80 milliós állami támogatás a fitnesz rendezvényeknek – sikeres volt az első Hunactive Fitness Summit

Nagy sikerrel és fontos bejelentésekkel zárult 2025. április 3-án az első Hunactive Fitness Summit, a magyar fitnesz szektor szereplőinek csúcstalálkozója. A rendezvényen Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős államtitkár bejelentette, hogy a kormány idén 80 millió forinttal támogat különböző fitnesz eseményeket, amelyek több tízezer embert érhetnek el, hogy ezzel is hozzájáruljanak a lakosság egészségének javításához. A konferencia bemutatta a HunActive Szövetség által kezdeményezett sikeres kormányzati programokat is.
Mozgásforma

A HunActive Szövetség szervezésében, hagyományteremtő céllal indított Fitness Summit kiváló lehetőséget biztosított a hazai fitneszipar képviselői – edzőtermek, szolgáltatók, szakemberek, oktatók és stúdiótulajdonosok – számára a szakmai párbeszédre, kapcsolatépítésre és a jövőbeli irányok közös formálására.

Hunactive Summit
Fotó: HunActive Szövetség

A konferencia egyik legfontosabb híre Révész Máriusz államtitkár bejelentése volt a fitnesz rendezvényeknek szánt jelentős állami támogatásról. 

A különböző fitnesz rendezvényeket az idei esztendőben 80 millió forinttal fogjuk támogatni. Itt a Fitness Termek Éjszakájától az Országos Fitness Konferenciáig sok mindent tudunk mondani – fogalmazott az államtitkár. Kiemelte, hogy a várakozások szerint 40 ezer ember vesz majd részt ezeken az eseményeken, amelyek célja, hogy minél többeket ösztönözzenek a rendszeres testmozgásra és közelebb hozzák őket a fitnesztermek világához.

Az államtitkár méltatta a HunActive Szövetség létrejöttét is, amely a magyar fitnesz-közösség és a szektor érdekképviseletére alakult. Felidézte a korábbi széttagoltságot, és hangsúlyozta, hogy a kormányzat mindig is ösztönözte az összefogást, mert ez teremti meg a hatékony párbeszéd alapját. A HunActive megalakulását mérföldkőnek nevezte, amely lehetővé teszi, hogy az állam egy egységes partnerrel működjön együtt a szektor fejlesztése érdekében.

Fotó: HunActive Szövetség

A mozgásra ösztönzés kiemelt nemzeti érdek, hiszen Magyarországon a Global Observer adatai szerint évente mintegy 37 ezren halnak meg a mozgásszegény életmód következtében kialakuló betegségekben. Ez a megdöbbentő adat is aláhúzza az Aktív Magyarországért Államtitkárság és a fitnesz szektor közös felelősségét és feladatát. Révész Máriusz szerint a megoldás kulcsa az összefogás és a mozgás élménnyé tétele.

– A mi feladatunk az, hogy Magyarországon az emberek éljenek egészségesebben, mozogjanak többet. Ehhez széleskörű összefogásra van szükség, egyrészt például a fitnesz szektoron belül, úgyhogy én nagyon örülök, hogy megalakult ez a szervezet – mondta az államtitkár, majd hozzátette – Annyit tudok mondani, hogy az elkövetkező időszakban is számíthatnak ránk, reméljük, hogy a következő évben ennél a 80 millió forintnál nagyobb támogatást is tudunk majd adni plusz programokra. Igazából az a cél, hogy a fitnesztermekbe az elkövetkező években ne 400 ezer ember, hanem 6-7-800 ezer, akár több millió ember is járjon.

A Fitness Summiton a szakemberek részletes tájékoztatást kaphattak olyan jelentős kormányzati programokról, amelyeket a HunActive Szövetség is kezdeményezett és az államtitkárság sikeresen működtet. Bemutatták a SZÉP-kártya „Aktív magyarok zsebének” gyakorlati működését, amely révén a munkáltatók kifejezetten mozgás céljára adhatnak pénzt a munkavállalóiknak, valamint ismertették a „Mozgás receptre” program részleteit, amely az orvosok és a programban részt vevő szolgáltatók együttműködésével segíti a páciensek életmódváltását, mozgásban gazdagabb életformájuk kialakítását.

Fotó: HunActive Szövetség

– Rendkívül hálásak vagyunk az Aktív Magyarországért Államtitkárság és a szponzorok támogatásáért, amely lehetővé tette ennek a fontos konferenciának a létrejöttét. Ez a sikeres rendezvény is mutatja, mennyi erő van a közösségünkben. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy mindenkit arra biztassak: csatlakozzanak ingyenesen a HunActive Szövetséghez! Rengeteg tervünk van, és hatalmas lehetőségeink az érdekérvényesítésre. Ha mi, a szektor szereplői összefogunk és leülünk egy asztalhoz, akkor egy rendkívül erős érdekképviseletet és egy nagyon szép jövőt tudunk közösen felépíteni a magyar fitnesz számára – mondta Buranits Ildikó, a HunActive Szövetség elnöke.

A konferencia egyik kiemelt célja volt a tudásmegosztás és a nemzetközi kitekintés. Ennek jegyében a résztvevők inspiráló ötleteket, bevált tapasztalatokat ismerhettek meg piacvezető cseh és román edzőteremláncok képviselőitől. Különleges lehetőséget jelentett Kurucz Orsolya előadása, aki Brüsszelből érkezve mutatta be a közvetlen európai uniós forrásokhoz való hozzáférés lehetőségeit. A rendezvény sikeréhez hozzájárultak a határontúli támogatók, az UpFit Cloud és a Mátrix is. Mindezek révén már az első Hunactive Fitness Summit nemzetközi eseménnyé nőtte ki magát, szélesítve a magyar fitnesz szakma látókörét.

Buranits Ildikó az első Fitness Summit végén bejelentette, hogy a HunActive Szövetség a tervei szerint a jövőben is rendszeres platformot biztosít a szakmai párbeszédnek, hozzájárulva egy erősebb és egészségesebb Magyarország megteremtéséhez.

Fotó: HunActive Szövetség

Videók
Kapcsolódó cikkek
SZEOSZ évindító 2025
Hogyan fejlődött a FitParádé az edzőtermi sportok legnagyobb hazai fesztiváljává? Mikor lesz az első Kökény Classic? És milyen szerepet vállal a HunActive Szövetség abban, hogy a fitnesz és az aktív életmód egyre szélesebb körben elérhető legyen? Buranits Ildikó, a Fitparádé tulajdonosa, az IFBB Pro League Hungary egyik alapítója és a HunActive elnöke a februári SZEOSZ konferencián beszélt nekünk arról a három alappillérről, amely meghatározza a hazai fitnesz- és testépítő világot. 
Unod a téli punnyadást? Eleged van a kifogásokból? Újévi fogadalmat tettél, vagy épp keresed a módját, hogyan tedd motiváltabbá és egészségesebbé a családod vagy munkahelyi csapatod? Itt a HunActive és a SZÉP-kártya új, Aktív Magyarok zsebe, hogy segítsen!
Készen állsz egy (vagy több!) igazi éjszakai kalandra? Eljött a nyár, és vele együtt az éjszakai sportesemények izgalmas időszaka! Akár a pezsgő fővárosi forgatagban, akár a természet csendes ösvényein, vagy a Balaton partján szeretnéd próbára tenni magad, most itt az alkalom! Összegyűjtöttük a legizgalmasabb éjszakai sporteseményeket, válogass kedvedre!
Péntek este ismét megrendezik a Mozgás Éjszakáját, az ország egyik legnépszerűbb szabadtéri szabadidősport-eseményét. Te hol leszel és mit sportolsz majd?
Biztosan titeket is foglalkoztat a hosszú és fitt élet titka. Van egy név, egy híres orvos, akivel egyre gyakrabban találkozhatunk ezen a téren: Dr. Peter Attia. De ki is ő, és miért érdemes nekünk, a holmozogj.hu aktív közösségének odafigyelni rá?
Legfrissebb cikkeink
Tekerj, fuss, evezz, lebegj – Telihold Sportnap, Balaton-átevezés és még sok más vár a hétvégén!
Mi kell a nyári felfrissüléshez? Egy kis szél az arcodba tekerés közben, lágy hullámok a vízen, hűs futás a csillagok alatt vagy épp lebegés a libegőn. Július második hétvégéje tele van izgalmas lehetőségekkel: jön a Telihold Sportnap Esztergomban, a Hervis Balaton-átevezés Zamárdiban, futóbulik Villányban és Balatonlellén, meg egy 207 kilométeres bringás kihívás a Sió mentén!
Bringások, irány Boldogkőváralja, mert jön a Zemplén Ring!
A nyár legizgalmasabb kerékpáros kalandjai folytatódnak: augusztus 16-án a Ring Sorozat újabb állomása várja a bringásokat Boldogkőváralján! A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ), a Kisvárda és Környéke Bringások SE, valamint az Aktív Magyarország Program közös szervezésében megvalósuló Zemplén Ring kihagyhatatlan lehetőség mindazok számára, akik szeretnék egy napra maguk mögött hagyni a hétköznapokat, és két keréken felfedezni Magyarország egyik leglátványosabb vidékét.
Több mint edzés – Ignáth Éva közösségi missziója
Ignáth Éva nemcsak futóként és pilates oktatóként inspirál másokat, hanem egy olyan közösségi teret is épít, ahol az edzések túlmutatnak az izomzaton: önbizalmat és motivációt adnak, közösséget formálnak és lendületben tartanak – kívül-belül.
Idén nyáron újra lebeghetünk a csillagok alatt! – Jön a Libegők Éjszakája!
Idén már tizedik alkalommal rendezik meg a nyár egyik legkülönlegesebb és legromantikusabb programját, a Libegők Éjszakáját, amely július 12-én négy csodás helyszínen – Budapesten, Lillafüreden, Sástón és Sátoraljaújhelyen – élvezhetjük az éjszakai lebegés különleges élményét. Ha szereted a természetet, a panorámát és a nyáresti varázst, ezt a programot vétek lenne kihagyni.
Ragadj Evezőt! – Vízitúra kaland a vadregényes Hernádon
Július 26-án folytatódik a Vízi Ring sorozat a Hernádon, amely Európa egyik legvadabb, legkevésbé szabályozott folyója, így a túrák biztosan nem lesznek unalmasak! Természetesen kezdőknek és családoknak is kínálnak könnyű evezős programokat.
Itt az idő, evezd át a Balatont!
Vajon milyen érzés saját erőből átszelni a Balatont? A Hervis Balaton-átevezés az egyetlen lehetőség arra, hogy szervezett, biztonságos keretek között evezd át hazánk legnagyobb tavát. Az esemény az idén indult vízitúra sorozat, a Vízi Ring harmadik állomása.
2025 © holmozogj.hu