Érkezik az ötödik Vándor Viadal!

Idén már ötödik alkalommal indul útjára a Vándor Viadal: a mozgás, a kaland és a csapatjáték országos ünnepe, amely az iskolai közösségeket nemcsak megmozgatja, de össze is kovácsolja. A 2025-ös esemény június 23–29. között zajlik a Gerecse vadregényes tájain, ahol ismét egymásnak feszülnek az ország legaktívabb diákcsapatai. A szervezés az idei évben a Szabadidősport-Eseményszervezők Országos Szövetségének lebonyolításával zajlik.

A Viadal egy egyedi, élményalapú kalandverseny, ahol a mozgás öröme és a természet szeretete találkozik az izgalmas kihívásokkal. 2021-ben indult útjára az Aktív Magyarország támogatásával, azóta pedig évről évre csak nő a vetélkedő népszerűsége. Az idei táborra 17 csapat kvalifikálta magát az ország számos pontjáról, ők a Millió lépés az iskoládért programban résztvevő intézmények közül kerültek kisorsolásra. 

A verseny során a résztvevő középiskolás diákok különböző ügyességi feladatokat oldanak meg – ahol többek között mérik a gyorsaságukat, a taktikai készségeiket -, kreatív kihívásokon vesznek részt, kipróbálják magukat a komfortzónán túl és közösen, egy csapatként küzdenek meg az akadályokkal. 

A Vándor Viadal célja nem a puszta győzelem, hanem az élményszerzés: a gyerekek megtapasztalják, mennyire szórakoztató lehet a mozgás, a természet felfedezése és a közösség ereje.

Hol követheted idén?

📸 Élő sztorik, versenyközvetítés és kulisszatitkok a @vandorviadal Instagram-oldalon és a @vandor.viadal Tiktok-oldalon🎥 Friss hírek és videós összefoglalók az esemény Facebook-oldalán

Videók
Kapcsolódó cikkek
SZEOSZ-ESEMÉNY
2025. november 29-én, szombaton újra lesz Óriás Tekerés, Magyarország legnagyobb ingyenes beltéri kerékpáros közösségi eseménye, melynek célja, hogy meghatározott időtartam alatt minél több embert sikerüljön kerékpározásra buzdítani.
Szeptember 15-én indul az új kezdeményezés, aminek célja, hogy a résztvevők 21 egymást követő munkanapon legalább 2 km-t megtegyenek a kijelölt futókörön reggel 6:00 és 6:30 közötti kezdéssel.
SZEOSZ-ESEMÉNY
2025. június 23. és 29. között újra útnak indult az ország legaktívabb középiskolásainak mezőnye: az ötödik Vándor Viadal idén a Gerecse vadregényes vidékein zajlott le, ahol a csapatok nemcsak egymással, hanem önmagukkal, a természettel és a határaikkal is megmérkőztek. A programot idén az Aktív Magyarország támogatásával a Szabadidősport-Eseményszervezők Országos Szövetsége szervezte.
Péntek este ismét megrendezik a Mozgás Éjszakáját, az ország egyik legnépszerűbb szabadtéri szabadidősport-eseményét. Te hol leszel és mit sportolsz majd?
SZEOSZ évindító 2025
A Balatonman Triatlon Kft. évente több mint egy tucat szabadidős sporteseményt szervez, mégis van egy, ami kitűnik az összes közül: az NN Ultrabalaton. Kulcsár Róbert ügyvezető szerint a csapat szinte az egész évben erre az egy eseményre készül, hogy április végén minden a lehető legprofibb módon valósuljon meg. De az UB mellett más versenyeken is találkozhatunk velük, legyen szó triatlonról, városi futásról vagy akár akadályfutásról – a cél minden esetben ugyanaz: minél több embert mozgásra bírni.
Kapcsolódó események
Legfrissebb cikkeink
Hétvégi programajánló: Novemberi lendület a Nyakas-hegytől Budaörsig
November közepén még bőven van mit kihozni az őszből: erdei ösvények, hangulatos futóversenyek, uszodai kihívások és családbarát futónapok várnak szerte az országban. Ha szeretnél egy utolsót nagyot mozdulni a tél előtt, ez a hétvége tökéletes alkalom rá.
Aktív Magyarok program
Olimpiai érmesek avatták fel az első iskolai mászófalat Cegléden – indul az országos boulder program
105 általános és középiskola bővülhet mászófallal az idei tanévben, számos beruházás zajlik már, az elsőt pedig kedden adták át Cegléden, s olimpiai érmesek is kipróbálták.
Sport Forum Hungary 2025: alakítsuk együtt a sport jövőjét – érdekes programok, nagy nevek, korszerű tudás
November 19–20-án jön a Sport Forum Hungary 2025, a régió legnagyobb sportszakmai fóruma. Két nap, több mint 1200 résztvevő, nemzetközi előadók és gyakorlati tudás: edzői és módszertani szekció, Sport & Tudomány nap, Sport Állásbörze, Szülői Fórum és a Sport Forum Awards. Íme a legfontosabb témák és néhány kiemelt előadó, plusz program-ízelítő a hivatalos menüből.
Őszi túrakaland a Gödöllői-dombságban – Itt a „PDK – Péceli Dombok Között” teljesítménytúra!
Novemberben a Gödöllői-dombság vár minden természetjárót! A Péceli Dombok Között teljesítménytúrán négy különböző táv közül választhattok kezdőktől a tapasztalt túrázókig. Baráti hangulat, panorámás ösvények és finom célbefutós tea garantált.
Szezonzáró közös mozgás a Nyakas-hegyen – gyalog vagy futva, ahogy jól esik!
Hangolódj a télre egy baráti, beszélgetős gyalogtúrával vagy könnyed terepfutással a Zsámbéki-medencében! Választható távok, gyerekbarát programok, mesés panoráma és forró tea vár november 15-én.
Novemberi futódömping – fuss velünk a következő hétvégén Te is!
Hétvégén tényleg minden a futásról szól – városi körök, vízparti aszfalt és hegyi ösvények várnak. A Holmozogj csapata ismét összegyűjtötte a hétvégi programokat. Válassz egy versenyt, húzd fel a cipőt, és gyűjtsd a kilométereket November második hétvégéjén!
2025 © holmozogj.hu