Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Aktív Magyarország Konferencia: több mint 50 előadó, jövőt formáló témák!

A november 20-21-i eseményen az aktív életmód és aktív turizmus témakörében hangzanak majd el előadások és kerekasztal-beszélgetések. A közös gondolkodás célja: még aktívabbá tenni Magyarországot.
Mozgásforma

Egy hónap múlva rendezik Mezőkövesden az immár hagyományosnak mondható Aktív Magyarország Konferenciát, amely idén már ötödik alkalommal biztosít lehetőség a hazai turizmus és az aktív életmód iránt érdeklődő szakembereknek a közös gondolkodásra. A rendezvény öt évvel ezelőtt újszerű és innovatív kezdeményezésként indult, azóta – a szervezők szerint – meghatározó platformmá vált az ország aktív jövőjének formálásában. Az elmúlt években több mint 200 előadó és 1300 vendég vett részt a konferenciákon, számos új együttműködés született, a jelenlévők rengeteg ötlettel gazdagodhattak, inspirációt kaphattak egymástól.

A rendezvény célja idén is változatlan: közösen keresni a választ arra, hogyan tehetjük Magyarországot aktívabbá a mindennapokban és a szabadidős tevékenységek során egyaránt.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is két teremben, egy aktív turizmus és egy aktív életmód szekcióban párhuzamosan tartanak előadásokat és kerekasztal-beszélgetéseket, de a szekciók témája erősen összefügg.

Aktív Magyarország Konferecia résztvevői

Az Aktív Magyarország Konferencia felhívja a figyelmet az aktív turizmus fontosságára, illetve arra, hogy a fenntarthatóság társadalmi, ökológiai és gazdasági szempontból egyaránt kulcsszerepet játszik egy élhető, vonzó turisztikai környezet kialakításában.

Az eseményen szó lesz aktív- és ökoturisztikai szolgáltatásokról, a most készülő országos Horizont kerékpáros útvonalról, a magyar lakosság fizikai aktivitásáról és életmódjáról, a digitális világ és az aktív élet kapcsolatáról, bemutatkozik portálunk, a holmozogj.hu is.

A konferencián idén is közösen ünneplik majd a 2024-es év Aktív Magyarország díjazottjait. Immár negyedik alkalommal adják át az elismerést olyan szakembereknek, akik az aktív életmód és kikapcsolódás területén kiemelkedő tevékenységet végeznek. 

Az Aktív Magyarország Konferenciáról további részleteket olvashatsz ide kattintva!

Videók
Kapcsolódó cikkek
Ezt sajnos eddig is tudtuk, de néhány hete írásos „bizonyítékunk” is van. Egy friss kutatásból ugyanis az derül ki, hogy a magyar felnőtt lakosság 55%-a soha nem sportol. Ezen is változtatni szeretne a holmozogj.hu!
Van, aki a kilométereket gyűjti, más egy erdei ösvényen érzi igazán jól magát, megint más kerékpárra ül, vagy a családjával vág neki egy könnyebb túrának. Szeptemberben mindegyikre akadt lehetőség: az Élmény- és Szabadidősport Program eseményei az ország számos pontján mutatták meg, milyen sokféleképpen lehet aktívan eltölteni a szabadidőt.
Színes erdők, friss levegő, hűvösebb reggelek és egyre kellemesebb kilométerek – október egészen más arcát mutatja a szabadtéri sportnak, mint a nyári hónapok.
Aktív Magyarok program
A modern életmód sok kényelmet hozott, de ezzel együtt rengeteg apró mozdulatot kiiktatott a mindennapjainkból. A mikromozgások segítenek visszahozni ezeket az elveszett rutinelemeket, javítják a keringést, csökkentik a hátfájást és a stresszt. Mutatjuk, hogyan építheted be őket az irodai napjaidba!
Aktív Magyarok program
Tudtad, hogy a rendszeres testmozgás nemcsak fittebbé, hanem boldogabbá és energikusabbá is tesz, még idősebb korban is? Fedezd fel, milyen ingyenes programokkal őrizheted meg erőnléted, hogy lépést tarthass az unokákkal is!
Legfrissebb cikkeink
Történelmi rekorddal és Vásárhelyi Máté maratoni címvédésével zárult a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál
Véget az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A hétvége során a tizennégy különböző távra összesen 39 910 nevezés érkezett, a helyszínen pedig közel 100 ezer ember fordult meg a két nap alatt.
Új pályacsúccsal és több mint 20 ezer nevezővel indult a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál
Október 10-én ideális futóidőben vette kezdetét az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A szombati nyitónap minden korosztályt megmozgatott: a legkisebbektől az idősebb generációkig több mint 20 000 nevezés érkezett a 13 különböző távra.
Mi a SPAR Budapest Maraton titka, és miért éri meg 42,195 km-t futni? - Interjú Kocsis Árpád főszervezővel
35 éve még értetlenkedve figyelték az utcán edzőket, a kocsmák teraszáról gúnyos beszólások kísérték a futókat, a hatóságok pedig szinte személyes sértésnek vették a lezárási kérelmeket. Mára gyökeresen megfordult a világ: a futás a társadalmi elismerés és az önbecsülés egyik legelterjedtebb kifejeződésévé vált.
Soha nem neveztek még ennyien magyar maratonra: meghaladja a 10 ezres álomhatárt a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál főtávjának rajtlistája
Lezárult az előnevezés a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztiválra: a különböző távokra több mint 39 000 nevezés érkezett, ezzel a kétnapos rendezvény lesz idén is az ország legnépesebb szabadidősport-eseménye.
14 másodpercen múló győzelem és Rekordlétszám a szezonzárón – Ultrabalaton Trail
Nyolcadik alkalommal rendezték meg hétvégén az Ultrabalaton Trailt, amely a Balaton északi partjának hegyeiben, komoly szintemelkedésekkel és lélegzetelállító őszi erdei panorámával várta a futókat.
Háromszoros Spartathlon-győztestől a tubát fújó maratonistáig: megszállottak és különc figurák a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon
A világ leghíresebb ultramaratoni versenyeiről érkező sivatagi hősök, egy svéd házaspár, akik 2000 óta minden egyes évben Budapestre utaznak maratont futni, Rubik-kockának öltözött speedcuber és hangszerrel futó tubaművész.
2026 © holmozogj.hu