Verőfényes napsütés és jókedv a Tisza-tavon – útjára indult a Vízi Ring és jön a folytatás!

Több mint 300 kalandor vágott neki a Tisza-tónak SUP-on, kajakkal, kenuval és sárkányhajóval a Vízi Ring eseménysorozat első állomásának, a Tisza-tavi Kilátó TourTúrának. Ezzel elindult a nyári vízitúra szezon, amiben még 9 Vízi Ring esemény és tengernyi más izgalmas, sportos program várj mindenkit a természetben, a csodás hazai vizeken.
Mozgásforma
Vízitúra Vízitúra

Június 1-jén, verőfényes napsütésben indult útjára a Vízi Ring sorozat első állomása, a Tisza-tavi Kilátó TourTúra. A GyeREKreáció Sport- és Közösségfejlesztő Egyesület kétféle távval várta a természet és az evezés szerelmeseit: egy rövidebb, körülbelül 8 kilométeres és egy hosszabb, 18–20 kilométeressel, amely négy kilátót is érintett: a Bölömbika, Fattyúszerkő, Küszvágó Csér és Óhalászi kilátókat. A vízitúrázók egy különleges „útlevelet” kaptak, amellyel minden kilátónál gyűjthették a pecséteket – a teljesítésért pedig egyedi emlékérem és egy közös ebéd is járt.

Több mint 300 vízitúrázó

Több mint 300-an indultak az eseményen, sőt, voltak, akik az utolsó pillanatban csatlakoztak a programhoz, így a szervezők minden tartalék rajtszámot és érmet felhasználtak. A legtöbben a hosszabb, nagyjából 20 kilométeres túrát választották, de a rövidebb, 8 kilométeres táv is népszerű volt.

Darai Dolli, a szervező csapat tagja elmondta, hogy nagyon vegyes volt a résztvevők összetétele: Nagyon sok család, baráti társaság és egyéni érdeklődő is csatlakozott. Akadtak, akik életükben először próbálták ki az evezést, de sokan már rutinos visszatérők voltak. Például olyan csapat, akik már évek óta jár hozzánk evezni, vagy olyanok, akik a Vízi Vándortáborban is részt vettek már a Tisza-tónál, és most újra nekivágtak.”

Több, sportegyesületből sárkányhajózó csapat is érkezett, a szervezők pedig gondoskodtak azokról a bátor kezdőkről is, akik egyedül érkeztek és sosem eveztek még. számukra olyan nyitott és kedves társaságot találtak, akik örömmel befogadták őket hajójukba.

Vízitúra a Tisza-tavon
Vízitúra a Tisza-tavon

Új barátságok és különleges élmények

A legnépszerűbb hajótípus a kenu és a kajak volt, de sokan SUP-pal is neki vágtak a túrának. Több sportegyesülettől sárkányhajózó csapat is érkezett, a szervezők pedig gondoskodtak azokról a bátor kezdőkről is, akik egyedül érkeztek és sosem eveztek még. Számukra olyan nyitott és kedves társaságot találtak, akik örömmel befogadták őket hajójukba.

Különösen emlékezetes volt egy fiú története, aki egymaga jött el a túrára, de nem árulta el, hogy még sosem evezett. Miután kért egy egyszemélyes kajakot, pár méter után felborult vele, és vizesen, kissé csalódottan kísérték vissza a csónakházhoz. Szerencsére éppen ott volt egy rutinos, barátságos csapat, akik azt mondták neki: „Gyere velünk, vegyél fel újra a mentőmellényt, evezünk együtt!” Így velük tartott, és végül sikeresen teljesítette a hosszú távot hatalmas mosollyal az arcán és sok több új baráttal a végén. Több csobbanós eset azonban nem akadt az eseményen.

Vízitúra a Tisza-tavon
Vízitúra a Tisza-tavon

A Tisza-tó négy kilátója – a Bölömbika, a Fattyúszerkő, a Küszvágó Csér és az Óhalászi – mind lenyűgöző panorámával és madárvilággal fogadta a túrázókat. Az útvonalat bójákkal és hajós kísérőkkel biztosították, a Kwindoo alkalmazásnak köszönhetően a szervezők valós időben követték a hajók mozgását, így mindenki maximális biztonságban evezhetett. Ha valaki véletlen rossz irányba kanyarodott, hamar a segítségükre fordultak és útba igazították őket a kísérő hajókkal.

A szervezők szerint a legnagyobb kihívást a hirtelen melegedés és a párás idő jelentette, de a résztvevők kitartása és lelkesedése minden nehézséget legyőzött.

Vízitúra a Tisza-tavon
Vízitúra a Tisza-tavon

A rendezvény hangulatát a folyamatos frissítés, a segítők figyelme és a célba érkezéskor várt közös ebéd tette teljessé. „Háromféle tésztás ebéd közül választhattak a résztvevők, ezekből lehetett választani a gluténmentes változatot is, és mindenkit ugyanúgy friss étellel vártak – még azt is, aki órákkal később ért be” – hangsúlyozta Darai Dolli, hozzátéve, hogy a kollégák zsíros kenyeret is készítettek reggelire azoknak, akik esetleg nem hoztak magukkal.

Jön a folytatás – íme a következő állomások!

A Kilátó TourTúra nemcsak egy egyszeri kaland volt – a Vízi Ring programsorozat folytatódik, és a következő hónapokban számos újabb túra várja a víz szerelmeseit:

  • Június 28. – Vaskakas nyomában vízi teljesítménytúra – Győr
  • Július 26. – Kövesd a Vadkacsát! – Hernád
  • Augusztus 16. – RáBarangolás – Körmend
  • Augusztus 23. – Felső-Tisza Feszt – Tiszabecs
  • Augusztus 30. – 7 sziget kerülés – Ráckeve
  • Szeptember 13. – Gemenc kincse teljesítménytúra – Baja
  • Szeptember 20. – Szigetközi tájevező túra – Dunasziget
  • Október 25. – Ördögi-Kör – Vác

Ha te is részese lennél a Vízi Ring eseményeinek! Minden információt megtalálsz az eseménysorozat honlapján: https://viziturazz.hu/vizi-ring/#program.

Videók
Kapcsolódó cikkek
Idén nyáron ismét Magyarországra érkezik a Danuvina Alacris, egy valódi időutazást ígérő római kori őrhajó, amely a Duna menti Limes UNESCO világörökségi helyszíneit kapcsolja össze. Július elejétől egészen októberig akár te is kipróbálhatod, milyen lehetett 1600 évvel ezelőtt római katonaként evezni a Dunán.
Aktív Magyarok program
Tíz állomásból álló vízitúra-eseménysorozat indul június 1-jén a Tisza-tavi Sarudon a Magyar Vízitúra Szövetség (MAVITUSZ) szervezésében.
Milyen a jó vízitúra? Ezt is elárulta nekünk Klemencz Henrik, a Magyar Vízitúra Szövetség elnöke, sőt, a június elsején induló, izgalmas és mindenki számára ajánlott Vízi Ring programsorozat részleteiről is elmondott mindent, amit tudni érdemes!
Szeptember 13-án jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra, amelyen mindenkit várnak a Duna holtágai és a Gemenci erdő egyedi vizes élővilága. Az ingyenes program egyik fénypontját a vízitúra során tapasztalt élmények és látványok jelentik, ezért a szervezők nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy egy izgalmas és emlékezetes része legyen a túrasorozatnak.
Kapcsolódó események
Kapcsolódó programok
Felső-Tisza vízitúra irodalmi emlékek nyomában
Evezz végig a Felső-Tisza egyik legszebb, vadregényes szakaszán, ahol a természet szépsége páratlan kulturális és irodalmi emlékekkel találkozik! Indulj Tiszabecsről, és fedezd fel Móricz és Kölcsey örökségét, miközben a kanyargós folyón lapátolsz. Válassz egy- vagy akár kétnapos kalandot!
Fedezd fel a Külső-Béda élővilágát kenuval
Evezz be egy titkos vízi világba a Duna-Dráva Nemzeti Parkban! A Külső-Béda nyugodt, vadregényes mellékága csak arra vár, hogy kenuval felfedezd. Készülj egy csendes, mégis izgalmas kalandra!
Evezz a titokzatos Bökényi romokhoz Szentesről
Készen állsz egy különleges vízi kalandra Szentes környékén? Lapátolj fel a Tiszán, majd fordulj a csendesebb Hármas-Körösre, hogy felfedezd az egykori Bökényi duzzasztó lenyűgöző romjait! Egyedi élmény vár a két folyó találkozásánál.
Legfrissebb cikkeink
Aktív Magyarok program
Magyarország a punnyadás bajnoka? Sokkoló adatok a mozgáshiányról (és a kiút!)
Te mire fogod, ha valami nincs rendben az egészségeddel? A genetikára? Az orvosokra? A rossz csillagállásra?
Indul a reggeli futásokra buzdító 21 napos kihívás
Szeptember 15-én indul az új kezdeményezés, aminek célja, hogy a résztvevők 21 egymást követő munkanapon legalább 2 km-t megtegyenek a kijelölt futókörön reggel 6:00 és 6:30 közötti kezdéssel.
Indulj a Kéktúrázás Napján - túrázz velünk az ország minden szegletében!
Október 11-én ismét jön Magyarország legnagyobb közösségi túranapja: a Kéktúrázás Napja! A hatodik alkalommal megrendezett eseményen több ezer túrázó kel útra egyszerre, hogy közösen bejárjuk az országot átszelő 2580 km-es Országos Kékkört.
Az egész ország egyetlen hatalmas sportpályává változik - íme a hétvégi programajánló!
Küzdj a sárban Piliscsévén, fuss a szőlőben Pannonhalmán, nézz ki a Nagy Sportágválasztóra vagy evezz a Gemencben: ezen a hétvégén tényleg mindenhol sport vár rád!
Aktív Magyarok program
Nincs több kifogás! – Fedezd fel a hozzád legközelebbi kalandot!
Elhatároztad, hogy többet mozogsz, de a legnagyobb kérdés még mindig az, hogy HOL? Hol van egy jó futópálya, hova lehet elmenni bringázni a családdal, vagy hol lehet kipróbálni valami újat, ami kimozdít a komfortzónádból?
Idén 277 elektromos kerékpár beszerzését támogatja az Aktív Magyarország
Lezárult az E-bike Beszerzési Program 2025 pályázati szakasza, amelynek keretében összesen 277 darab elektromos kerékpár megvásárlásához nyújt támogatást az Aktív Magyarország.
2025 © holmozogj.hu