Csúcstalálkozó: 100 település 110 BSI futónagykövete gyűlt össze a Balatonnál

„Benned kell égnie annak, amit lángra akarsz lobbantani másokban” – ez volt a jelmondata annak a találkozónak, amelyen a Budapest Sportiroda mintegy 110 futónagykövete gyűlt össze, hogy tanuljanak, feltöltődjenek és persze mozogjanak.
Mozgásforma
Futás Futás

Úttörőként, 2011-ben kezdte el építeni a Budapest Sportiroda a Futónagykövetek hálózatát, ami azóta az ország egyik legdinamikusabb futóközösségévé nőtte ki magát. A BSI ma már csaknem 140 önkéntes futónagykövettel dolgozik az ország több mint 100 településén, beleértve Budapest minden kerületét.

„Amikor elindítottuk ezt a hálózatot azt szerettük volna, hogy a futók bátran megmutathassák magukat a saját településükön. Lássák a helyiek, hogy nem csupán egy-egy magányos futó rója a kilométereket, hanem egy összetartó közösség tagjai, akik rendszeresen mozognak együtt. Ez nemcsak az egyének életminőségére lehet hatással, hanem a helyi döntéshozók figyelmét is felkeltheti a futással és az egészséges, aktív életmóddal kapcsolatban” – mesélte Lakatos István, a BSI Futónagykövetek koordinátora.

„Fontos célunk volt, hogy a futás ne csak egyéni hobbisport legyen, hanem közösségi élménnyé váljon. Hiszünk abban, hogy az alulról induló, apró kezdeményezésekből lehet a legnagyobb változást elérni. Ez a kezdeményezés azóta túlnőtt a helyi szinteken, és ma már társadalmi hatása is van.” – tette hozzá.

Egy hétvége, ami lendületet ad az egész évre

Az immár 13. alkalommal megrendezett BSI Futónagykövet Találkozó valódi feltöltődés volt a résztvevők számára.

„Az éves találkozó egyszerre elismerése a futónagykövetek egész éves munkájának, és egy olyan alkalom, ahol szakmailag és érzelmileg is feltöltődhetnek. Minden évben hozunk külső előadókat, akik inspiráló gondolatokat osztanak meg, és hagyományosan közös sportprogramokat is szervezünk” – nyilatkozta Lakatos István a holmozogj.hu-nak.

Idén a programot olyan előadók színesítették, mint Pál Ferenc atya, mentálhigiénes szakember , volt válogatott atléta, Steigervald Krisztián generációkutató és kilencszeres Balaton-átúszó, dr. Zacher Gábor főorvos és maratoni futó, Dr. Vágó Hajnalka a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika professzora, félmaratonista, valamint Révész Máriusz Aktív Magyarországért felelős államtitkár, aki többszörös maratonista és Balaton-átúszó is. A résztvevők személyre szabott dietetikai tanácsadásra és testösszetétel mérésre is jelentkezhettek Koszta Ágnes ditetikusnál, aki az egész hétvégén rendelkezésre állt.

Közös futás után jeges kihívás

A hétvége egyik kiemelt programja az „Erre büszkék vagyunk – hátha nálatok is működne” című kiscsoportos beszélgetések voltak, ahol a nagykövetek megosztották egymással a legjobb közösségépítő gyakorlataikat, hogy mások is hasznosíthassák őket a saját településükön.

„Ezek a beszélgetések mindig inspirálóak, mert mindenki hazavihet magával egy-egy új ötletet, amelyet a saját városában vagy falujában kipróbálhat” – mondta Lakatos István.

Ahogyan a korábbi években, úgy idén sem csupán az előadásokról szólt a hétvége: szórakozás, közösségi futás és izgalmas kihívások is színesítették a programot. Szombat este buli és lazítás, vasárnap reggel 7:00-kor közös futás várta a résztvevőket a Balaton-parton, a legbátrabbak pedig a 3 fokos tóban is csobbanhattak egyet.

Legyél a helyi sportélet mozgatórugója!

BSI futónagykövetek térkép

A folyamatosan bővülő BSI Futónagykövetek hálózata várja azokat a lelkes sportembereket, akik saját településükön szeretnének közösséget építeni. Különösen olyan településekre keresnek új nagyköveteket, ahol még nincsenek.

„A futónagykövetek nemcsak saját céljaikért futnak, hanem lendületet adnak másoknak is. Ők azok, akik összetartják és inspirálják a közösséget. Ha úgy érzed, hogy szívesen megmozgatnád a környezetedet, itt a lehetőség!” – biztat mindenkit Lakatos István.

A BSI Futónagykövetek szenvedéllyel és fáradhatatlanul dolgoznak azon, hogy minél több emberrel megismertessék és elérhetővé is tegyék számukra a mozgás örömét. A bennük égő tűz már sokakat lángra lobbantott, egyre több településen indulnak futóközösségek, ahol az emberek együtt, egymást támogatva mozdulnak meg.

A futónagykövetek listáját ITT tekintheted meg, a pályázati feltételeket pedig itt találod: BSI Futónagykövet jelentkezés

Videók
Kapcsolódó cikkek
Négy héttel a rajt előtt a 43. LIDL Balaton-átúszás összes távja elérte a létszámlimitet. Miután a klasszikus 5,2 km-es táv és a SUP-os átkelés már korábban betelt, mostanra a 2,6 km-es féltávra is elkeltek az utolsó helyek, így véglegessé vált a közel 13 000 fős nevezőszám. Ezzel új rekord született, kedvező időjárás esetén soha nem látott méretű mezőny vághat neki Európa legnagyobb nyíltvízi úszóeseményének 2025. július 26-án.
Óriási sikerrel zárult és 4800 fő nevezővel rekordot döntott a 31. KIPRUN Futóest, amely idén a külföldi futóturisták egyik új kedvence lett. Budapest egyetlen éjszakai félmaratonján a nemzetközi résztvevők száma a tavalyi négyszeresére ugrott, a kivilágított főváros és az éjszakai futás élményének párosítása mágnesként vonzotta a sportolókat. A teltházas eseményen a legnépszerűbb, félmaratoni távon már minden hatodik induló külföldi volt, a résztvevők összesen 71 országból érkeztek.
Június 28-án, szombaton több, mint 4700 futóval rajtol el a Hősök terén Budapest egyik legkülönlegesebb nyári szabadidős sporteseménye, a 31. KIPRUN Futóest. A 21:00 órakor induló éjszakai futás összes távjára betelt a létszámlimit, a Budapest Sportiroda lezárta a nevezést. A teltházas 31. KIPRUN Futóest nem csupán megmérettetést, hanem felejthetetlen élményt kínál a résztvevőknek a város szívében, az ikonikus Andrássy úton és a Hősök terén haladva, a nyáréjszaka fényeiben.
Napsütés, kiváló víz és négy különböző távon rekordszámú, közel 2000 résztvevő - valódi úszóünnep volt a Lágymányosi-öbölben a 3. MOL Campus Öbölúszás. A Budapest Sportiroda (BSI) harmadik alkalommal rendezte meg a különleges úszóeseményt, ahol a változatos távok között mindenki - legyen kezdő vagy éppen profi úszó - megtalálta a neki való kihívást.
Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi a 43. LIDL Balaton-átúszást. A klasszikus, 5,2 km-es táv elérte a létszámlimitet, így a szervező, Budapest Sportiroda lezárta a nevezést. Szintén teltház lesz a SUP-pal teljesíthető távon, egyedül a féltávra lehet már csak nevezni.
Kapcsolódó események
Kapcsolódó programok
Budapest X. kerületi futókör
A kőbányai Sportliget már több sporteseménynek otthont adott az elmúlt években, ami nem is meglepő, hiszen számtalan sportág űzhető az igényesen felújított közparkban.
Legfrissebb cikkeink
Tekerj, fuss, evezz, lebegj – Telihold Sportnap, Balaton-átevezés és még sok más vár a hétvégén!
Mi kell a nyári felfrissüléshez? Egy kis szél az arcodba tekerés közben, lágy hullámok a vízen, hűs futás a csillagok alatt vagy épp lebegés a libegőn. Július második hétvégéje tele van izgalmas lehetőségekkel: jön a Telihold Sportnap Esztergomban, a Hervis Balaton-átevezés Zamárdiban, futóbulik Villányban és Balatonlellén, meg egy 207 kilométeres bringás kihívás a Sió mentén!
Bringások, irány Boldogkőváralja, mert jön a Zemplén Ring!
A nyár legizgalmasabb kerékpáros kalandjai folytatódnak: augusztus 16-án a Ring Sorozat újabb állomása várja a bringásokat Boldogkőváralján! A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ), a Kisvárda és Környéke Bringások SE, valamint az Aktív Magyarország Program közös szervezésében megvalósuló Zemplén Ring kihagyhatatlan lehetőség mindazok számára, akik szeretnék egy napra maguk mögött hagyni a hétköznapokat, és két keréken felfedezni Magyarország egyik leglátványosabb vidékét.
Több mint edzés – Ignáth Éva közösségi missziója
Ignáth Éva nemcsak futóként és pilates oktatóként inspirál másokat, hanem egy olyan közösségi teret is épít, ahol az edzések túlmutatnak az izomzaton: önbizalmat és motivációt adnak, közösséget formálnak és lendületben tartanak – kívül-belül.
Idén nyáron újra lebeghetünk a csillagok alatt! – Jön a Libegők Éjszakája!
Idén már tizedik alkalommal rendezik meg a nyár egyik legkülönlegesebb és legromantikusabb programját, a Libegők Éjszakáját, amely július 12-én négy csodás helyszínen – Budapesten, Lillafüreden, Sástón és Sátoraljaújhelyen – élvezhetjük az éjszakai lebegés különleges élményét. Ha szereted a természetet, a panorámát és a nyáresti varázst, ezt a programot vétek lenne kihagyni.
Ragadj Evezőt! – Vízitúra kaland a vadregényes Hernádon
Július 26-án folytatódik a Vízi Ring sorozat a Hernádon, amely Európa egyik legvadabb, legkevésbé szabályozott folyója, így a túrák biztosan nem lesznek unalmasak! Természetesen kezdőknek és családoknak is kínálnak könnyű evezős programokat.
Itt az idő, evezd át a Balatont!
Vajon milyen érzés saját erőből átszelni a Balatont? A Hervis Balaton-átevezés az egyetlen lehetőség arra, hogy szervezett, biztonságos keretek között evezd át hazánk legnagyobb tavát. Az esemény az idén indult vízitúra sorozat, a Vízi Ring harmadik állomása.
2025 © holmozogj.hu