthetnek szemetet a résztvevők. Próbáld ki, tetszeni fog!

Cimkék
Videók
Kapcsolódó cikkek
Még a téli bekuckózás előtt érdemes bakancsot vagy futócipőt húzni, és részt venni egy kötetlen, családias hangulatú szabadtéri programon.
Színes erdők, friss levegő, hűvösebb reggelek és egyre kellemesebb kilométerek – október egészen más arcát mutatja a szabadtéri sportnak, mint a nyári hónapok.
Színes erdők, friss levegő, hűvösebb reggelek és egyre kellemesebb kilométerek – október egészen más arcát mutatja a szabadtéri sportnak, mint a nyári hónapok.
Öt év alatt megduplázódott a mezőny – idén a Műjégpálya épülete is megnyílik a futók előtt.
A nyári szabadságok és a fürdőszezon lecsengésével a Balaton egészen más, sokkal nyugodtabb ritmust vesz fel. A nyüzsgést felváltja a csendesebb őszi időszak, a színesedő táj pedig egyre többeket csábít aktív kikapcsolódásra. Az infrastrukturális fejlesztéseknek és az e-bike-ok elterjedésének köszönhetően a kerékpározás mára a régió egyik legfőbb őszi programjává vált. Ezt a trendet jelzi az is, hogy a szeptemberi Balaton Boat Show egyik kiemelt témája a hajók mellett a parti akítv turizmus lesz.
Kapcsolódó események
Kapcsolódó programok
Esztramosi via ferraták
A kissé holdbéli megjelenésű Esztramos bányászattal megbontott tetején maradt egy érdekes, kb. 50 méter magas sziklaorom is, amelynek meredek falain vezetnek a 2020 nyarán létesített via ferrata útvonalak.
Gyömrői futókör
A gyömrői futókör az ismert tófürdőt, illetve a helyi focipályát kerüli meg. Garantált kikapcsolódás a sportélmény mellett!
Négy tó túra a zalai dombok között
Fedezz fel négy hangulatos víztározót egyetlen gyalogtúrán a dimbes-dombos zalai tájon, Kistolmács környékén! Pöfögj fel a kiindulópontra a Csömödéri Erdei Kisvasúttal, majd járj be egy változatos erdei kört! Készülj fel némi emelkedőre, és viselj kényelmes túracipőt!
Legfrissebb cikkeink
Aktív ősz – így telt az október a SZEOSZ élménysport-programjain
Az októberi programok ismét megmutatták, hogy a mozgásnak minden évszakban megvan a maga varázsa.
A Muck-Magaslatról az országos dobogó tetejére
Három év, 6700 vendégéjszaka és most egy országos elismerés: a Soproni-hegységben található Muck Turistaház lett 2026-ban az ország kedvenc turistaháza.
Több mint 400 futó nyolc országból – Sikeresen zárult az Írottkő Futóverseny
A térség legnagyobb terepfutó eseménye, az Írottkő Futóverseny 2026-ban ismét nemzetközi mezőnyt vonzott az Alpokaljára. Az öt versenytávon több mint 400 futó állt rajthoz, nyolc ország állampolgárainak részvételével.
Közel ezer résztvevő, mintegy hatezer vízen töltött perc – jövőre is folytatják a vízisportprogramokat a Kékszalag PORT-ban
Balatonfüred, 2026.10.22 – Májustól szeptemberig több, mint nyolcszáz résztvevővel, és több, mint hatezer vízen, mozgással töltött perccel zajlott a Kékszalag PORT Helyben, vízen, a Mi Balatonunk a Mi sportunk címet viselő ingyenes sportprogram-sorozata, mely a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 keretében valósult meg.
Történelmi rekorddal és Vásárhelyi Máté maratoni címvédésével zárult a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál
Véget az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A hétvége során a tizennégy különböző távra összesen 39 910 nevezés érkezett, a helyszínen pedig közel 100 ezer ember fordult meg a két nap alatt.
Új pályacsúccsal és több mint 20 ezer nevezővel indult a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál
Október 10-én ideális futóidőben vette kezdetét az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A szombati nyitónap minden korosztályt megmozgatott: a legkisebbektől az idősebb generációkig több mint 20 000 nevezés érkezett a 13 különböző távra.
2026 © holmozogj.hu