Ezek voltak a hétvége legjobb szabadidős eseményei

Futás a Pilisben, az Őrségben, a Hortobágyon és páncélos vitézek között. Gyalogtúra Bugac-pusztán, a Vátyoni erdőben és Vas vármegyében. Az év leghosszabb hétvégéjén csodálatos őszi napsütésben lehetett mozogni, sportolni a különböző szabadidős eseményeken.

Idén is népszerű volt a Continental Terepfutás és Erdőtisztító Túranap, ahol a résztvevők nem csak az egészségük megőrzéséért mozoghattak, hanem segíthettek egy tisztább és élhetőbb környezet megteremtésében is.

A túrázók három különböző táv közül választhattak, amelyek a Pilis kijelölt turistaútjain haladtak. Minden nevező kapott egy szemeteszsákot, amelybe az útvonal mentén talált hulladékot gyűjthette. A terepfutók a 21 kilométeres félmaratoni távra, vagy egy 30,9 kilométeres, több mint 1100 méter szintemelkedésű kihívásra nevezhettek.

A holmozogj.hu szakértője, Gajdos Tamás videós beszámolót küldött az eseményről!

Félmaraton az Őrségben

Immár hatodik alkalommal rendezték meg az Őrség legnagyobb futóeseményét, az Őrség félmaratont. A verseny az Őrségi Nemzeti Park területén zajlott, az útvonal Őriszentpétert, Nagyrákost és Ispánkot is érintette.

A résztvevők különböző távokat teljesítettek: a félmaraton 24 kilométeres volt, a negyedmaraton 12,5 kilométeres – ezek nagyrészt terepen zajlottak, kevés aszfaltos résszel -, míg az 5 kilométeres futam végig aszfaltos úton haladt.

Az eseményen több mint 300-an vettek részt, a családias, barátságos hangulatú versenyre az ország minden tájáról érkeztek futók. A befutókat a helyszínen helyi termelők finomságai, masszázsszolgáltatás, valamint egy sörös kóstoló várta.

Az útvonal biztosításáról a helyi polgárőrök, a Zalaegerszegi Kétkerék Sportegyesület, valamint az Őrségi Quadtúra csapata gondoskodtak.

Több mint 200-an mozogtak Pápán

Sok érdeklődőt vonzott a Sport CentRUN elnevezésű futóverseny, amely évről-évre egyre népszerűbb. A különböző kategóriákban összesen 212-en álltak rajthoz, és három távon, 5250 méteren, 10,5 kilométeren, valamint 21 kilométeren versenyezhettek.

A résztvevőknek befutóéremmel és -csomaggal kedveskedtek a szervezők.

Apácák és páncélos vitézek – élmények a Szádvár Trail-en

Az Edelényi Futók Egyesülete által szervezett Szádvár Trail azzal a céllal jött létre, hogy bemutassa az ország egy kevésbé ismert, futóversenyekben nem bővelkedő tájegységét, a Gömör-Tornai Karszt vidékét, és megkedveltesse a résztvevőkkel azokat a rejtett ösvényeket és kilátópontokat, amelyeken egyébként ritkán jár futó vagy túrázó.

A tavalyi két versenytávot (9,5 kilométer és 43 kilométer) idén egy harmadik, ultratávval (69 kilométer) egészítettek ki a szervezők. A Szádvár Trail központja a gyönyörű fekvésű Szögliget település volt, az útvonalak pedig érintették a névadó várat, Martonyi település pálos kolostorromát, Bódvarákó régi bányáját az Esztramos-hegyen, Derenk romközséget, Bódvaszilas község tanösvényét a zsombolyok vidékén, Szelcepuszta csodálatos dombjait, Tornakápolna minifalut és megannyi különleges látnivalót.

Mindhárom táv egyedi kihívásaként a Szádvárba vezető 370 lépcsőfok még a legedzettebb versenyzőket is próbára tette.

A szervezők humoros meglepetésekkel is készültek, amelyek hatalmas sikert arattak: a fáradt futókat a kolostornál apácák, a várban páncélos vitézek fogadták, a frissítőpontokon pedig rutinos segítők csapatai várták őket bőséges kínálattal.

A verseny már első alkalommal is sikert aratott a hazai és határon túlról érkező futók körében, a legrövidebb távon idén még a tavalyinál is népesebb mezőny állt rajthoz.

Napsütés, futás, boldogság

Vasárnap rendezték az idei utolsó Garmin Way to The Forest versenyt, a Garmin WTF Budát, majdnem 700 nevezővel, varázslatos őszi napsütésben.

A résztvevők hat különböző távon indulhattak, melyek közül három aszfalton, három pedig terepen zajlott. A legrövidebb táv az 5 kilométeres volt aszfalton, a leghosszabb a 24 kilométeres terepen, és ahogy minden WTF versenyen, ezúttal is érvényesült a versenysorozat koncepciója: aszfalt- és terepfutók együtt, egy rajtból, külön utakon versenyeztek, mindenki a saját terepén, távján, tempójában és edzettségi szintjének megfelelően.

A felnőttek rajtja előtt egy 1000 méteres szakaszon a gyerekek is belekóstolhattak, milyen klassz dolog az erdőben futni. A legkisebbek számára egy rövid gyerekfutamot rendeztek, a célban a felnőtt távok versenyzői várták őket éremmel és müzliszelettel.

Az útvonalak a Budai-hegység ismertebb és kevésbé ismert ösvényein haladtak, a célba érkezők gulyáslevest és túrós csuszát fogyasztva oszthatták meg egymással a futás tapasztalatait, élményeit.

Jótékonysági futás: 2,5 millió forint gyűlt össze

Nem csak a mozgásról és az egészségmegőrzésről szólt a Hortobágyon rendezett “Fussunk együtt az egészségért!” elnevezésű szabadidős esemény, hanem a jótékonyságról is.

A több mint ötszáz résztvevő mintegy 2,5 millió forintos adományt gyűjtött össze a debreceni Leukémiás Gyermekekért Alapítvány által támogatott családok javára. A támogatás részeként az alapítvány minden délben melegebéddel kedveskedik azoknak a szülőknek, akiknek a gyermeke a Debreceni Egyetem Klinikai Központ gyermekhematológiai-onkológiai osztályán fekszik.

A kick-box világ- és Európa-bajnok Tumbász József, valamint a Hajdúszoboszlói Sportegyesület által szervezett eseményen 2, 4 és 8 kilométeres távokat teljesíthettek a résztvevők. A program részeként megtekinthették a HSE íjász szakosztályának bemutatóját és kipróbálhatták a világot meghódító magyar találmányt, a Teqball-t is.

Aki szerencsés volt, értékes nyereményekkel gazdagodott a tombolasorsoláson, és megjutalmazták a kapcsolódó óvodai rajzpályázat győzteseit is. 

Hangulatos vasi barangolás, csodálatos környezetben

Nem bánták meg, akik szombaton Vas vármegye felé vették az irányt és csatlakoztak a Vasi vándorok által szervezett teljesítménytúrák valamelyikéhez.

A Colonia Savaria túra teljesítői Szombathely, Dozmat, a Pinka-szurdok, valamint a Vas-hegy legszebb részeit csodálhatták meg. A résztvevők öt különböző hosszúságú táv közül választhattak, az egészen rövid, 5 kilométerestől a maratoni távig. Összesen 172 induló volt, a legnépszerűbbnek a 20 kilométeres túra bizonyult, ezen 79-en vettek részt. A rövidebb távokon kirándulókhoz gyermekes családok is csatlakoztak, a hosszabbakra pedig az ország más részeiről is érkeztek túrázók. A beérkezőket meleg tea és virsli várta a célban.

A túrákat teljesítők oklevelet és kitűzőt kaptak emlékbe, a maratoni táv indulóit pedig jelvénnyel jutalmazták a szervezők. A teljesítménytúra része volt az Ötpróba-sorozatnak, az Észak-Dunántúli Kupának és az IVV-nek is.

A Pinka-Vashegy 10 teljesítménytúra egy 10 kilométeres kirándulás volt Felsőcsatárról a meseszép Pinka folyó vadregényes szurdokában. A résztvevők ingyenes látogathatták meg az egyedülálló Vasfüggönymúzeumot.

Változatos programok Bugac-pusztán, a jótékonyság jegyében

Egésznapos jótékonysági programsorozatot szervezett szombaton Bugac-pusztán a Lions Club.

A szombat reggel induló ökoturisztikai program keretében a látogatók először a Puszta Kapuja Információs Központ kiállítását tekintették meg, amely a Duna-Tisza köze homokterületeinek természeti viszonyait és élővilágát mutatja be. A tárlatvezetés után a vendégek a több kilométeres túrán gyalogosan járták be a homoki erdős-sztyepp különleges élőhelyeit.

Emellett délelőtt és délután társas lovaglást is tartottak, melynek résztvevői a puszta homokútjait járták be.

A jótékonyági nap egyik fő attrakciója a Pusztaötösök karusszel bemutatója volt a naplementében, nyolc pusztaötös részvételével.

Őszi séta a Vátyoni erdőben

Az alábbiakban Biró István tájegységi csoportvezető beszámolóját olvashatjátok a Körös-Maros Nemzeti Park által szervezett hétvégi túráról:

“Napsütésben, őszi erdőkben sétálni mindenki számára nagy élmény. A lombok festői színpompája, az erdőszegélyek cserjéseinek kék, piros termései, a lépteink neszét elnyelő friss avarszőnyeg akkor is nagy ajándék, ha a nagy csöndben látszólag nem történik semmi érdemleges. Ilyen szép őszi hangulatban közelítettük meg a Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárréti területén elterülő vátyoni erdőket.

A két világháború között a geszti Tisza család birtokán megkezdett erdőtelepítések mára természetszerű, sok állattani és botanikai értéket őrző igazi erdővé nőttek. A Szép-Apó erdő, öreg fákkal, tisztásokkal tarkított területe az egyik legszebb rész. Itt sétáltunk vendégeinkkel. A koros, matuzsálemi korban lévő tölgy felé sétálva megismerhettük az erdő jellegzetes fáit: a kocsányos és csertölgyet, a magyar és magas kőrist, a mezei juhart, vénic szilt és sok egyéb fásszárú növényt.

Utunkon csuszkák hívóhangjai kísértek, őszapók, szén és kék cinegék kis csapatai keresgéltek körülöttünk. Az idős tölgy – az Apó – dacolva az idővel ma is él, sőt bőséges makktermést hozott az idén. Nagy ágai letöredeztek, törzsén mindenütt a harkályok által vájt kisebb-nagyobb lukak, odúk. Itt hosszabb ideig beszélgettünk a védett természeti területen folyó erdőgazdálkodáról, az idős fák, faállományok kiemelt jelentőségéről. A Korhány patak menti tisztáson virágzott még a festő zsoltina, a szürke aszat és megkésve a réti peremizs.

A tisztáson végig sétálva, egy öreg tölgyesbe tértünk. A közel két hektáros részben évtizedek óta nem szólt a fűrész, kidőlt és lábon száradt faegyedek mindenütt, a százévesnél öregebb erdőfoltban. Nem véletlen, hogy a rétisas rendszeresen költ az egyik öreg tölgy koronájában. Rövidesen kitárult előttünk a táj, a Kis-Vátyoni legelőre értünk. A halastavakkal erdőkkel határolt nagy kiterjedésű gyep a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság egyik fontos élőhely-rekonstrukciós területe. Az őszi, téli időszakban vízzel feltöltött mocsármaradványok, a gyepek rendszeres kaszálása, legeltetése biztosítja a természeti értékek fennmaradását.  Dél elmúlt mire a gépkocsikhoz visszaértünk.”

Gombaszedés az őszi erdőben

A Komárom-Esztergom vármegyei Tardos közelében lévő Gorba-tetőn egy könnyed, 5 kilométeres vezetett gyalogtúrát egészítettek ki a szervezők azzal, hogy a színes, őszi erdőben kis csoportokban gombát is lehetett gyűjteni, amit aztán egy profi gombaszakértő vizsgált meg.

Az olvasónktól kapott fenti fénykép alapján nagyszerű volt a termés!

A túrán több mint 40-en vettek részt, akik a friss alapanyagból a helyszínen elkészített gombapörköltöt is jóízűen fogyasztották.

Cimkék
Videók
Kapcsolódó cikkek
Nyerj úgy, hogy közben jól érzed magad és teszel az egészségedért! Az Ötpróba szabadidősport-sorozat részeként nyolc különböző mozgásforma eseményein gyűjthetsz pontokat, amelyeket különleges ajándékokra válthatsz be. Sőt, akár a Los Angeles-i olimpián is ott lehetsz!
"Takarodj a versenyemről és add ide azokat a számokat!" – üvöltötte Jock Semple, a Boston Maraton versenyigazgatója 1967-ben, miközben megpróbálta erőszakkal lerántani Kathrine Switzert a pályáról. Switzer bűne az volt, hogy nőként mert rajthoz állni. Ma, több mint fél évszázaddal később nők tízezrei futnak szabadon egy-egy versenyen és ünnepelik együtt a mozgás örömét, ahogy teszik ezt majd a 30. ALDI Női Futógálán is.
A május továbbra is a mozgásé! A következő hétvégén is számos izgalmas sportesemény vár, legyen szó kerékpározásról, futásról, vízi sportokról, triatlonról, sőt, akár humoros akadályfutásról is. Töltsd a hétvégét aktívan, fedezd fel a városod vagy a természetet, és kapcsolódj ki a sport segítségével!
A Női Futógálák többszörös győztese, Staicu Simona már három évtizeddel ezelőtt is ott volt az első magyar, kizárólag nőknek rendezett futóversenyeken. Különleges emlékek kötik az ALDI Női Futógálához, hiszen nem csak ő, de a lánya is megnyerte már a versenyt. Simona június elsején visszatér a Népligetbe és újra rajthoz áll a versenyen a sok ezer női futó egyikeként.
2025. május 10-én (szombaton) rendezték a Maratonman Versenysorozat idei harmadik eseményét, a Krones Charity Run, ahol nem csak a futás volt fókuszban, hanem a jótékonyság is kiemelt figyelmet kapott.
Kapcsolódó események
Kapcsolódó programok
Szolnoki futókör
A Csónakázó-tó és a Tisza ártere között fekvő futópálya nagyszerű mozgáslehetőséget kínál, mindezt a város szívében.
Dabasi futókör
Próbáld ki a nemzetközi színvonalú OBO Aréna mellett 2021-ben átadott futókört!
Kazincbarcikai futókör
Viszonylag távol a város zajától, a helyi Csónakázó-tó partján épült a futópálya. Olvasni is idilli róla, nemhogy futni rajta!
Legfrissebb cikkeink
Aktív Magyarok program
A Tisza-tónál indul júniusban a Vízi Ring vízitúra-sorozat
Tíz állomásból álló vízitúra-eseménysorozat indul június 1-jén a Tisza-tavi Sarudon a Magyar Vízitúra Szövetség (MAVITUSZ) szervezésében.
Aktív Magyarok program
Bringázz a munkába! - kampánnyitó reggelivel 130 állomáson
A Bringázz a munkába! kampányban arra ösztönözzük az embereket, hogy kevesebbet közlekedjenek autóval, ehelyett többet kerékpározzanak, ami sokkal egészségesebb és jót tesz a város levegőjének – hangsúlyozta az Aktív Magyarországért felelős államtitkár kedden Budapesten, a kampányt indító eseményen, a Szent Gellért téren tartott Bringás reggelin.
A vízitúra egészséges sport a természetben és élmény minden érzékszervünknek
Milyen a jó vízitúra? Ezt is elárulta nekünk Klemencz Henrik, a Magyar Vízitúra Szövetség elnöke, sőt, a június elsején induló, izgalmas és mindenki számára ajánlott Vízi Ring programsorozat részleteiről is elmondott mindent, amit tudni érdemes!
Csodás bringás ünnepet hozott a BorsodChem Tour de Tisza-tó: több mint ezernyolcszázan tekertek a napfényes Tisza-tó körül
Verőfényes, sportolásra ideális időjárás fogadta a BorsodChem Tour de Tisza-tó résztvevőit, a népszerű kerékpártúrát a Budapest Sportiroda (BSI) immár 18. alkalommal rendezte meg hazánk második legnagyobb tava körül. Több mint 1800 bringás vágott neki a Tisza-tó varázslatos vidékén kijelölt távok valamelyikének, ami jól mutatja, hogy a tókerülés töretlen népszerűségnek örvend a szabadidősportolók körében.
Anyák napi futónap: családi élmények a Kubala Parkban
Ingyenes családi program anyák napja alkalmából: május 18-án, Budapesten, a Kubala László parkban anyák napi családi futónapot rendeznek, ahol a közös mozgásé és a vidámságé lesz a főszerep. A részvételhez csupán egy helyszíni regisztrációra lesz szükség, a verseny hölgy dobogósai pedig nevezési jogot nyernek az általuk választott távra a július 1-I ALDI Női Futógálára!
Határtalan kihívás az Írottkőn – Sikerrel rajtolt el az első Hillclimb verseny
Április 27-én újabb mérföldkőhöz érkezett a Kőszegi-hegység sportélete: a LAC Geschriebenstein Egyesület megrendezte az első Írottkő Hillclimb – Geschriebenstein Hillclimb futamot. A 12,1 km hosszú, technikás és kihívásokkal teli pálya 720 méter szintemelkedéssel vezette a terepfutókat és hegyikerékpárosokat Rattersdorfból egészen az Írottkő csúcsáig – amely egyben Burgenland és a Kőszegi-hegység legmagasabb pontja is.
2025 © holmozogj.hu