Jeges élvezet: csaknem ezren mártóztak meg a fagyos Holt-Tiszában

Ebben a zord, téli időben nincs is jobb, mint a meleg szobában kuckózni, vagy elrepülni melegebb éghajlatra – vélik sokan. De nem azok, akik az év első szombatján úgy döntöttek, hogy jégtáblák között lavírozva belegyalogolnak a Tisza nagyjából 2 fokos vízébe, majd a szaunában melegítik fel testüket. Egészségükre!
Mozgásforma

Talán Ljasuk Dimitry filmrendező, a tiszafüredi Jeges Fürdés alapítója és főszervezője sem gondolta a kezdet kezdetén, 2021-ben, hogy a januári csobbanás ilyen szédítő tempóban válik igazi népünnepéllyé, és egyben a város legnagyobb téli sportrendezvényévé. Márpedig ez történt.

“Azért kezdtem bele, hogy az embereket közelebb hozzam a természethez, télen is. Hogy tiszteletünket fejezzük ki a folyónak és ünnepelve, boldogan kezdjük az új esztendőt” – ezt írta a kezdetekről a Tisza-tó zöld nagykövete, akit gyermekkori emlékek is kötnek a Tiszához.

Ljasuk Dimitry a jeges Tiszában
Fotó: Mészáros Balázs

Amíg négy évvel ezelőtt még alig néhányan vettek részt ebben a nem mindennapi kihívásban, addig tavaly már több mint 700-an vállalkoztak arra, hogy a folyó vízében hűtsék le testüket, miközben a partról csaknem két és félezren figyelték az “őrült” mutatványt. Vagy ahogyan Dimitry fogalmaz: ezt az “egészséges és bátorságpróbáló, megtisztító élményt”. 

A program iránti érdeklődés idén tovább nőtt, január 4-én ráadásul nemcsak a környékről, hanem az ország távolabbi pontjairól is érkeztek fürdőzők Tiszafüredre.

Jégtörés, áldás, csobbanás, felmelegedés

A Jeges Fürdés előtt ezúttal egy plusz feladat is várt a szervezőkre: fel kellett törni a Holt-Tisza vékony jégrétegét, hogy a majdnem ezer résztvevő megmártózhasson a mindössze 2 fokos vízben. Olyan sokan voltak, hogy biztonsági szempontból több turnusban engedték őket a vízbe gyalogolni. Többen szilveszteri parókában vagy különleges jelmezben sétáltak a folyóba, ezzel is gondoskodva arról, hogy a hangulat egy pillanatig se legyen fagyos.

Fürdőzők a jeges Tiszában
Fotó: Mészáros Balázs

A balesetvédelmi oktatás és a csobbanás előtt pedig megtörtént a Tisza ünnepélyes megszentelése: Czókoly Sándor atya ezúttal nem a vízben, hanem egy csónakban állva vezette a szertartást, amelyről azt tartják, a rituálé megtisztítja a vizet, és szimbolikusan a környező világot is.

A jeges élmény után jöhetett a felmelegedés: a parton hat szauna és egy nyolcszemélyes dézsafürdő, valamint máglyatűz és melegedők várták a bátor hölgyeket és urakat. Nem beszélve a forró italokról, a kézműves zsíros kenyérről és a babgulyásról.

A jótékonyság jegyében

Az idei évben a csobbanók támogatói jegy megvásárlásával vehettek részt az eseményen, a rendezés költségein felül megmaradt összeget pedig a szervezők jótékony célra ajánlották fel: az adományt a tiszafüredi Református EGYMI, Csodaösvény Fejlesztőház sajátos nevelési igényű gyermekek fogadóháza kapja meg.

Fotó forrása: Ljasuk Dimitry Facebook

Videós összefoglaló a tiszafüredi jeges csobbanásról

A szilveszteri és újévi jeges fürdőzésekről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Borítókép: Mészáros Balázs

Cimkék
Videók
Kapcsolódó cikkek
A legjobb dolgok az életben a komfortzónán kívül kezdődnek - tartják sokan. Az Ice Universe Téli Strandfesztivál szervezői olyan eseményt álmodtak meg, amely több, mint egy hidegvizes kihívás. Egy egészségtudatos életmód is, amely során a résztvevők nemcsak a jéghideg vízzel, hanem önmagukkal is szembenéznek. És ha mindez nem lenne elég: a legbátrabbak kipróbálhatják a jégúszást, a téli extrém sportok királynőjét, amely 0–5 Celsius-fokos vízben zajlik, és világszerte egyre népszerűbb.
Voltak, akik furcsa módját választották az óév búcsúztatásának, valamint az újév köszöntésének december 31-én és január 1-jén. Százak mártóztak meg a Balaton, a Duna vagy a Vadkerti-tó jéghideg vízében. Volt, ahol jeget kellett törni a mutatvány előtt. Szakértők szerint a hideg vízbe való csobbanás jótékony hatással van az emberi szervezet működésére.
Az orfűi önkormányzat Facebook oldalán jelentették be, hogy január elsején reggel elérte a 10 centimétert a jég vastagsága a Pécsi-tavon, így már biztonságosan rá lehet menni. A következő napokban frontok érkeznek, változékonyabb lesz az időjárás, így sajnos nincs rá garancia, hogy ez sokáig így marad. A legjobb minél előbb élni a lehetőséggel!
Január elsején érdemben is elkezdődik a síszezon az eplényi Síarénában, hivatalos nevén a Síaréna Vibe Parkban. Végre jó irányba változott az időjárás, így a hegytetőn is be lehetett indítani a hóágyúkat, szerdán délelőtt meg lehet nyitni a több mint 1 kilométeres 1-es pályát. Van még néhány nap a téli szünetből, mostantól a mátraszentistváni Sípark mellett Eplény is jó választás!
Boldog új évet kívánunk!
A Balatonnál, a Tisza-tónál, a Ráckevei-Dunánál és például Orfűn is szerveznek jeges vizes csobbanást január elsején, illetve 2025 első hétvégéjén. A legtöbb embert – sok száz résztvevőt – a szerdai szigligeti, valamint a szombati tiszafüredi csobbanásra várnak. A holmozogj.hu szabadidős hírportál gyűjtése szerint nem csak az újévet lehet jeges fürdőzéssel köszönteni, hanem akár óévbúcsúztató programként is választható.
Legfrissebb cikkeink
Télzáró nagy durranás, tavaszindító lendület!
A Holmozogj csapata összegyűjtötte neked azokat a programokat, amelyekkel bombaerősen zárhatod a telet, és lendületből indíthatod a tavaszt. Rajtad áll, melyik lesz az első lépés az új évszak felé.
Fedezd fel a rejtett kincseket – újra országos ingyenes túranap február 28-án!
A tél egyik legizgalmasabb szabadidős eseménye idén is megrendezésre kerül: február 28-án országszerte 10 helyszínen várja a természet és a mozgás szerelmeseit a Rejtett Kincsek Túrái!
Elhozták a fényt a White Run futóverseny indulói
Február 21-én ismét megnyílt a kőbányai pincerendszer kapuja, és a résztvevők egy egészen különleges világba léphettek be a White Run futóversenyen: a sötétség és a fény lenyűgöző játékába.
Pincékben kalandozástól a borvidékig – február végi mozgásmaraton
Február 21–22-én a tél még odateszi magát, de a programkínálat sem szerénykedik. Szekszárdon borvidéki trail, a Mátrában emléktúra, Miskolcon Spartan-áradat, a Balatonnál téli bringás kihívás, Velencénél pedig egy „mindenki győztes” tókerülés várja az indulókat. Vasárnap jönnek a puritán futók, a Yours Truly-közösségi körök több városban, plusz a budai hegyekben egy baráti terepfutás. Válassz egyet – nézd meg te is a Holmozogj csapatának hétvégi ajánlását!
Rekordot döntött a második Óriás Tekerés – közösség, mozgás és jókedv az ország legnagyobb beltéri kerékpáros eseményén!
Az első esemény sikerére építve, de azt messze túlszárnyalva rekordot döntött az idei Óriás Tekerés program! A Valentin-napon megrendezett országos ingyenes esemény bebizonyította, hogy a mozgás, az egészséges életmód és a közösségi élmény kéz a kézben járhat: egyetlen nap alatt több ezer ember pattant kerékpárra – jókedvvel, lelkesedéssel és elképesztő energiával.
Újra itt a tél, stabil hóviszonyok várják a síelőket a Mátrában
Igazi téli fordulat jön a hétvégén: az előrejelzések szerint hidegbetörés éri el a térséget, és akár havazás is előfordulhat. A Mátraszentistváni Sípark teljes kapacitással várja a síelőket – jelenleg az összes hóágyúzható pálya nyitva tart, összesen 3,3 kilométeren síelhetnek és snowboardozhatnak a vendégek.
2026 © holmozogj.hu