A Futni mentem sztárja főszerepben a Vivicittán is: Tenki Réka élete első futóversenyére készült

Hatalmas várakozás előzi meg a hétvégi 40. Telekom Vivicittát, amely minden eddiginél több, 31 530 nevezővel büszkélkedhet. A tavasz legnagyobb hazai szabadidősport-eseményén számos ismert arc is feltűnik majd a rajtvonalnál, köztük Tenki Réka színésznő. A „Futni mentem” című film egyik főszereplője a film hatására kezdett el futni, és most vissza is tér a forgatás egyik helyszínére, ráadásul jótékonysági céllal áll rajthoz az Ökumenikus Segélyszervezet színeiben.
Mozgásforma
Futás Futás

Tenki Réka számára különleges lesz a 2025-ös Vivicittá, hiszen amellett, hogy itt forgatták a „Futni mentem” című film egyes jeleneteit tavaly, most a színésznő maga is rajthoz áll, ráadásul most debütál a futóversenyek világában.

– Életem első futóversenye lesz a Vivicittá most hétvégén, úgyhogy izgulok is, hogy ez mi is pontosan, de nagyon várom. A Futni mentem film miatt kezdtem el és azóta se bántam meg, hogy közelebb kerültem a futáshoz. Ahogy megtudtam, még akkor januárban, hogy forgatni fogunk áprilisban, azonnal kerestem egy személyi edzőt, akivel kifejezetten a futásra készültünk fel. Azóta beépítettem a futást az életembe úgy, hogy heti két-háromszor el tudjak menni – mondta a színésznő.

A film tehát nemcsak a nézőket inspirálta, hanem a színésznő életére is maradandó hatással volt. Réka őszintén beszélt arról is, hogy a futás milyen mélyebb önismereti utazást jelentett számára:

– Nem gondoltam volna, hogy a futással önmagamat is jobban megismerhetem. Amikor futok, nem figyelek semmi másra, nincsen sem zene a fülemben, csak saját magamra figyelek, és arra, hogy mik azok a nehéz szakaszok, amiken át kell segítenem magam. És amikor túljutok rajta, akkor meg tudom dicsérni magam magamban, hogy jaj de jó, nagyon ügyes vagy, csak így tovább. Szóval olyan önbizalmat ad, amit nagyon kevés dologgal tapasztaltam eddig életemben.

Tenki Réka azonban nemcsak saját magáért és a mozgás öröméért fut a hétvégén. Az Ökumenikus Segélyszervezet jótékonysági futócsapatának tagjaként egy nemes célért áll rajthoz: azért futnak társaival, hogy 1000 rászoruló gyerek nyári táboroztatásához gyűjtsenek adományokat. A csapat arra biztat mindenkit, hogy csatlakozzanak a Futni mentem jótékonysági kihívásához, és támogassák az ügyet.

Fotó: Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat

És hogy mekkora közösség tagjaként futhat Réka és a többi jótékony futó? A 40. Telekom Vivicittá minden eddigi rekordot megdönt. A szombati és vasárnapi távokra összesen 31 530-an neveztek, ami abszolút csúcs az esemény történetében. Teltház van, így a helyszínen már nem lehet nevezni. A futók 106 országból és rekordot jelentő 1177 hazai településről érkeznek. Külön érdekesség, hogy soha korábban ennyi külföldi (összesen 3300 fő) nem indult még a Vivicittán, és a verseny történetében először a női résztvevők aránya (51%) meghaladja a férfiakét (49%).

Nem Tenki Réka az egyetlen ismert induló a hétvégi futófesztiválon. Ott lesz a mezőnyben többek között Kovács „Kokó” István olimpiai bajnok ökölvívó, aki már rutinos Vivicittá-teljesítőnek számít: 1996-ban futotta az elsőt, és ez lesz számára a 12. alkalom. Szintén rajthoz áll Dr. Zacher Gábor főorvos, toxikológus, aki 2015 óta vesz részt az eseményen, és idén 11. alkalommal teljesíti a távot. Nemzetközi színeket képvisel Manuel Jacoangeli, Olaszország nagykövete, aki 2021 óta 17 BSI-versenyen indult, és most harmadik Vivicittáján vesz részt – ebben a minőségében ez lesz az utolsó magyarországi versenye, mielőtt új diplomáciai megbízatást kapna.

Fotó: Budapest Sportiroda

A hétvége tehát igazi futóünnepnek ígérkezik Budapesten, ahol a szervezők várják a szurkolókat is, hiszen csodálatos idő és hangulat várható a Margitszigeten és a verseny útvonalán.

Videók
Kapcsolódó cikkek
Történelmi részvételi csúccsal, 31 530 indulóval zárult a 40. Telekom Vivicittá Városvédő Futás április 12-13-án Budapesten. A kétnapos rendezvény nemcsak a résztvevők számában döntött rekordot – túlszárnyalva a 2019-es 31 293 fős csúcsot –, hanem a nemzetközi futók és a női indulók arányát tekintve is új mérföldkövet jelent. A hatalmas tömeg és a csodálatos idő igazi futóünneppé, feledhetetlen mosolyfesztivállá varázsolta a Margitszigetről induló, és a főváros legszebb részein haladó versenyt. A 40. Telekom Vivicittát övező hatalmas médiavisszhang és a résztvevők közösségi média aktivitása tömegeket ért el, hirdetve a mozgás és az aktív életforma fontosságát.
Fantasztikus hangulatban és tökéletes futóidőben rajtolt minden idők legnagyobb Vivicittája. Már a kétnapos verseny első napján megtelt a Margitsziget és az összes futam teltházzal indult, így helyszíni nevezésre nem is volt lehetőség, ahogy a vasárnapi távok is mind megteltek.
Úgy tűnik, tényleg magunk mögött hagytuk az áprilisi telet! A hétvégére már 20 fok feletti hőmérsékletet ígérnek, így nyugodtan elrakhatod a thermo pulcsit, és végre előveheted a rövidnadrágot meg a napszemüveget. A természet éledezik, az aktív programok pedig csak gyarapodnak: várnak a futóversenyek, a családos bringatúrák, túrák és vízitúrák is.
Az összes szombati és vasárnapi távra betelt a létszámlimit, telt ház lesz hétvégén a 40. Telekom Vivicittán. A szervező, Budapet Sportiroda bejelentette: ez lesz minden idők legnagyobb Vivicittája, 31 530-an regisztráltak, hogy rajthoz álljanak április 12-13-án, és teljesítsék a különböző távok valamelyikét. A világ minden tájáról, 106 országból és 1177 hazai településről érkeznek mozogni vágyók a tavasz legnagyobb szabadtéri szabadidősport rendezvényére, a rekord részvételi szám mellett újabb csúcs, hogy soha korábban ennyi külföldi nem jelentkezett az eseményre, de történelmi lesz a hétvége azért is, mert a verseny történetében először a női indulók száma jóval meghaladja a férfiakét.
Április 12-én startol Budapesten a tavasz legnépszerűbb szabadidősport-eseménye, a negyvenedik, jubileumi Telekom Vivicittá. A kétnapos futóverseny-sorozat helyszíne az áprilisban már zöldben pompázó Margitsziget, idei újdonság pedig a 10,5 kilométeres távú Szoboszlai Futam. Minden induló bajnok: a résztvevőkről a mesterséges intelligencia segítségével egyedi digitális címlapsztori készülhet, mely a Nemzeti Sport online felületén is megosztható.
Kapcsolódó események
Kapcsolódó programok
Dabasi futókör
Próbáld ki a nemzetközi színvonalú OBO Aréna mellett 2021-ben átadott futókört!
Budapest X. kerületi futókör
A kőbányai Sportliget már több sporteseménynek otthont adott az elmúlt években, ami nem is meglepő, hiszen számtalan sportág űzhető az igényesen felújított közparkban.
Kazincbarcikai futókör
Viszonylag távol a város zajától, a helyi Csónakázó-tó partján épült a futópálya. Olvasni is idilli róla, nemhogy futni rajta!
Legfrissebb cikkeink
Együtt túrázott az ország – nagyszámű részvétel az ingyenes Rejtett Kincsek Túráin
Országszerte tíz helyszínen várták február 28-án a túrázni vágyókat a második alkalommal megrendezett Rejtett Kincsek Túrái programon.
Baján a víz az úr – ezért érdemes felfedezni a Mogyi Bajai Vízisport Klub világát
Vízivándor táborok, kajak-kenu edzések, napközis táborok és vezetett túrák – a Mogyi Bajai Vízisport Klub 2026-ban is rengeteg programmal vár minden korosztályt a Sugovica partján.
Még nincs vége a síszezonnak: stabil hóviszonyok a Mátrában
Miközben az országban már tavaszias a hangulat, a Mátrában igazi télies körülmények fogadják a síelőket és snowboardosokat. Stabil, 30-60 cm vastag hó, napsütés, este pedig kivilágított pályák teszik izgalmassá a hétvégét a Mátraszentistváni Síparkban.
Megnyílt a legújabb és legnagyobb SPURI futóbolt, gigantikus választék és tágas üzlethelyiség várja a futókat
Új bázisra költözött a 26 éves Spuri Futóbolt hálózat legnagyobb üzlete – A legendás alapítók központjában ma is a futók állnak az első helyen
Télzáró nagy durranás, tavaszindító lendület!
A Holmozogj csapata összegyűjtötte neked azokat a programokat, amelyekkel bombaerősen zárhatod a telet, és lendületből indíthatod a tavaszt. Rajtad áll, melyik lesz az első lépés az új évszak felé.
Fedezd fel a rejtett kincseket – újra országos ingyenes túranap február 28-án!
A tél egyik legizgalmasabb szabadidős eseménye idén is megrendezésre kerül: február 28-án országszerte 10 helyszínen várja a természet és a mozgás szerelmeseit a Rejtett Kincsek Túrái!
2026 © holmozogj.hu