Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Máris 500 felett az Ultra Trail Hungary-ra jelentkezők száma

Szombaton indult a nevezés a jövő júniusi eseményre, ami tulajdonképpen nem is egy, hanem hat különböző távú terepfutóversenyből áll. Az Ultra Trail Hungary útvonala a Pilis és a Visegrádi-hegység legszebb részein halad majd.
Mozgásforma
Futás Futás

Alig több, mint 24 óra alatt több mint ötszázan regisztráltak a 2025-ös Ultra Trail Hungary terepfutóverseny különböző távjaira. Az Early Bird regisztrációs időszak, vagyis az a periódus, amikor a legkedvezőbb áron tudsz nevezni az eseményre, november 30-ig tart.

Érdemes azonban sietni, mert azok között, akik az első három napban – egészen pontosan november 5-én délig – regisztrálnak, a legszerencsésebbek visszanyerhetik a nevezési díjat.

Az Ultra Trail Hungary versenyközpontja ezúttal is Szentendrén lesz, onnan indul, vagy ott ér véget mind a hat versenytáv útvonala.

Az legnagyobb kihívást tartogató futam a 111 kilométer hosszú Salomon UTH, amelynek résztvevőire az embert próbáló táv mellett több mint 4000 méter pozitív szintkülönbség is vár. Az útvonal Dobogókőt, Pilismarótot, Dömöst, Pilisszentlászlót és Visegrádot is érinti.

Akik rövidebb futamokban gondolkodnak, választhatnak a 84 kilométeres Szentlászló Trail, az 54 kilométeres Szentendre Trail, a 30 kilométeres Visegrád Trail, vagy a 22 kilométer hosszú Twin Peaks Trail közül.

Sőt, a szervezők a legfiatalabbakra is gondolnak, a Kids Trail – Szentendre futamra 3 és 11 év közti gyermekek állhatnak rajthoz és teljesíthetnek 400, 600, 800 vagy 1000 métert.

Az Ultra Trail Hungary 2025. június 7-8-i hétvégén lesz, ide kattintva te is regisztrálhatsz!

Videók
Kapcsolódó cikkek
A térség legnagyobb terepfutó eseménye, az Írottkő Futóverseny 2026-ban ismét nemzetközi mezőnyt vonzott az Alpokaljára. Az öt versenytávon több mint 400 futó állt rajthoz, nyolc ország állampolgárainak részvételével.
Véget az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A hétvége során a tizennégy különböző távra összesen 39 910 nevezés érkezett, a helyszínen pedig közel 100 ezer ember fordult meg a két nap alatt.
Október 10-én ideális futóidőben vette kezdetét az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A szombati nyitónap minden korosztályt megmozgatott: a legkisebbektől az idősebb generációkig több mint 20 000 nevezés érkezett a 13 különböző távra.
35 éve még értetlenkedve figyelték az utcán edzőket, a kocsmák teraszáról gúnyos beszólások kísérték a futókat, a hatóságok pedig szinte személyes sértésnek vették a lezárási kérelmeket. Mára gyökeresen megfordult a világ: a futás a társadalmi elismerés és az önbecsülés egyik legelterjedtebb kifejeződésévé vált.
Lezárult az előnevezés a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztiválra: a különböző távokra több mint 39 000 nevezés érkezett, ezzel a kétnapos rendezvény lesz idén is az ország legnépesebb szabadidősport-eseménye.
Kapcsolódó események
Kapcsolódó programok
Kazincbarcikai futókör
Viszonylag távol a város zajától, a helyi Csónakázó-tó partján épült a futópálya. Olvasni is idilli róla, nemhogy futni rajta!
Legfrissebb cikkeink
Aktív ősz – így telt az október a SZEOSZ élménysport-programjain
Az októberi programok ismét megmutatták, hogy a mozgásnak minden évszakban megvan a maga varázsa.
A Muck-Magaslatról az országos dobogó tetejére
Három év, 6700 vendégéjszaka és most egy országos elismerés: a Soproni-hegységben található Muck Turistaház lett 2026-ban az ország kedvenc turistaháza.
Őszi színek, pörgős ritmus – Íme a SZEOSZ Élmény- és Szabadidősport Program novemberi eseménykínálata!
Színes erdők, friss levegő, hűvösebb reggelek és egyre kellemesebb kilométerek – október egészen más arcát mutatja a szabadtéri sportnak, mint a nyári hónapok.
Közel ezer résztvevő, mintegy hatezer vízen töltött perc – jövőre is folytatják a vízisportprogramokat a Kékszalag PORT-ban
Balatonfüred, 2026.10.22 – Májustól szeptemberig több, mint nyolcszáz résztvevővel, és több, mint hatezer vízen, mozgással töltött perccel zajlott a Kékszalag PORT Helyben, vízen, a Mi Balatonunk a Mi sportunk címet viselő ingyenes sportprogram-sorozata, mely a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 keretében valósult meg.
14 másodpercen múló győzelem és Rekordlétszám a szezonzárón – Ultrabalaton Trail
Nyolcadik alkalommal rendezték meg hétvégén az Ultrabalaton Trailt, amely a Balaton északi partjának hegyeiben, komoly szintemelkedésekkel és lélegzetelállító őszi erdei panorámával várta a futókat.
Háromszoros Spartathlon-győztestől a tubát fújó maratonistáig: megszállottak és különc figurák a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon
A világ leghíresebb ultramaratoni versenyeiről érkező sivatagi hősök, egy svéd házaspár, akik 2000 óta minden egyes évben Budapestre utaznak maratont futni, Rubik-kockának öltözött speedcuber és hangszerrel futó tubaművész.
2026 © holmozogj.hu