Több mint 1800 futó hódította meg a Kékestetőt a 28. Renault E-Tech Kékes Csúcsfutáson

Május 18-án huszonnyolcadik alkalommal rendezték meg a Renault E-Tech Kékes Csúcsfutást, Magyarország egyik legikonikusabb és legszebb kihívást jelentő futóversenyét. Több mint 1800 futó állt rajthoz Mátrafüreden, hogy meghódítsa az ország legmagasabb pontját, a Kékestetőt. A Budapest Sportiroda versenyén a klasszikus, aszfalton futott táv mellett terepfutók is próbára tehették magukat. A Mátra lenyűgöző természeti környezete és a szintkülönbség legyőzése felejthetetlen élményt nyújtott a résztvevőknek.
Mozgásforma
Futás Futás

28. Renault E-Tech Kékes Csúcsfutás idén is a magyar futószezon egyik legemlékzetesebb eseménye volt. A futók két táv közül választhattak: a klasszikus, 11,6 kilométeres útvonal 671 méter szintemelkedéssel vezetett Mátrafüredről a Kékestetőig aszfalton, míg a 11,5 kilométeres Trail táv vadregényes erdei ösvényeken kanyargott izgalmas lejtőkkel és emelkedőkkel tarkítva, ugyanazzal a rajttal és céllal. Utóbbi futam egyben a 17. Hegyifutó Magyar Bajnokság is volt, amelyen több mint 60 hazai hegyifutó mérte össze az erejét. Az esemény egyedülálló kihívást és páratlan természeti élményt kínált mindazoknak, akik el merték vállalni a csúcs meghódítását. Minden célba érkezőt egyedi befutóérem várt a Kékestetőn.

A versenyre több mint 1800 előnevezés érkezett 410 hazai településről. A résztvevők 68%-a férfi, 32%-a nő volt, Budapestről érkezett a futók 32%-a, Pest vármegyéből 17%, Heves vármegyéből 9%. Aktívak voltak a helyszínhez közelebbi vármegyék is: Borsod-Abaúj-Zemplénből 17%, Hajdú-Biharból és Jász-Nagykun-Szolnokból összesen 12% csúcstámadó indult el. A Csúcsfutást csaknem 1200-an, a Trail távot pedig több mint 620 futó választotta.

Futók a Kékes Csúcsfutáson
Fotó: Budapest Sportiroda

A mezőny gerincét a 41-50 év közöttiek alkották 37,40%-kal, őket követték szorosan a 26-40 éves futók 31,2%-kal. A fiatalabb generációk mellett a szenior korosztály is szép számban képviseltette magát; sőt, idén szépkorú futók is nekivágtak a távnak: a klasszikus Csúcsfutás legidősebb résztvevője a 81 éves budapesti Pajor Bertalan volt, míg a hölgyek közül a 71 éves bátmonostori Szerletics Imréné bizonyított. A Trail legidősebb futója a 70 éves bordányi Borbély Imre, a legidősebb hölgy pedig az ausztriai Hart bei Grazból érkező 65 éves Horti Mária volt.

A 28. Renault E-Tech Kékes Csúcsfutáson részt vett még többek között Cseke Lilla, a 2019. év női ultrafutója, Nyári Szilvia színésznő, valamint Thuróczy Bertalan orvosbiológiai mérnök, a “Futni, hinni, élni” és a “Super Sapiens” című könyvek szerzője. A Trail futamon indult Bazsinka József Liszt Ferenc-díjas tubaművész, Csere Gáspár olimpikon maratonista, Juhász Patrik kétszeres hegyifutó országos bajnok, Szabó Gábor ultrafutó és edző, valamint Tiricz Irén terepfutó válogatott bajnoknő is.

A 28. Kékes Csúcsfutás különleges verseny és nem csak azért, mert ahogyan viccesen meg szoktuk jegyezni, ennél magasabbra idehaza nem juthat futó, hanem mert minden évben egyedi és felejthetetlen élményt nyújt mindazoknak, akik vállalják a kihívást” – mondta Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda ügyvezetője.

Felemelő volt látni, hogy ennyien kilépnek a komfortzónájukból és együtt küzdenek a csúcsig. Ez a verseny nem csak a fizikai teljesítményről szólt, hanem a kitartásról, a mentális erőről és persze a közösségről is. Büszkék vagyunk rá, hogy évről évre ilyen sokan választják ezt az ikonikus útvonalat, öröm látni, hogy fiatalok, középkorúak és idősebbek is részt vettek a Kékes meghódításában.

Az esemény különlegessége volt a Kékes JFK (jubileumi futók klubja) tagok részvétele. Ebben a klubban jelenleg 65 futó található, akik legalább 15 alkalommal teljesítették a Kékes Csúcsfutást. Közülük idén 13-an neveztek, akiknek ez volt a 28. sikeres teljesítésük.

Futók a Kékes Csúcsfutáson
Fotó: Budapest Sportiroda

Eredménylista: https://bsieredmenylista.hu/kekes-csucsfutas-2025/

Videók
Kapcsolódó cikkek
Új csúcsokat döntött 2025-ben a hazai szabadidősport és mára jelenős pozitív társadalmi trenddé vált a mozgás Magyarországon. A legnagyobb hazai szabadidősport-eseményszervező, a Budapest Sportiroda (BSI) idei eseményeire összesen 157 ezer nevezés érkezett, ami egyértelműen jelzi, hogy a futás és a közösségi sportélmény népszerűbb, mint valaha.
Lenyűgöző látványban volt része vasárnap a budapesti járókelőknek és turistáknak: a Fővám téren és a Duna-parton 4500 piros ruhás, fehér szakállas futó hömpölygő tömege teremtett varázslatos karácsonyi hangulatot.
Magyar győzelemmel zárult, és több mint 20 ezer embert mozgatott meg a 40. Wizz Air Budapest Félmaraton, amely minden idők legnagyobb hazai félmaratonja volt. A férfiaknál Karsai Gábor, a nőknél Vindics-Tóth Lili diadalmaskodott, elnyerve ezzel a félmaratoni országos bajnoki címet is. A jubileumi versenyen csúcsot döntött a külföldi futóturisták részvétele is, ami jelentősen hozzájárult Budapest turisztikai bevéleteihez és emelte a főváros nemzetközi presztízsét.
Minden idők legnagyobb magyarországi félmaratonjára készül Budapest. A Budapest Sportiroda jubileumi eseménye nemcsak 13 800 fős, rekordot jelentő félmaratoni mezőnyével, de összességében több mint 20 800 nevezőjével is történelmet ír. A számok érdekes bepillantást engednek a grandiózus esemény kulisszái mögé, íme 13 érdekesség a minden hazai rekordot túlszárnyaló félmaratonról.
A nemzetközi futóélet kiemelkedő eseménye lesz a 40. Wizz Air Budapest Félmaraton, amely történelmének eddigi legnépesebb nemzetközi mezőnyét vonzza a magyar fővárosba.
Kapcsolódó események
Legfrissebb cikkeink
Télzáró nagy durranás, tavaszindító lendület!
A Holmozogj csapata összegyűjtötte neked azokat a programokat, amelyekkel bombaerősen zárhatod a telet, és lendületből indíthatod a tavaszt. Rajtad áll, melyik lesz az első lépés az új évszak felé.
Fedezd fel a rejtett kincseket – újra országos ingyenes túranap február 28-án!
A tél egyik legizgalmasabb szabadidős eseménye idén is megrendezésre kerül: február 28-án országszerte 10 helyszínen várja a természet és a mozgás szerelmeseit a Rejtett Kincsek Túrái!
Elhozták a fényt a White Run futóverseny indulói
Február 21-én ismét megnyílt a kőbányai pincerendszer kapuja, és a résztvevők egy egészen különleges világba léphettek be a White Run futóversenyen: a sötétség és a fény lenyűgöző játékába.
Pincékben kalandozástól a borvidékig – február végi mozgásmaraton
Február 21–22-én a tél még odateszi magát, de a programkínálat sem szerénykedik. Szekszárdon borvidéki trail, a Mátrában emléktúra, Miskolcon Spartan-áradat, a Balatonnál téli bringás kihívás, Velencénél pedig egy „mindenki győztes” tókerülés várja az indulókat. Vasárnap jönnek a puritán futók, a Yours Truly-közösségi körök több városban, plusz a budai hegyekben egy baráti terepfutás. Válassz egyet – nézd meg te is a Holmozogj csapatának hétvégi ajánlását!
Rekordot döntött a második Óriás Tekerés – közösség, mozgás és jókedv az ország legnagyobb beltéri kerékpáros eseményén!
Az első esemény sikerére építve, de azt messze túlszárnyalva rekordot döntött az idei Óriás Tekerés program! A Valentin-napon megrendezett országos ingyenes esemény bebizonyította, hogy a mozgás, az egészséges életmód és a közösségi élmény kéz a kézben járhat: egyetlen nap alatt több ezer ember pattant kerékpárra – jókedvvel, lelkesedéssel és elképesztő energiával.
Újra itt a tél, stabil hóviszonyok várják a síelőket a Mátrában
Igazi téli fordulat jön a hétvégén: az előrejelzések szerint hidegbetörés éri el a térséget, és akár havazás is előfordulhat. A Mátraszentistváni Sípark teljes kapacitással várja a síelőket – jelenleg az összes hóágyúzható pálya nyitva tart, összesen 3,3 kilométeren síelhetnek és snowboardozhatnak a vendégek.
2026 © holmozogj.hu