Kíváncsi vagy melyik lett idén az Év Kilátója? Mutatjuk!

A Pannonhalma fölött magasodó Boldog Mór-kilátó nyerte az Év Kilátója szavazást. Mindenképpen érdemes felkeresned a környéket, ha gyönyörű környezetben szeretnél aktívan kikapcsolódni. És persze körbenézni a magasból!
Mozgásforma

Az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK) idén ötödik alkalommal hirdette meg az Év Kilátója pályázatot. A kezdeményezés célja, hogy minél izgalmasabb úti célok kerüljenek fel a természetjárók bakancslistájára.

A pályázat során 10 kilátó közül lehetett kiválasztani, hogy melyik építmény érdemes az ország legjobbja címre. A szavazáson a Boldog Mór-kilátó szerezte meg az első helyet, és ezt már a helyszínen emléktábla is hirdeti, amelyet Révész Máriusz Aktív Magyarországért felelős államtitkár, Vas Gábor, Pannonhalma polgármestere és Bene Zsolt, a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. erdőgazdálkodási előadója közösen leplezett le.

Fedezd fel a Sokorói-dombságot!

A Boldog Mór-kilátó és lombkoronasétány a Pannonhalmi Bencés Főapátság épületével azonos dombon áll. Az egyik első pannonhalmi szerzetesről elnevezett építmény nem csak nevében, de kinézetében, egyszerűségében és formájában is illeszkedik az apátság szellemiségéhez.

A Kisalföldi Erdőgazdaság a Sokorói-dombság fáiból építette a kilátót, ahonnan pazar kilátás nyílik a déli és nyugati irányban található dombokra, valamint az észak és kelet felé elterülő síkságra. A fák fölött körülnézve Pannonhalma és a településről elnevezett medence tárul a szemünk elé, távolabb a Bakony északi vonulata látható, kelet felé pedig egészen a Vértesig láthatunk.

Boldog Mór kilátó madátávlatból

Fotó: Aktív Kalandor

A kilátó lábánál egy lombkoronaösvény is épült, ami 80 méternyi sétát kínál a fák lombjai között. A legősibb keresztény jelképet megmintázó, hal formájú építmény végéből egyik irányban a cseszneki vár kőfalai rajzolódnak ki, nyugati irányban a Sokorói-dombság legmagasabb vonulata látszik, észak felé tekintve Győr magas épületei tűnnek fel.

A kilátó közelében több túraútvonal is elhalad, ezek közül legnépszerűbb a Budapestről induló Szent Jakab út vagy közismert nevén El Camino, amelynek jelzéseit követve akár egészen a spanyolországi Santiago de Compostela városáig lehet elzarándokolni. De akár Győrből is átkerékpározhatsz Pannonhalmára, vagy választhatod ezt a közepes nehézségű gyalogtúrát, amely a tápi Hegysoron halad.

Videók
Kapcsolódó cikkek
Aktív Magyarok program
A modern életmód sok kényelmet hozott, de ezzel együtt rengeteg apró mozdulatot kiiktatott a mindennapjainkból. A mikromozgások segítenek visszahozni ezeket az elveszett rutinelemeket, javítják a keringést, csökkentik a hátfájást és a stresszt. Mutatjuk, hogyan építheted be őket az irodai napjaidba!
Aktív Magyarok program
Tudtad, hogy a rendszeres testmozgás nemcsak fittebbé, hanem boldogabbá és energikusabbá is tesz, még idősebb korban is? Fedezd fel, milyen ingyenes programokkal őrizheted meg erőnléted, hogy lépést tarthass az unokákkal is!
Egy új sportág hódítja meg hazánkat: a roundnet, más néven spikeball egyszerre gyors, izgalmas és közösségépítő. A Magyar Roundnet Szövetség 2024 őszén alakult meg és célja, hogy parkokba, iskolákba és sportcsarnokokba vigye ezt a nemzetközi szinten is robbanásszerűen terjedő játékot.
Aktív Magyarok program
Szeptember elején kiírta az aktív életmódot és kikapcsolódást támogató 2026-os országos programjait az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság, első körben hat területen. Futópálya, görpark, sítanpálya, továbbá asztalitenisz- és mászóterem építés mellett közösségi sportpálya-felújításra is lehetőség van.
Idén tizedik alkalommal startol a #BeActive Európai Sporthét, amely szeptember 23–30. között országszerte több száz ingyenes vagy kedvezményes programmal hív mindenkit a mozgás örömére. Ha szeretnél kiszakadni a hétköznapokból, és kipróbálni valami újat, itt a lehetőség – a sport mindenkié!
Kapcsolódó események
Velence60
2026.02.21. Velence
Kapcsolódó programok
Kerékpártúra Győr és Pannonhalma között: természeti élmények és kulturális kincsek
Fedezd fel Győr és Pannonhalma közti gyönyörű tájat egy kényelmes kerékpáros túrán! A frissen aszfaltozott útvonalon kényelmesen suhanhatsz, érintve Écs hangulatos környékét, miközben már messziről hívogat a Főapátság látványa. Az út során pihenőhelyek, természetvédelmi látnivalók, és a végén frissítőkkel és panorámával csábító megállók teszik a túrát igazán felejthetetlenné.
Gyalogtúra Pannonhalmára Tápról
Ez a gyalogtúra a tápi Hegysor egyedülálló nádfedeles tájházaitól indulva festői tájakon vezet át, a szőlőhegyek és erdei ösvények között. A Szent Imre-hegy kápolnájától a Pannonhalmi Főapátságig lenyűgöző kilátás és történelmi emlékek várnak.
Legfrissebb cikkeink
Januári közepi lendület - Futócipő, bakancs, korcsolya!
A Holmozogj csapata ismét összegyűjtötte a legjobb hétvégi programlehetőségeket - mutatjuk, hol mozdulhatsz meg igazán január közepén. Hideg ide vagy oda, az élmény garantált!
Januári évkezdő hétvége – óriási hóhelyzet, irány a szabadba!
Berobbant az új év, vastag a hó, és végre igazi téli hangulat uralkodik!
Történelmi sportesemény a Városligetben: Érkezik az első hazai Street Snowboard Európa Kupa a Generali Freeze Fesztivál keretében
Január 9. és 11. között Budapest a nemzetközi snowboard világ központjává válik. A Városligeti Műjégpályán rendezik Magyarország első FIS Street Snowboard Európa Kupa futamát a városi freestyle snowboard egyik legdinamikusabban fejlődő szakágában, a Rail Jam formátumban.
Sikeres szezonkezdet Mátraszentistvánon: a kiváló hóviszonyok meghozták a kedvet a hazai síeléshez
Miközben az ország jelentős részét és a fővárost is friss hótakaró borította be az elmúlt napokban, a hegyekben igazi téli csúcsszezonnal indult az év. A Mátraszentistváni Sípark friss adatai szerint a magyar családok ki vannak éhezve a havas élményekre: a téli szünetben több mint 6000 vendég kereste fel az ország egyik legnépszerűbb síterepét, kihasználva a kiváló sportolási feltételeket.
II. Évindító túra Szendrőn – Jégvirág, borvirág túra a Korlát-hegy pincéihez
Mozgással indulna az új év? Január 2-án Szendrőn egy hangulatos, vezetett túra várja azokat, akik szeretnék az ünnepi időszak után aktívan kezdeni 2026-ot. Jégvirágos táj, régi présházak, meleg tea, forralt bor és akár Ötpróba-pontok – ideális évindító program túrázóknak és családoknak.
2026 © holmozogj.hu