Startra kész a 40. Telekom Vivicittá 

Április 12-én startol Budapesten a tavasz legnépszerűbb szabadidősport-eseménye, a negyvenedik, jubileumi Telekom Vivicittá. A kétnapos futóverseny-sorozat helyszíne az áprilisban már zöldben pompázó Margitsziget, idei újdonság pedig a 10,5 kilométeres távú Szoboszlai Futam. Minden induló bajnok: a résztvevőkről a mesterséges intelligencia segítségével egyedi digitális címlapsztori készülhet, mely a Nemzeti Sport online felületén is megosztható.
Mozgásforma
Futás Futás

Az előnevezések alapján várhatóan összesen több mint 25 ezren állnak majd rajthoz az április 12-13-án zajló budapesti Telekom Vivicittán. Az immár negyven éves, a kezdetektől máig közel félmillió embert megmozgató versenyprogram népszerűségére jellemző, hogy ezer fölötti hazai településről és száznál több országból várnak indulókat. A szervezőkhöz eddig 3000 külföldi nevezés futott be (ami abszolút csúcs a verseny története során); a félmaratoni táv rajtjához minden negyedik induló a határokon túlról érkezik. Ami pedig a hazai sportolókat illeti, 50 százalékuk vidéki településekről nevezett, vagyis a Vivicittá erősen kötődik ugyan a fővároshoz, de túlzás nélkül az egész országot is mozgásba hozza. 

A 40. Telekom Vivicittá sajtóesemény felszólalói
Fotó: 40. Telekom Vivicittá

A magyar futómozgalom egyik legfontosabb ékköve a kezdetek óta a Vivicittá – mondta Kocsis Árpád versenyigazgató, aki talán egyetlenként az összes eddigi Vivicittán jelen volt.

– A napjainkra már legendássá vált esemény a 40 év alatt sem öregedett meg, fiatalos lendülete, folyamatos fejlődése iránymutató a szabadidősportban. Mára igazi, 2 napos „mosolyfesztivállá” nőtte ki magát, ahol a 10 hosszabb vagy rövidebb futó és gyalogló táv közül mindenki megtalálhatja a neki valót. Az idei jubileumi Telekom Vivicittára több mint 25 000 nevezőt várunk. A legnépszerűbb táv a félmaraton, ahol várhatóan betelik a 9.000 fős nevezői limit. Egy csúcs, a futóturisták száma már előzetesen megdőlt. Több mint 3 000 külföldi állampolgár adta le eddig a nevezését, ami 30%-kal haladja meg a 2017-es csúcsot.

A Telekom Vivicittá az egyik legfontosabb szabadidősport-rendezvény az országban. Külön öröm számomra, hogy ez már a negyvenedik alkalom, ráadásul a sportesemény évről évre újabb rekordokat dönt. Ám én, Aktív Magyarországért felelős államtitkárként, amikor azt hallom, hogy rekordszámú nevezője van a félmaratoni távnak, nemcsak amiatt örülök, hogy így rengetegen fognak futni Budapesten, hanem elsősorban azért, mert tudom: erre hónapokon át, hetente több edzés keretében kell készülni. A futás ezáltal sokaknál életformává válhat. Ebben fontos partnereink a szabadidősport-rendezvények szervezői, így a Budapest Sportiroda is – hangsúlyozta Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős államtitkár. 

Nekem a futás a közösséget, a barátokat jelenti. Budapest aktív közösségi életre sarkallja a városlakókat, mert hiszünk a mozgás erejében, abban, hogy a sport összeköt, új kapcsolatokat teremt, formál, a jelenben tart. Erről szól a főváros Aktív Budapest programja is, amelyik a sportolás népszerűsítése és az egészséges életmód tudatosítása mellett sportbarátságokat is épít. Mert fontos, hogy legyenek offline élmények is ebben az egyre inkább online világban – tette hozzá Keszthelyi Dorottya, a Fővárosi Közgyűlés tagja, a Főváros Emberi Erőforrások Bizottságának elnöke.

A telekomos közösség ezúttal is megmozdul, többszáz kolléga teljesít távot az eseményen, mellyel egy jó ügyet is támogatnak. A telekomos munkatársak nevezési díjainak összegével és a vállalat további 3 millió forintos hozzájárulásával támogatják a SUHANJ! Alapítványt, amely az összeget a Suhanj! integrált edzőtermének a támogatására fordítja annak érdekében, hogy korlátainkat legyőzve, a mozgás élménye valóban mindenkié lehessen.

Idén egy új versenyszámmal, 10,5 kilométeres Szoboszlai Futammal bővül a program. Szoboszlai Dominik kivételes sportemberként sokak számára példakép, a Telekom mozgásra, egészségesebb életmódra ösztönző törekvéseinek arcaként még többeket motiválhat a mozgásra. A limitált létszámmal induló távon 300 nevező egyedi technikai pólóban a 10 km-es futam indulása után vasárnap rajtol. A Szoboszlai Futam nevezési díjából nevezésenként 2000 Ft-ot a SUHANJ! Alapítvány integrált edzőtermének támogatására fordítanak. 

A Telekom Vivicittá arra ösztönöz mindenkit, hogy saját céljai elérésével tapasztalja meg a mozgás örömét és az egészségesebb életmód előnyeit. A vezetékes- és mobilhálózat, a digitális technológiák és az okoseszközök is lehetőséget biztosítanak az egészségesebb életmód kialakításához, előre lépési lehetőséget nyújtva a mindennapokban. A Telekom elkötelezett abban, hogy digitális segítője legyen ügyfeleinek az egészség területén is – például a Telekom Egészség elnevezésű digitális egészségügyi szolgáltatás révén – valamint, hogy segítse mozgásra ösztönözni, mozgásban tartani az embereket. Ennek a kezdeményezésnek Szoboszlai Dominik az arca és az egyik legfőbb inspirációs forrása – mondta el Sántha Tamás, a Telekom márka élmény vezetője.

Fotó: 40. Telekom Vivicittá

A szervezők személyes meglepetéssel készülnek idén is a versenyen indulóknak: a Nemzeti Sport Online felületén a Telekom mesterséges intelligencia segítségével minden résztvevőt a Vivicittá reflektorfényt érdemlő bajnokává tehet, követve a verseny szellemiségét: mindenki bajnok, aki megküzd az általa választott távval és a mozgással hozzájárul saját egészségének megőrzéséhez. A személyes meglepetéshez hozzájáruló résztvevőkről a sportlap online nyitóoldalába ágyazott, egyedi digitális címlapsztori készül, megmutatva, hogy itt mindenki bajnok, a maga egyedi kategóriájának bajnoka. Ez a személyre szabott, virtuális nemzetisport.hu címlap nemcsak megosztható, de a „bajnoki címlap” a nemzetisport.hu oldal Telekom Vivicittá menüpontjában publikussá is tehető.

Videók
Kapcsolódó cikkek
Történelmi részvételi csúccsal, 31 530 indulóval zárult a 40. Telekom Vivicittá Városvédő Futás április 12-13-án Budapesten. A kétnapos rendezvény nemcsak a résztvevők számában döntött rekordot – túlszárnyalva a 2019-es 31 293 fős csúcsot –, hanem a nemzetközi futók és a női indulók arányát tekintve is új mérföldkövet jelent. A hatalmas tömeg és a csodálatos idő igazi futóünneppé, feledhetetlen mosolyfesztivállá varázsolta a Margitszigetről induló, és a főváros legszebb részein haladó versenyt. A 40. Telekom Vivicittát övező hatalmas médiavisszhang és a résztvevők közösségi média aktivitása tömegeket ért el, hirdetve a mozgás és az aktív életforma fontosságát.
Fantasztikus hangulatban és tökéletes futóidőben rajtolt minden idők legnagyobb Vivicittája. Már a kétnapos verseny első napján megtelt a Margitsziget és az összes futam teltházzal indult, így helyszíni nevezésre nem is volt lehetőség, ahogy a vasárnapi távok is mind megteltek.
Hatalmas várakozás előzi meg a hétvégi 40. Telekom Vivicittát, amely minden eddiginél több, 31 530 nevezővel büszkélkedhet. A tavasz legnagyobb hazai szabadidősport-eseményén számos ismert arc is feltűnik majd a rajtvonalnál, köztük Tenki Réka színésznő. A „Futni mentem” című film egyik főszereplője a film hatására kezdett el futni, és most vissza is tér a forgatás egyik helyszínére, ráadásul jótékonysági céllal áll rajthoz az Ökumenikus Segélyszervezet színeiben.
Úgy tűnik, tényleg magunk mögött hagytuk az áprilisi telet! A hétvégére már 20 fok feletti hőmérsékletet ígérnek, így nyugodtan elrakhatod a thermo pulcsit, és végre előveheted a rövidnadrágot meg a napszemüveget. A természet éledezik, az aktív programok pedig csak gyarapodnak: várnak a futóversenyek, a családos bringatúrák, túrák és vízitúrák is.
Az összes szombati és vasárnapi távra betelt a létszámlimit, telt ház lesz hétvégén a 40. Telekom Vivicittán. A szervező, Budapet Sportiroda bejelentette: ez lesz minden idők legnagyobb Vivicittája, 31 530-an regisztráltak, hogy rajthoz álljanak április 12-13-án, és teljesítsék a különböző távok valamelyikét. A világ minden tájáról, 106 országból és 1177 hazai településről érkeznek mozogni vágyók a tavasz legnagyobb szabadtéri szabadidősport rendezvényére, a rekord részvételi szám mellett újabb csúcs, hogy soha korábban ennyi külföldi nem jelentkezett az eseményre, de történelmi lesz a hétvége azért is, mert a verseny történetében először a női indulók száma jóval meghaladja a férfiakét.
Kapcsolódó események
Kapcsolódó programok
Kaposvári futókör, Cseri park
Ez a 2020-ban átadott futókör egy lakótelep zöldövezetében halad, a helyben élők nagy örömére: nincs kifogás, futni kell!
Szolnoki futókör
A Csónakázó-tó és a Tisza ártere között fekvő futópálya nagyszerű mozgáslehetőséget kínál, mindezt a város szívében.
Pápai futókör
A futókör Pápa egyik kedvelt zöldterületén, a Külső-Várkertben helyezkedik el, amely rengeteg szabadidős kikapcsolódást nyújt.
Legfrissebb cikkeink
Tekerj, fuss, evezz, lebegj – Telihold Sportnap, Balaton-átevezés és még sok más vár a hétvégén!
Mi kell a nyári felfrissüléshez? Egy kis szél az arcodba tekerés közben, lágy hullámok a vízen, hűs futás a csillagok alatt vagy épp lebegés a libegőn. Július második hétvégéje tele van izgalmas lehetőségekkel: jön a Telihold Sportnap Esztergomban, a Hervis Balaton-átevezés Zamárdiban, futóbulik Villányban és Balatonlellén, meg egy 207 kilométeres bringás kihívás a Sió mentén!
Bringások, irány Boldogkőváralja, mert jön a Zemplén Ring!
A nyár legizgalmasabb kerékpáros kalandjai folytatódnak: augusztus 16-án a Ring Sorozat újabb állomása várja a bringásokat Boldogkőváralján! A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ), a Kisvárda és Környéke Bringások SE, valamint az Aktív Magyarország Program közös szervezésében megvalósuló Zemplén Ring kihagyhatatlan lehetőség mindazok számára, akik szeretnék egy napra maguk mögött hagyni a hétköznapokat, és két keréken felfedezni Magyarország egyik leglátványosabb vidékét.
Több mint edzés – Ignáth Éva közösségi missziója
Ignáth Éva nemcsak futóként és pilates oktatóként inspirál másokat, hanem egy olyan közösségi teret is épít, ahol az edzések túlmutatnak az izomzaton: önbizalmat és motivációt adnak, közösséget formálnak és lendületben tartanak – kívül-belül.
Idén nyáron újra lebeghetünk a csillagok alatt! – Jön a Libegők Éjszakája!
Idén már tizedik alkalommal rendezik meg a nyár egyik legkülönlegesebb és legromantikusabb programját, a Libegők Éjszakáját, amely július 12-én négy csodás helyszínen – Budapesten, Lillafüreden, Sástón és Sátoraljaújhelyen – élvezhetjük az éjszakai lebegés különleges élményét. Ha szereted a természetet, a panorámát és a nyáresti varázst, ezt a programot vétek lenne kihagyni.
Ragadj Evezőt! – Vízitúra kaland a vadregényes Hernádon
Július 26-án folytatódik a Vízi Ring sorozat a Hernádon, amely Európa egyik legvadabb, legkevésbé szabályozott folyója, így a túrák biztosan nem lesznek unalmasak! Természetesen kezdőknek és családoknak is kínálnak könnyű evezős programokat.
Itt az idő, evezd át a Balatont!
Vajon milyen érzés saját erőből átszelni a Balatont? A Hervis Balaton-átevezés az egyetlen lehetőség arra, hogy szervezett, biztonságos keretek között evezd át hazánk legnagyobb tavát. Az esemény az idén indult vízitúra sorozat, a Vízi Ring harmadik állomása.
2025 © holmozogj.hu