FITmom: újrakezdés szülés után, anyukaként is fontos a mozgás

A testi-lelki feltöltődés az anyáknak is jár. A sportolás szülés után is nagyon fontos – mondja Karagics Ildikó edző, posztnatális tréner, akinek az óráin mozogni vágyó édesanyák szépen fokozatosan térnek vissza a sport világába, és kerülnek egyre jobb formába. Méghozzá, -szó szerint- a gyerekeik mellett.
Mozgásforma

A szülés utáni sportolással két fő problémája szokott lenni az anyukáknak: mit és hogyan csináljanak és mikor jut rád idő, ki vigyáz addig a gyerekre?

Karagics Ildikó két gyerekes édesanya, edző, posztnatális tréner ezekre a kérdésekre ad választ és nyújt segítséget. Ildikó fő foglalkozása szerkesztő-riporter, de a mozgás egész életében a mindennapjai része volt. Több edzői iskolát is elvégzett, és sportoktatóként is dolgozott. Lányai születése után új irányba kezdte el magát képezni, ugyanis gyakorló anyukaként megtapasztalta, hogy milyen nehéz újra elkezdeni helyesen sportolni. Edzőként viszont tudta, mennyire fontos a rendszeres testmozgás. Így született meg a FITmom óra.

Karagics Ildikó
Fotó: FITmom

– Az édesanyáknak szükségük van erre az egy óra feltöltődésre testileg és lelkileg is. Máshol is van lehetőségük mozogni, nem csak nálunk, viszont kevés az olyan hely, ahová az anyukák magukkal hozhatják a gyerekeiket is. A teremben van gyerekfelügyelet, vagyis gyakorlatilag egy óra szabadságot, énidőt kapnak, amikor saját magukkal foglalkozhatnak – avatott be minket a részletekbe Karagics Ildikó.

Akik a várandóság előtt is sportoltak, tudják, hogy mennyi pozitív hatása van a mozgásnak, nekik nem kell megmutatni, hogy miért fontos a testünk edzése. A terhesség kilenc hónapja alatt azonban olyan változások mennek végbe a női testben, ami a szüléssel együtt nagy traumát jelent. Így rendkívül fontos, hogy a megfelelő regeneráció után, szakszerűen és fokozatosan kezdje el újra a sportolást az édesanya. Nagyon nem mindegy ugyanis, hogy hogyan, és milyen mozgást végez az anyuka szülés után.

FITmom edzés
Fotó: FITmom

A FITmom edzések is egy állapotfelméréssel kezdődnek, Ildikó megvizsgálja az anyukákat, ez alapján állítja össze az edzéstervet egyénre szabva, mégis kiscsoportos edzés formájában.  Elsőre nem egy olimpiára készülő atléta terhelését fogják kapni az anyukák, de a hosszútávú cél a visszatérés sport világába, azaz a teljes értékű edzés. 

Miután az alapok megvannak, egy változatos köredzésre kell számítani. Azokra a területekre fókuszálunk, amiket az édesanyák amúgy is extrán használnak a mindennapjaikban. Gondoljuk csak végig, hogy egy nap mennyi mindent csinál egy anyuka, emelkedőn babakocsit tol, bevásárló szatyor az egyik kézben, gyerek a másikban, kiságyból baba ki, kiságyba baba be, lépcsőzés, emelgetés ésatöbbi.  Sok eszközt használunk, de nyilván nem a húsz kilós kettlebellekkel kezdünk, hanem itt is fokozatosan haladunk előre – mondta a tréningekről.

FITmom edzés
Fotó: FITmom

És amíg az anyukák feltöltődnek, addig a gyerekek karnyújtásnyira tőlük játszhatnak. 

A FITmom órák helyszíne a gazdagréti Chrisfit Gym, ahol szívesen látják a legkisebbeket is. Ildikó azt mondja, már van egy szuper anyuka csapata, akik rendszeresen járnak hozzá, de még vannak szabad helyek, bárkit szívesen látnak, aki kedvet kapott az edzéshez, az amúgy nagyon hangulatos óráin.

Kedvet kaptál az edzéshez? Nézd meg Ildikó Instagram profilját ITT.

Videók
Kapcsolódó cikkek
Idén tizedik alkalommal startol a #BeActive Európai Sporthét, amely szeptember 23–30. között országszerte több száz ingyenes vagy kedvezményes programmal hív mindenkit a mozgás örömére. Ha szeretnél kiszakadni a hétköznapokból, és kipróbálni valami újat, itt a lehetőség – a sport mindenkié!
Készen állsz egy (vagy több!) igazi éjszakai kalandra? Eljött a nyár, és vele együtt az éjszakai sportesemények izgalmas időszaka! Akár a pezsgő fővárosi forgatagban, akár a természet csendes ösvényein, vagy a Balaton partján szeretnéd próbára tenni magad, most itt az alkalom! Összegyűjtöttük a legizgalmasabb éjszakai sporteseményeket, válogass kedvedre!
Péntek este ismét megrendezik a Mozgás Éjszakáját, az ország egyik legnépszerűbb szabadtéri szabadidősport-eseményét. Te hol leszel és mit sportolsz majd?
Biztosan titeket is foglalkoztat a hosszú és fitt élet titka. Van egy név, egy híres orvos, akivel egyre gyakrabban találkozhatunk ezen a téren: Dr. Peter Attia. De ki is ő, és miért érdemes nekünk, a holmozogj.hu aktív közösségének odafigyelni rá?
Nagy sikerrel és fontos bejelentésekkel zárult 2025. április 3-án az első Hunactive Fitness Summit, a magyar fitnesz szektor szereplőinek csúcstalálkozója. A rendezvényen Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős államtitkár bejelentette, hogy a kormány idén 80 millió forinttal támogat különböző fitnesz eseményeket, amelyek több tízezer embert érhetnek el, hogy ezzel is hozzájáruljanak a lakosság egészségének javításához. A konferencia bemutatta a HunActive Szövetség által kezdeményezett sikeres kormányzati programokat is.
Legfrissebb cikkeink
Januári közepi lendület - Futócipő, bakancs, korcsolya!
A Holmozogj csapata ismét összegyűjtötte a legjobb hétvégi programlehetőségeket - mutatjuk, hol mozdulhatsz meg igazán január közepén. Hideg ide vagy oda, az élmény garantált!
Januári évkezdő hétvége – óriási hóhelyzet, irány a szabadba!
Berobbant az új év, vastag a hó, és végre igazi téli hangulat uralkodik!
Történelmi sportesemény a Városligetben: Érkezik az első hazai Street Snowboard Európa Kupa a Generali Freeze Fesztivál keretében
Január 9. és 11. között Budapest a nemzetközi snowboard világ központjává válik. A Városligeti Műjégpályán rendezik Magyarország első FIS Street Snowboard Európa Kupa futamát a városi freestyle snowboard egyik legdinamikusabban fejlődő szakágában, a Rail Jam formátumban.
Sikeres szezonkezdet Mátraszentistvánon: a kiváló hóviszonyok meghozták a kedvet a hazai síeléshez
Miközben az ország jelentős részét és a fővárost is friss hótakaró borította be az elmúlt napokban, a hegyekben igazi téli csúcsszezonnal indult az év. A Mátraszentistváni Sípark friss adatai szerint a magyar családok ki vannak éhezve a havas élményekre: a téli szünetben több mint 6000 vendég kereste fel az ország egyik legnépszerűbb síterepét, kihasználva a kiváló sportolási feltételeket.
II. Évindító túra Szendrőn – Jégvirág, borvirág túra a Korlát-hegy pincéihez
Mozgással indulna az új év? Január 2-án Szendrőn egy hangulatos, vezetett túra várja azokat, akik szeretnék az ünnepi időszak után aktívan kezdeni 2026-ot. Jégvirágos táj, régi présházak, meleg tea, forralt bor és akár Ötpróba-pontok – ideális évindító program túrázóknak és családoknak.
2026 © holmozogj.hu