Több mint edzés – Ignáth Éva közösségi missziója

Ignáth Éva nemcsak futóként és pilates oktatóként inspirál másokat, hanem egy olyan közösségi teret is épít, ahol az edzések túlmutatnak az izomzaton: önbizalmat és motivációt adnak, közösséget formálnak és lendületben tartanak – kívül-belül.

Mozgás, ami végigkísér

Évi életében mindig is jelen volt a mozgás. Hatévesen kezdett atletizálni, és a debreceni atlétikapálya hamar a második otthonává vált.

„Nagyon szerettem kijárni – nemcsak az edzések, hanem a társaság miatt is.”

Bár a gimnázium után elbúcsúzott az élsporttól, a sport sosem tűnt el az életéből.

„Már nem minden reggel és este volt edzés, de heti 4-5 alkalommal akkor is összejártunk futni a régi csapattal. Sokat futottam apukámmal is.”

Ignáth Évi fut

Testtudatosság és elkötelezettség

Már tinédzserként tudatosan figyelt a testére.

„Mindig is hajlamos voltam a hízásra, de a sport segített megtalálni azt a formát, amiben jól érzem magam. Már fiatalon eldöntöttem, hogy ezt akkor is megőrzöm, ha egyszer anya leszek.”

A futás azóta is kapaszkodót jelent – testileg és lelkileg egyaránt. „Ha időnként felszaladt pár kiló, a futás segített visszatalálni önmagamhoz.”

Három alappillér: futás, gyorsgyaloglás, pilates

Éva szerint a futás, gyorsgyaloglás és pilates tökéletesen kiegészítik egymást.

„A futás és a gyorsgyaloglás remek kardióedzések, növelik az állóképességet és zsírégető hatásuk is van. A pilates pedig megerősíti a mélyizmokat, formálja az alakot és csökkenti a sérülések esélyét.”

A mentális hatásokról is szívesen beszél: „Futás közben el tudod rendezni a gondolataidat, míg a pilates a jelenlétet kívánja: koncentrációt és tudatos légzést. Két teljesen külön világ – mégis kiegészítik egymást.”

Ignáth Évi gyorsgyalogol

Hogyan kezdjünk el mozogni?

Sokan azért nem vágnak bele, mert nem tudják, hogyan kezdjék. Éva szerint a legfontosabb, hogy belső indíttatásból szülessen a döntés.

„Mindig kérem a vendégeimtől, hogy írják le, mi motiválja őket, mi a céljuk az edzéssel. Miért akarnak változni? Ha nekem is nehezebb időszakom van, előveszem a saját kis jegyzetemet, és újra emlékeztetem magam, miért kezdtem el.”

A másik kulcs a fokozatosság: Ne akarjunk rögtön kétórás edzésekkel indítani. Kezdjük egy szomszéd utcányi sétával, heti három alkalommal. Ha már könnyen megy, növelhetjük a távot, majd a tempót is – de mindig csak akkor, ha a testünk is készen áll rá.”

Ignáth Évi pilates edzést tart

A közösség ereje

„A közösséget építeni fantasztikus dolog – egy olyan lüktető erő, aminek igazán nincs párja.”

Éva ragaszkodik hozzá, hogy a pilates stúdiójában mindenki bemutatkozzon egymásnak az óra elején, és az órák után sokszor beszélgetések, közös kávézások alakulnak ki.

„Fontos számomra, hogy egy fantasztikus közösség formálódjon, ahol a vendégek jól érzik magukat egymás társaságában. A közösség ereje megtart, különösen akkor, amikor nehezebb napjaid vannak.”

A közösségi futások során és egy maraton alatt is ez az erő érezhető: „Tudom, hogy sokan ugyanazt érzik. Egy maratonon, ha ránézek a mellettem futóra, tudom, hogy ő is ugyanazt éli át. Egy kedves bíztatás, egy pillantás is rengeteg erőt, motivációt adhat.”

Ignáth Évi éjszakai futáson

Túl a külsőségeken

Éva hisz benne, hogy a mozgás sokkal többet ad, mint csinos külsőt vagy jó kondíciót.

„A sport változást hoz – testileg és lelkileg is. Ha te változol, vele együtt változik az önbizalmad, a hited, az energiád, a nőiességed – és nem utolsósorban a környezeted is!

És ez a változás kihat az élet minden területére: „Anyaként, társként, barátként, kollégaként is más leszel – jobb.”

Ignáth Évi pilates gyakorlat közben

Anyaság és mozgás – együtt is lehet

A mozgás Évi életében természetes része a napnak – akkor is, amikor kisgyermekes anyuka volt.

„Volt, hogy babakocsival sétáltam, gyorsgyalogoltam, máskor a kis motorozó gyerekeim mellett kocogtam a játszótér felé. Nem plusz idő kell hozzá, hanem tudatos tervezés.”

Ha nem reggel, akkor este. Ha nem hosszú edzés, akkor egy 20 perces tudatos gyorsgyaloglás is számít. A kulcs: elszántság és kitartás.

Közösségi tér, nem csupán stúdió

Éva nem egy egyszerű pilates stúdiót akart létrehozni, hanem egy olyan közösségi teret, ahol valódi kapcsolódások születnek. Ahol a jelenlét, a bíztatás és az együtt megélt erőfeszítések egymást erősítik.

„Amikor az ember érzi, hogy nincs egyedül – hogy tartozik valahova, ahol értik, támogatják, bíztatják – az nemcsak a sportteljesítményére hat, hanem az egész életére. Ez hajt, ezért csinálom, nap mint nap, hétről hétre.”

Videók
Legfrissebb cikkeink
Ködben úszó csúcsok és saras ösvények – évzáró terepfutás a Nyúlcipőbolt Budai Trailen
Az Év utolsó versenyén, a Nyúlcipőbolt Budai Trail Télen közel 800 futó búcsúztatta az évet a Budai-hegység saras, ködös, zúzmarás ösvényein. Telki klasszikus versenyközpontja, profi terepfutas.hu-s szervezés, pályacsúcsok és ikonikus budai csúcsok tették teljessé a napot.
Hévíz nyerte az idei Óriás Tekerést – februárban jön az újabb kihívás!
Közel 2500 résztvevő és több mint 4400 tekerés – számokban így foglalható össze az első Óriás Tekerés. A 11 helyszínen zajló versenyt végül Hévíz nyerte Pécs és Kaposvár előtt, de a szervezők szerint a fő cél teljesült: az esemény sikerrel mozgatta meg a lakosságot és népszerűsítette a sportolást a téli időszakban is.
SZEOSZ-ESEMÉNY
Óriás Tekerés 2025 – Az ország legnagyobb beltéri bringabulija holnap indul!
Holnap indul az ország legnagyobb ingyenes beltéri bringabulija! Az Óriás Tekerés 11 városban vár 10:00 és 20:00 között, egész napos zenével, edzőkkel, élő közvetítéssel és hatalmas közösségi hangulattal. Tekerj 15 perces etapokban, válassz helyszínt, és legyél részese egy országos mozgásünnepnek – minden pedálfordulat számít!
Zsebedben a KÉK: megjelent a hivatalos KÉKTÚRA app
A kéktúrázók nagy álma vált valóra: megérkezett a hivatalos KÉKTÚRA alkalmazás, amit mostantól bárki letölthet a mobiljára. Ha eddig térképek, igazolófüzetek, GPX-ek és különböző appok között zsonglőrködtél, most mindent egy helyen találsz – ráadásul kifejezetten a KÉKTÚRA útvonalaira és a túrázók igényeire szabva.
Kőbányai Bringás Mikulás Karaván – idén Emeséért tekernek a Mikulások!
December 6-án újra útnak indul a Kőbányai Bringás Mikulás Karaván! A pirosruhás kerékpárosok idén is mosolyt és szeretetet visznek a város utcáira – ezúttal egy nemes céllal: Békési Emese gyógykezeléséért tekernek.
Csúszunk, kaptatunk, úszunk – így indul a téli sportidény
Indul a tél, és vele együtt a futócipők, túrabakancsok, bringák és korcsolyák nagy találkozója – ez a hétvége (és az egész téli szezon) arról szól, hogy kimozdulj, levegőt szívj, és egy kicsit megajándékozd magad mozgással.
2025 © holmozogj.hu