Két keréken, biztonságban az országúton

A Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke, Schneller Domonkos szerint fontos, hogy az eseményszervezők biztonságos versenykörülményeket teremtsenek az országúti kerékpárosok számára, a közlekedés többi résztvevője pedig odafigyeljen azokra, akik az utakon tekernek.
Mozgásforma
Bringa Bringa

“Tavaly egészen más időjárási viszonyok közepette, napsütésben tekertünk, idén viszont a táv közepén volt egy esős, szeles szakasz, ahol nem volt egyszerű tekerni” – mondta a holmozogj.hu-nak Schneller Domonkos, aki maga is rajthoz állt az idei BalatonFondo versenyen.

A Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke hangsúlyozta, akár versenyről, akár edzésről van szó, az elsődleges szempont a biztonság.

“Fontosnak tartom, hogy azok az amatőr kerékpárosok, akik évente 5-10 ezer kilométert tekernek, és szeretnék összemérni az erejük másokkal, ezt biztonságos versenykörülmények között tegyék meg. Minden országúti kerékpárosnak meg kell tanulnia a szabályok jelentette kereteken belül közlekedni, és az is fontos, hogy a közlekedés többi résztvevője elfogadja azokat az embereket, akik edzésre, a versenyre való felkészülésre használják az utakat. A KRESZ-módosítása épp folyamatban van, és azt mondhatom, kedvező változások várhatóak a kerékpáros közösség szempontjából” – nyilatkozta Schneller Domonkos.

Fotó: Vanik Zoltán

Videók
Kapcsolódó cikkek
A rossz idő miatt némileg módosítani kellett a programot, de szerencsére a mostoha körülmények sem tudták elrontani a kerékpáros ünnepet Balatonfüreden. A spanyol körversenyről hazatérő Valter Attila is odaállt a rajthoz.
Lezárult az E-bike Beszerzési Program 2025 pályázati szakasza, amelynek keretében összesen 277 darab elektromos kerékpár megvásárlásához nyújt támogatást az Aktív Magyarország.
Aktív Magyarok program
Van valami a vándortáborozásban, ami semmihez sem fogható. A közös kaland, a természet közelsége, az esti tábortüzek – ezek azok az élmények, amikre évekkel később is mosolyogva emlékszünk vissza.
Idén tizedik alkalommal startol a #BeActive Európai Sporthét, amely szeptember 23–30. között országszerte több száz ingyenes vagy kedvezményes programmal hív mindenkit a mozgás örömére. Ha szeretnél kiszakadni a hétköznapokból, és kipróbálni valami újat, itt a lehetőség – a sport mindenkié!
Az időjárás szeszélyei sem szegték a futók kedvét: augusztus utolsó hétvégéjén közel 4500 sportoló állt rajthoz a Generali Night Run Budapest eseményen, amely idén is igazi nyárzáró futóünnepet varázsolt a főváros szívébe. A szél és az eső ellenére felejthetetlen hangulat uralta az éjszakát, amelyet a szurkolók lelkes biztatása és a Duna-parti fesztiválhangulat tett teljessé.
Kapcsolódó események
Kapcsolódó programok
Panorámás mountain bike körút a Mecsekben Pécs felett
Igazi kihívást keresel a Mecsekben? Tedd próbára magad és a bringádat ezen a nehéz, de lenyűgöző panorámákat kínáló mountain bike körtúrán Pécs felett! Jó állóképesség, technikai tudás és egy megbízható MTB szükséges a meredek emelkedők és lejtők leküzdéséhez!
Hősök és betyárok földjén bringával Nagyoroszi körül
Indulj Nagyorosziból egy izgalmas bringatúrára, ahol hősök és betyárok legendái elevenednek meg! Tekerj a Börzsöny lábánál fekvő falvakon át, fedezd fel a vadregényes Nagy-völgyet, és idézd fel a drégelyi hősök emlékét ezen a változatos körön.
Kerékpártúra a Velencei-tótól északra
Fedezd fel a Velencei-hegység északi részét egy izgalmas kerékpáros túrán, ahol geológiai és építészeti csodák mellett gyönyörű panorámák várnak rád. A kaland végén egy frissítő strandolással zárhatod a napot, így tökéletesen kombinálhatod a természetjárást a pihenéssel!
Legfrissebb cikkeink
Aktív Magyarok program
Magyarország a punnyadás bajnoka? Sokkoló adatok a mozgáshiányról (és a kiút!)
Te mire fogod, ha valami nincs rendben az egészségeddel? A genetikára? Az orvosokra? A rossz csillagállásra?
Indul a reggeli futásokra buzdító 21 napos kihívás
Szeptember 15-én indul az új kezdeményezés, aminek célja, hogy a résztvevők 21 egymást követő munkanapon legalább 2 km-t megtegyenek a kijelölt futókörön reggel 6:00 és 6:30 közötti kezdéssel.
Indulj a Kéktúrázás Napján - túrázz velünk az ország minden szegletében!
Október 11-én ismét jön Magyarország legnagyobb közösségi túranapja: a Kéktúrázás Napja! A hatodik alkalommal megrendezett eseményen több ezer túrázó kel útra egyszerre, hogy közösen bejárjuk az országot átszelő 2580 km-es Országos Kékkört.
Az egész ország egyetlen hatalmas sportpályává változik - íme a hétvégi programajánló!
Küzdj a sárban Piliscsévén, fuss a szőlőben Pannonhalmán, nézz ki a Nagy Sportágválasztóra vagy evezz a Gemencben: ezen a hétvégén tényleg mindenhol sport vár rád!
Aktív Magyarok program
Nincs több kifogás! – Fedezd fel a hozzád legközelebbi kalandot!
Elhatároztad, hogy többet mozogsz, de a legnagyobb kérdés még mindig az, hogy HOL? Hol van egy jó futópálya, hova lehet elmenni bringázni a családdal, vagy hol lehet kipróbálni valami újat, ami kimozdít a komfortzónádból?
Aktív Magyarok program
Tekerj, evezz, fuss vagy vadássz pontokat! – Találd meg a hozzád illő kalandot!
Mit szólnál, ha a sport nemcsak edzés lenne, hanem egy felejthetetlen kaland is? Amikor a mozgás élménnyé válik: barátokkal, a természetben, egy szuper közösségben.
2025 © holmozogj.hu