Fuss a BSI futónagyköveteivel, vagy legyél te is futónagykövet!

Kilencven magyarországi és öt határon túli településen szerveznek futóközösségeket a Budapesti Sportiroda (BSI) futónagykövetei. Jelenleg 130-an vannak, jó hír, hogy amennyiben te is szeretnél közéjük tartozni, megteheted.
Mozgásforma
Futás Futás

A BSI hazánkban elsőként, 2011-ben vágott bele futónagyköveti hálózatának kiépítésébe. Az elmúlt tizenhárom évben ezek a lelkes nagykövetek hétről hétre csaknem ezer embert mozgatnak meg országszerte. Napjainkban 130-an vannak, de a folyamatosan bővülő BSI futónagykövetek hálózata várja azokat a lelkes sportembereket, akik saját településükön szeretnének közösséget építeni. Különösen az olyan, 10 ezer lélekszámnál nagyobb településekre keresnek új nagyköveteket, ahol még nincsenek – ahogyan azt a térképen is láthatod, többek között ilyen Nyíregyháza, Dunaújváros, Nagykanizsa, Kazincbarcika, Szekszárd, és Mosonmagyaróvár is.

– Várjuk azoknak a jelentkezését, akik szívesen megszervezik településük futóéletét. A futónagykövetek alapvetően amatőr futók, akiket a futás szeretete mellett a közösségépítés igénye és képessége jellemez, elszántnak kell lennie az ügy felé. Ahogyan a futók sokfélék, úgy a futónagykövetek is azok. A pályázat során arra vagyunk kíváncsiak, hogy miért szeretnének csatlakozni, és milyen eszközöket éreznek magukban a feladatkör betöltésére – mondta Lakatos István, a BSI futónagykövetek koordinátora.

A szakember elárulta, hogy körülbelül 40-50 fővel szeretnék bővíteni a csoportjukat, és az év végére megközelíteni a 200-at. Ez egy abszolút társadalmi munka, amiért nem jár fizetés. Viszont a BSI rendezvényein kedvezményes nevezés jár nekik és azoknak, akiket ők neveznek, emellett minden évben valamilyen futóruházatot is kapnak munkájukért. Szintén nagy élmény szokott jelenteni a februárban már 13. alkalommal megrendezett, kétnapos BSI Futónagykövet Találkozó is, amire az idén a Balaton partján került sor és amelyről a holmozogj.hu is beszámolt.

– Az éves találkozó egyszerre elismerése a futónagykövetek egész éves munkájának, és egy olyan alkalom, ahol szakmailag és érzelmileg is feltöltődhetnek. Minden évben hozunk külső előadókat, akik inspiráló gondolatokat osztanak meg, és hagyományosan közös sportprogramokat is szervezünk – mutatta be ezt a különleges programot Lakatos István.

BSI futónagykövet térkép
Fotó: Budapest Sportiroda

A futónagykövetek legfőbb feladata, hogy heti egy-két alkalommal szervezzenek közös futásokat a közösségüknek. A távja és a stílusa a résztvevők igényeihez és edzettségéhez kell, hogy igazodjon, és ha már ott tartanak, akkor célversenyeket is kijelölhetnek. Ezek nyílt programok, azaz bárki, bármelyik futásra becsatlakozhat. Egy-egy futóközösséget egyszerre alkotnak abszolút kezdő, valamennyire gyakorlott és jó futók is. A rendszeres heti alkalmakon kívül a futónagyköveteknek évi négy-öt különlegesebb közösségi futást is meg kell hirdetniük, ilyen lehet akár egy halloween futás is.

– Amikor ez elkezd jól működni, akkor válik igazán élő közösséggé. Barátságok alakulnak ki, a közös futásokon túl eljárnak túrázni, bringázni vagy akár együtt is születésnapozhatnak. Arra is számos példa van, hogy egy-egy futóklubból bejegyzett egyesület lett. Az is cél, hogy ezek a közösségek láthatóvá váljanak a településükön, és az aktív életmód mentén nagyobb hangsúlyt kapjanak a város életében.

Futók a Budapest Sportiroda versenyén
Fotó: Budapest Sportiroda

A program koordinátora kiemelte, hogy bár a nekik járó kedvezménnyel arra ösztönzik a futónagyköveteket, hogy álljanak rajthoz BSI versenyein és erre motiválják a tagokat is, de nem ez a fő céljuk. A cél sokkal inkább a mozgás szeretetének az átadása, és az, hogy minél több embert tereljenek az egészséges életmód felé.

A futónagykövetek listáját ITT tekintheted meg, a pályázati feltételeket pedig itt találod: BSI Futónagykövet jelentkezés.

Videók
Kapcsolódó cikkek
Új csúcsokat döntött 2025-ben a hazai szabadidősport és mára jelenős pozitív társadalmi trenddé vált a mozgás Magyarországon. A legnagyobb hazai szabadidősport-eseményszervező, a Budapest Sportiroda (BSI) idei eseményeire összesen 157 ezer nevezés érkezett, ami egyértelműen jelzi, hogy a futás és a közösségi sportélmény népszerűbb, mint valaha.
Lenyűgöző látványban volt része vasárnap a budapesti járókelőknek és turistáknak: a Fővám téren és a Duna-parton 4500 piros ruhás, fehér szakállas futó hömpölygő tömege teremtett varázslatos karácsonyi hangulatot.
Magyar győzelemmel zárult, és több mint 20 ezer embert mozgatott meg a 40. Wizz Air Budapest Félmaraton, amely minden idők legnagyobb hazai félmaratonja volt. A férfiaknál Karsai Gábor, a nőknél Vindics-Tóth Lili diadalmaskodott, elnyerve ezzel a félmaratoni országos bajnoki címet is. A jubileumi versenyen csúcsot döntött a külföldi futóturisták részvétele is, ami jelentősen hozzájárult Budapest turisztikai bevéleteihez és emelte a főváros nemzetközi presztízsét.
Minden idők legnagyobb magyarországi félmaratonjára készül Budapest. A Budapest Sportiroda jubileumi eseménye nemcsak 13 800 fős, rekordot jelentő félmaratoni mezőnyével, de összességében több mint 20 800 nevezőjével is történelmet ír. A számok érdekes bepillantást engednek a grandiózus esemény kulisszái mögé, íme 13 érdekesség a minden hazai rekordot túlszárnyaló félmaratonról.
A nemzetközi futóélet kiemelkedő eseménye lesz a 40. Wizz Air Budapest Félmaraton, amely történelmének eddigi legnépesebb nemzetközi mezőnyét vonzza a magyar fővárosba.
Kapcsolódó események
Legfrissebb cikkeink
Januári közepi lendület - Futócipő, bakancs, korcsolya!
A Holmozogj csapata ismét összegyűjtötte a legjobb hétvégi programlehetőségeket - mutatjuk, hol mozdulhatsz meg igazán január közepén. Hideg ide vagy oda, az élmény garantált!
Januári évkezdő hétvége – óriási hóhelyzet, irány a szabadba!
Berobbant az új év, vastag a hó, és végre igazi téli hangulat uralkodik!
Történelmi sportesemény a Városligetben: Érkezik az első hazai Street Snowboard Európa Kupa a Generali Freeze Fesztivál keretében
Január 9. és 11. között Budapest a nemzetközi snowboard világ központjává válik. A Városligeti Műjégpályán rendezik Magyarország első FIS Street Snowboard Európa Kupa futamát a városi freestyle snowboard egyik legdinamikusabban fejlődő szakágában, a Rail Jam formátumban.
Sikeres szezonkezdet Mátraszentistvánon: a kiváló hóviszonyok meghozták a kedvet a hazai síeléshez
Miközben az ország jelentős részét és a fővárost is friss hótakaró borította be az elmúlt napokban, a hegyekben igazi téli csúcsszezonnal indult az év. A Mátraszentistváni Sípark friss adatai szerint a magyar családok ki vannak éhezve a havas élményekre: a téli szünetben több mint 6000 vendég kereste fel az ország egyik legnépszerűbb síterepét, kihasználva a kiváló sportolási feltételeket.
II. Évindító túra Szendrőn – Jégvirág, borvirág túra a Korlát-hegy pincéihez
Mozgással indulna az új év? Január 2-án Szendrőn egy hangulatos, vezetett túra várja azokat, akik szeretnék az ünnepi időszak után aktívan kezdeni 2026-ot. Jégvirágos táj, régi présházak, meleg tea, forralt bor és akár Ötpróba-pontok – ideális évindító program túrázóknak és családoknak.
Két ünnep között mozgásban – így zárjuk aktívan az évet
A két ünnep közötti hétvége tökéletes arra, hogy még egyszer kimozduljunk, találkozzunk, fussunk, túrázzunk vagy csak együtt legyünk sport közben. A Holmozogj csapata idén utoljára is összegyűjtötte az ország legjobb aktív programjait.
2026 © holmozogj.hu