Akin nem fog az idő: 1984-ben és 2024-ben is fut a Budapest Maratonon

65 éves és nem tud leállni! Lengyel László Ottó 1984-ben sikeresen teljesítette az első Budapest Maratont, és idén, 40 évvel később is rajthoz áll. Mi hajtja? Bizonyítani akar, magának!
Mozgásforma
Futás Futás

A soproni Lengyel László Ottó igazolt versenyzőként 1980-tól indult maratonokon, így 25 évesen már némi rutinnal állt oda az első Budapest Maraton rajtjához.

„Középtávfutó voltam, de a 42 kilométeres táv sem volt ismeretlen számomra, több sikeres versenyen túl voltam már a 84-es budapesti maraton előtt. Így 40 év távlatából arra emlékszem, hogy a ma megszokottakhoz képest kicsi, néhány száz fős volt a mezőny, ám így is újdonságnak és igazi látványosságnak számított a belvárosban, hogy mi, maratonisták birtokba vettük az utakat” – mesélte Lengyel László Ottó az első Budapest Maratonhoz kapcsolódó emlékeit.

Lengyel László Ottó maratont fut 2

43 maraton, 19 Balaton-átúszás – eddig

„A nagy dolgokat, nagy teljesítményeket számolom. A Balatont például eddig 19 alkalommal úsztam át, Budapest Maratonból az idei SPAR lesz a 36., összességében pedig ez lehet a 44. sikeres maratonom” – sorolta a legfontosabb adatokat Lengyel László Ottó.

Érdekes, hogy hiába 43-szoros célba érkező, külföldi városban még egyszer sem futott maratont, Szeged volt a legtávolabbi helyszín, ahol rajthoz állt.

„Fiatalon éppen kicsúsztam a 3 órából, manapság viszont már nem az időeredmény számít, hanem csakis a sikeres teljesítés. 65 évesen nem zavar, ha valaki megelőz, nem akarok én már utolérni senkit, csak és kizárólag magamra figyelek. 6-7 perces kilométerekkel, 5 óra körüli idővel szeretnék végig menni a SPAR maratonon. Tudom előre, hogy 30 kilométertől lesznek gondjaim, itt-ott fáj majd, átfut az ember agyán, hogy jó lenne lábat cserélni… De ilyenkor csinálni kell tovább!”

A Miért? kérdésre azonnal egyértelmű és teljesen logikus választ ad a korábban hivatásos tisztként szolgáló soproni nyugdíjas.

Videók
Kapcsolódó cikkek
Már csak négy hét van hátra az év legnagyobb szabadidős sportrendezvényéig, a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztiválig. A két napos esemény minden évben a mozgás és a futás ünnepe, ám idén ez duplán is igaz lesz, hiszen éppen 40 éve, 1984-ben rendezték az első tömegmaratont Budapesten.
Egy hét van a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztiválig. Az ország legnagyobb futóeseménye idén kerek évfordulót ünnepel, hiszen éppen 40 éve, 1984-ben rendezték az első tömegmaratont Budapesten. Október 12-én és 13-án a futók mellett azokat is várják, akik a városi séták teljesítésére vállalkoznak.
Soha korábban nem jelentkezett egyetlen magyarországi szabadidős sporteseményre sem olyan sok külföldi, mint a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztiválra. 107 országból mintegy 6000 külföldi nevező van már, így jócskán megdől a korábbi 5400 fős rekord, amely még a koronavírus-járvány előtti időszakban született.
Már csak négy hét van hátra az év legnagyobb szabadidős sportrendezvényéig, a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztiválig. A két napos esemény minden évben a mozgás és a futás ünnepe, ám idén ez duplán is igaz lesz, hiszen éppen 40 éve, 1984-ben rendezték az első tömegmaratont Budapesten.
Kezdő futóknak szóló tanácsokat keresel? Futni szeretnél, de nem tudod, hogyan kezdj bele? Mennyit kell futni egy héten? Hány kilométert kell futni kezdőként? Ez a cikk neked szól! A Budapest Sportiroda ügyvezetője, Kocsis Árpád segítségével hasznos tippeket gyűjtöttünk össze!
Kapcsolódó programok
Budapest X. kerületi futókör
A kőbányai Sportliget már több sporteseménynek otthont adott az elmúlt években, ami nem is meglepő, hiszen számtalan sportág űzhető az igényesen felújított közparkban.
Legfrissebb cikkeink
Tavasz, tempó, tömeg – jön a legerősebb márciusi hétvége!
A Holmozogj csapata ismét összegyűjtötte a legjobb hétvégi programokat nektek, hogy könnyen megtaláld, merre indulj mozogni ezen a márciusi hétvégén.
Rekordév az Aktív Magyarország programban – megjelent a 2025-ös évértékelő
Elkészült az Aktív Magyarország 2025-ös évértékelő kiadványa, amely átfogó képet ad az országban megvalósult fejlesztésekről, programokról és közpolitikai intézkedésekről az aktív életmód és az aktív turizmus világában, valamint bemutatja a hosszú távú stratégiai célokat is.
Elindultak az Aszfaltbetyárok! Találkozz és mozogj velük a nyereményért!
Lendületesen indult a Aszfaltbetyárok úja: az első két állomás már lement, rengetegen mozogtak Budapesten a Nyugati téren és a Széll Kálmán téren is!
Kokárdás síeléssel zárult a 2025–2026-os síszezon a Mátraszentistváni Síparkban
Március 15-én, a hagyományos kokárdás síeléssel és a Sípark Kupával ért véget a 2025–2026-os hazai síszezon Magyarországon. Az idei síszezon december 29-én indult és egészen március 15-ig tartott, összesen 77 napon keresztül biztosítva a téli sportok lehetőségét a magyar családok számára.
Sítalpra magyar!
Kokárdás síelés március 15-én a Mátraszentistváni Síparkban, ahol még most is 30-50 cm hó van. Kokárdás síeléssel, napsütéses idővel és utószezoni kedvezményekkel készül a március 15-i hétvégére a Mátraszentistváni Sípark.
Kokárdás kilométerek – mozgásban a márciusi hétvége!
Kokárda fel, futócipő be, és indulhat is a hétvége. A március 15-i hosszú hétvégén a családi örömfutástól a terepversenyeken át egészen a túrákig és bringás programokig sokféle mozgásforma közül válogathatsz.
2026 © holmozogj.hu