Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Valter Attila: Tekerjünk, mozogjunk, legyünk egészségesek!

Élmény és megtiszteltetés volt együtt tekerni amatőr országúti kerékpárosokkal – ezt mondta a holmozogj.hu-nak az olimpiai negyedik helyezett Valter Attila, aki maga is rajthoz állt a múlt heti BalatonFondo versenyen.
Mozgásforma
Bringa Bringa

Óriási motivációt jelentett a 2. BalatonFondo résztvevői számára, hogy hazánk elsőszámú profi országúti kerékpárosa, Valter Attila is rajthoz állt a múlt hétvégi versenyen, és együtt tekert az amatőr sportolókkal.

“A BalatonFondo nem arról szól, hogy megkeressük a következő olimpiai bajnokot, habár sok tehetséges fiatal indult ezen a versenyen” – nyilatkozta a holmozogj.hu-nak a párizsi olimpián negyedik helyezett Valter Attila.

“El tudom képzelni, hogy munka mellett mennyire nehéz lehet felkészülni egy ilyen versenyre, és letekerni akár csak 60 kilométert is, főleg ilyen időjárási körülmények között. Attól, hogy élsportoló vagyok, fontosnak tartom, hogy megadjam a tiszteletet a hobbisportolók felé.”

Valter Attila azt mondta, ahogy ideje engedi, mindig örömmel tesz eleget az ilyen jellegű felkéréseknek, mert úgy érzi, ezzel vissza tud adni valamennyit abból, amit év közben kap a szurkolóktól.

“A mai napig jó és különleges érzés, hogy sokan megismernek és örülnek, ha találkozhatnak velem. Ebből sok energiát merítek. A sportág szempontjából nagyon fontosnak tartom, hogy legyenek olyan versenyzők, akiknek érdemes szurkolni, és akikkel érdemes együtt tekerni. Megtisztelő, hogy most én lehetek ez a versenyző. Számomra az a fontos, hogy a kerékpársport fejlődjön, és azok, akik szeretik ezt a sportágat, jó élményekkel gazdagodjanak” – fogalmazott a Jumbo Visma csapat kerékpárosa, akivel rengeteg közös fotó készült Balatonfüreden.

Fotó forrása: BalatonFondo

Videók
Kapcsolódó cikkek
A rossz idő miatt némileg módosítani kellett a programot, de szerencsére a mostoha körülmények sem tudták elrontani a kerékpáros ünnepet Balatonfüreden. A spanyol körversenyről hazatérő Valter Attila is odaállt a rajthoz.
A nyári szabadságok és a fürdőszezon lecsengésével a Balaton egészen más, sokkal nyugodtabb ritmust vesz fel. A nyüzsgést felváltja a csendesebb őszi időszak, a színesedő táj pedig egyre többeket csábít aktív kikapcsolódásra. Az infrastrukturális fejlesztéseknek és az e-bike-ok elterjedésének köszönhetően a kerékpározás mára a régió egyik legfőbb őszi programjává vált. Ezt a trendet jelzi az is, hogy a szeptemberi Balaton Boat Show egyik kiemelt témája a hajók mellett a parti akítv turizmus lesz.
Az Év Kerékpárútja 2026 szavazás utolsó napján rendkívül szoros verseny alakult ki a jelöltek között.
Elindult a hetedik alkalommal meghirdetett Év Kerékpárútja szavazás, ahol ismét a kerékpáros közösség döntheti el, melyik hazai útvonal érdemli ki az idei címet.
2026. augusztus 29-én rendezik meg az év egyik legizgalmasabb budapesti sporteseményét, az egész napos Generali Night Run nyárzáró sportünnepet, melynek újra része lesz a Duna-átúszás.
Kapcsolódó programok
Szentendrei kiruccanás a fővárosból
Ha szeretnél egy kicsit kikacsintani Budapestről egy természetközeli tekerésre, akkor Szentendre a neked való célpont!
Varázskert és borospincék a Vasi-Hegyháton Kámtól
Fedezd fel a Vasi-Hegyhát két gyöngyszemét egy könnyed kerékpártúrán! Kámból indulva vár rád a híres Jeli Arborétum és az oszkói szőlőhegy hangulatos pincéi.
Nyíregyházi bringakörút Sóstó és Nyírtura érintésével
Fedezd fel Nyíregyházát és környékét két keréken egy változatos, nagyjából 40 km-es körtúra keretében! Ismerd meg a belváros nevezetességeit, élvezd Sóstó-Gyógyfürdő attrakcióit, majd tegyél egy kitérőt a szomszédos Nyírturára! Jól kiépített kerékpárutak várnak.
Legfrissebb cikkeink
Történelmi rekorddal és Vásárhelyi Máté maratoni címvédésével zárult a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál
Véget az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A hétvége során a tizennégy különböző távra összesen 39 910 nevezés érkezett, a helyszínen pedig közel 100 ezer ember fordult meg a két nap alatt.
Új pályacsúccsal és több mint 20 ezer nevezővel indult a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál
Október 10-én ideális futóidőben vette kezdetét az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A szombati nyitónap minden korosztályt megmozgatott: a legkisebbektől az idősebb generációkig több mint 20 000 nevezés érkezett a 13 különböző távra.
Mi a SPAR Budapest Maraton titka, és miért éri meg 42,195 km-t futni? - Interjú Kocsis Árpád főszervezővel
35 éve még értetlenkedve figyelték az utcán edzőket, a kocsmák teraszáról gúnyos beszólások kísérték a futókat, a hatóságok pedig szinte személyes sértésnek vették a lezárási kérelmeket. Mára gyökeresen megfordult a világ: a futás a társadalmi elismerés és az önbecsülés egyik legelterjedtebb kifejeződésévé vált.
Soha nem neveztek még ennyien magyar maratonra: meghaladja a 10 ezres álomhatárt a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál főtávjának rajtlistája
Lezárult az előnevezés a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztiválra: a különböző távokra több mint 39 000 nevezés érkezett, ezzel a kétnapos rendezvény lesz idén is az ország legnépesebb szabadidősport-eseménye.
14 másodpercen múló győzelem és Rekordlétszám a szezonzárón – Ultrabalaton Trail
Nyolcadik alkalommal rendezték meg hétvégén az Ultrabalaton Trailt, amely a Balaton északi partjának hegyeiben, komoly szintemelkedésekkel és lélegzetelállító őszi erdei panorámával várta a futókat.
Háromszoros Spartathlon-győztestől a tubát fújó maratonistáig: megszállottak és különc figurák a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon
A világ leghíresebb ultramaratoni versenyeiről érkező sivatagi hősök, egy svéd házaspár, akik 2000 óta minden egyes évben Budapestre utaznak maratont futni, Rubik-kockának öltözött speedcuber és hangszerrel futó tubaművész.
2026 © holmozogj.hu