Mozgás éjszakája 2025

Telt ház lesz 10 km-en a 30. ALDI Női Futógálán

Kiemelkedő érdeklődés előzi meg Magyarország egyetlen női futóversenyét, a 30. ALDI Női Futógálát. A Budapest Sportiroda (BSI) eseményére a legfrissebb adatok szerint már több mint 7600-an neveztek, messze túlszárnyalva a tavalyi 4760 fős teljes létszámot. Az előzetes adatok szerint az utóbbi évek legnagyobb női futóünnepe formálódik június 1-én, vasárnap a Népligetben, több versenyszám is elérheti hamarosan a nevezési limitet.
Mozgásforma
Futás Futás

Csütörtök éjfélkor zárul az online nevezés a 30. ALDI Női Futógálára, ezt követően pedig már csak a helyszínen lehet regisztrálni a Népligetben rendezett női futó ünnepre.

A helyek gyors ütemben telnek: a legnépszerűbb versenyszámok közül a 10 kilométeres egyéni táv 97 százaléka már betelt, és hasonlóan magas, 80 százalék feletti a telítettség a 10 kilométeres páros (82%), valamint az 5 kilométeres (81%) futamokon is. A rövidebb, úgynevezett fesztiváltávokon – mint a 2,5 kilométeres futás és gyaloglás, a 3×2 kilométeres váltó vagy az 1000 méteres Családi Futás – a férőhelyek közel háromnegyedére neveztek eddig.

Lenyűgöző az a lelkesedés, amellyel a futók a jubileumi, 30. ALDI Női Futógálát fogadják. A 7600 feletti regisztrációs szám minden előzetes várakozásunkat felülmúlja, és ékes bizonyítéka annak, hogy a nők futás iránti elkötelezettsége rendkívüli, ez az esemény pedig valóban egyedülálló ünnep számukra. Az idei, harmincadik alkalom különleges jelentőséggel bír, amit az egyedi, ékszerként is viselhető befutóérem is fémjelez. Intenzíven készülünk, hogy a Népligetben méltó helyszínt biztosítsunk az utóbbi évek legnagyobb női futóünnepének – mondta Kocsis Árpád, a BSI ügyvezetője.  

Futók az ALDI Női Futógálán
Fotó: Budapest Sportiroda

A 30. ALDI Női Futógála több mint verseny: három évtizedes hagyományra visszatekintő közösségi esemény, amely a női sportteljesítményt, az egészségtudatos életmódot és az összetartozás erejét állítja középpontba. A rendezvény egyedi, támogató atmoszférája és a változatos távok kínálata biztosítja, hogy minden résztvevő megtalálja a számára ideális kihívást.

Az ALDI számára a Női Futógála mindig is több volt egy sporteseménynél – egy valódi közösségi ünnep, amely az egészséges életmódot, a mozgás örömét és a közös élmények erejét hozza el mindannyiunk számára. Büszkék vagyunk arra, hogy 2014 óta támogatjuk ezt a különleges rendezvényt, 2018 óta pedig névadó szponzorként állhatunk mögötte. Azóta több mint 40.000 résztvevőt köszönthettünk a Női Futógálákon, és külön öröm számunkra, hogy a 30. jubileumra minden előzetes várakozás felett, immár több mint 7.600-an jelentkeztek. A rendezvény az ALDI munkatársai körében is nagy népszerűségnek örvend: idén a tavalyihoz képest 35%-kal több munkatársunk regisztrált, ami közel 200 mozgáskedvelő kollégát jelent – mondta Stotz Erhard, az ALDI Magyarország marketing és kommunikációs igazgatója.

További információk, részletes program és nevezés csütörtökig a www.aldinoifutogala.hu oldalon érhető el.

Videók
Kapcsolódó cikkek
Viszlát tavasz, helló nyár! A hétvége első napján május elköszön, a másodikon pedig óriási lendülettel rátenyerelünk és végre megnyomjuk az idei nyár startgombját. Bármelyik jeles napot is választod, a hétvégén mozgásból, közösségi-, és sportélményből nem lesz hiány. Legyen szó futásról, triatlonról, bringázásról vagy vízitúráról, különleges helyszíneken, változatos távokon próbálhatod ki magad.
A futás szerelmesei között a kulturális élet képviselői, köztük az Újszínház, a Vörösmarty Színház és a Magyar Színház színművésznői, az Operaház művészei és a Vígszínház munkatársai is rajthoz állnak június 1-én, vasárnap a Népligetben, a 30. ALDI Női Futógálán. Az esemény, amely idén különleges, ékszerként is viselhető befutóéremmel lepi meg a különböző távokat teljesítő hölgyeket, az utóbbi évek legnagyobb női futóünnepének ígérkezik.
Fergeteges sportos hangulatban, több mint 3000 résztvevővel és teltházzal zárult az E.ON Business Run, Magyarország vállalati futó- és csapatépítő fesztiválja. A 2025. május 21-én, szerdán este a Nemzeti Atlétikai Központban megrendezett esemény minden várakozást felülmúlt, bebizonyítva, hogy a sport, a csapatépítés és a közösség egyedülálló ötvözetére óriási az igény a hazai cégek és munkavállalók körében.
Május 18-án huszonnyolcadik alkalommal rendezték meg a Renault E-Tech Kékes Csúcsfutást, Magyarország egyik legikonikusabb és legszebb kihívást jelentő futóversenyét. Több mint 1800 futó állt rajthoz Mátrafüreden, hogy meghódítsa az ország legmagasabb pontját, a Kékestetőt. A Budapest Sportiroda versenyén a klasszikus, aszfalton futott táv mellett terepfutók is próbára tehették magukat. A Mátra lenyűgöző természeti környezete és a szintkülönbség legyőzése felejthetetlen élményt nyújtott a résztvevőknek.
"Takarodj a versenyemről és add ide azokat a számokat!" – üvöltötte Jock Semple, a Boston Maraton versenyigazgatója 1967-ben, miközben megpróbálta erőszakkal lerántani Kathrine Switzert a pályáról. Switzer bűne az volt, hogy nőként mert rajthoz állni. Ma, több mint fél évszázaddal később nők tízezrei futnak szabadon egy-egy versenyen és ünnepelik együtt a mozgás örömét, ahogy teszik ezt majd a 30. ALDI Női Futógálán is.
Kapcsolódó programok
Budapest IV. kerületi futókör
A Szilas-patak újpesti szakaszának partján kialakított futópálya nyugodt környezetben épült, amely mellett bringapark és pumpapálya is található.
Ceglédi futókör
A ceglédi futókör 2023-ban a helyi focipálya és dzsudócsarnok mellett épült, a sportos hangulat tehát garantált.
Legfrissebb cikkeink
Vasárnap startol a Vízi Ring az I. Tisza–tavi Kilátó TourTúrával!
2025. június 1-jén Sarudról indul útnak a hazai vízitúrázás új fejezete, ami egy jó lehetőség mindenkinek, hogy kipróbálja, vagy újra átélje a vízitúrázás felejthetetlen élményét. A vízitúra a sport és a természetjárás legszebb ötvözete!
SZEOSZ évindító 2025
Hol mozogj? Három sportesemény, három különleges élmény Kaposvár környékén!
Megmérettetnéd magad egy embert próbáló ultrán? Szívesen futnál egy legendás váltóban? Vagy csak egy jó hangulatú farsangi futásra vágysz? Péter Attila, a SZEOSZ elnöke bemutatta, hogy ezt mind megtalálod Kaposváron!
SZEOSZ évindító 2025
„Egy évben 365 napból 361-et az Ultrabalatonra készülünk”
A Balatonman Triatlon Kft. évente több mint egy tucat szabadidős sporteseményt szervez, mégis van egy, ami kitűnik az összes közül: az NN Ultrabalaton. Kulcsár Róbert ügyvezető szerint a csapat szinte az egész évben erre az egy eseményre készül, hogy április végén minden a lehető legprofibb módon valósuljon meg. De az UB mellett más versenyeken is találkozhatunk velük, legyen szó triatlonról, városi futásról vagy akár akadályfutásról – a cél minden esetben ugyanaz: minél több embert mozgásra bírni.
SZEOSZ évindító 2025
Egészség kortalanul – csatlakozz a Kortalanul Életminőség Programhoz!
A hosszú élet önmagában nem garancia a boldogságra – sokkal inkább az számít, milyen életminőségben töltjük el az éveinket. Lakatos Péter életmód-tanácsadó és oktató épp ezért nem csak az élethosszra, hanem az aktívan és egészségesen eltöltött időszakra helyezi a hangsúlyt. Erre épül a Kortalanul Életminőség Program, amely a hosszú távon is fenntartható, valódi életmódváltást tűzi ki célul – nem kalóriatáblázatokkal, hanem személyre szabható tudással, közösségi támogatással és gyakorlati eszközökkel.
Városi vízitúra? Ez a Lajta-kör!
Van egy hely Magyarországon, ahol nemcsak két lábon, hanem a vízen is bejárhatod a várost – vízi csúszdákon átevezve, hidak alatt és egy több száz éves malom alatt átbújva, a történelmi belvároson keresztül. Ez Mosonmagyaróvár és a Lajta. Márciustól októberig bármikor érdemes nekivágni, csak egy kis kalandvágy és egy evező kell hozzá!
Ahol elcsitul az elme – Bérczes Ádám és a hidegvizes merülés ereje
Bérczes Ádám zenei karrierje után új területen lett ismert: ma már hidegvizes úszó, és szenior versenyző, illetve természetgyógyászként és mentálhigiénés segítőként dolgozik. Életmódváltása nem csupán fizikai kihívás, hanem mentális fejlődéstörténet is – és másoknak is segít abban, hogy közelebb kerüljenek önmagukhoz – testben és fejben egyaránt.
2025 © holmozogj.hu