Sorra mondják le a hétvégi szabadidős eseményeket az árvíz miatt

A Duna és mellékfolyóinak áradása miatt egyre több hétvégi szabadidős eseményt, sportprogramot mondanak le, illetve halasztanak el a szervezők.
Mozgásforma
Bringa Bringa Futás Futás

A csillagászati nyár utolsó hétvégéje hagyományosan az egyik legzsúfoltabb időszak a szabadidős eseménynaptárban. Idén is több tucat rendezvényt hirdettek meg szerte az országban szeptember 21-re és 22-re.

Szombaton Százhalombattán tartott volna futóversenyt és családi sportnapot a MOL. Az útvonal a Dunai Finomító kapuját is érintette volna, kedden este azonban jelezték a szervezők, hogy későbbre halasztják a rendezvényt, új időpont egyelőre nincs.

Szintén elmarad a Börzsöny Ring kerékpáros teljesítménytúra. A résztvevők a Börzsöny hegységet kerülik meg minden évben és közben érintik az Ipoly völgyét, valamint a Dunakanyart.

“Az áradás miatt az útvonal jelentős része víz alá kerül, míg az alternatív útszakaszok a hatékony védekezést szolgálják” – olvasható a szervezők közleményében. Azt is hozzáteszik, hogy még keresik a megfelelő esőnapot.

A Komárom-Esztergom vármegyei Ácson azzal számolnak, hogy egy hét alatt normalizálódik a helyzet, így az eredetileg vasárnapra meghirdetett FutÁcs tömegrendezvényt szeptember 29-re halasztották.

“Mindannyian aggódva figyeljük az árvízhelyzetet, bár egyelőre az ácsi szakaszon reményeink szerint nem mutatkozik komolyabb veszély, mégis a környéken szükséges védekezési munkák miatt úgy döntöttünk, hogy egy héttel elhalasztjuk a rendezvényt. Sokan érintettek a védekezésben, emellett a lelkiismeretünk is ezt diktálta” – közölték a FutÁcs szervezői.

Vasárnapra hirdették meg a 32. Győri Futófesztivált is. Ezzel kapcsolatban egyelőre nincs hír időpont módosításról, igaz a megyeszékhely addigra túl lesz a tetőzésen.

Cimkék
Videók
Kapcsolódó cikkek
Az első esemény sikerére építve, de azt messze túlszárnyalva rekordot döntött az idei Óriás Tekerés program! A Valentin-napon megrendezett országos ingyenes esemény bebizonyította, hogy a mozgás, az egészséges életmód és a közösségi élmény kéz a kézben járhat: egyetlen nap alatt több ezer ember pattant kerékpárra – jókedvvel, lelkesedéssel és elképesztő energiával.
Február 14-én ismét egy napra az egész ország egy ritmusra teker. A második alkalommal megrendezett Óriás Tekerés egy ingyenes, országos, beltéri kerékpáros közösségi esemény, amely rendhagyó helyszíneken – bevásárlóközpontokban, kulturális és közösségi terekben – hozza közelebb a mozgást azokhoz is, akik ritkábban sportolnak.
Január 29-én este megnyílik a jelentkezés a Vándortábor Program jubileumi, 10. szezonjára. A gyalogos, vízi, kerékpáros és zarándok vándortáborok az elmúlt években több mint százezer gyermeknek mutatták meg az aktív kikapcsolódás élményét – idén minden eddiginél több útvonal és turnus közül választhatnak az iskolai csoportok.
4454 tekerés, 2492 bringás, 11 helyszín – ilyen volt az idei Óriás Tekerés! A győztes Hévíz lett 1632 ponttal, szorosan mögötte Pécs (1570), a dobogót pedig Kaposvár tette teljessé (1516).
Közel 2500 résztvevő és több mint 4400 tekerés – számokban így foglalható össze az első Óriás Tekerés. A 11 helyszínen zajló versenyt végül Hévíz nyerte Pécs és Kaposvár előtt, de a szervezők szerint a fő cél teljesült: az esemény sikerrel mozgatta meg a lakosságot és népszerűsítette a sportolást a téli időszakban is.
Kapcsolódó események
Kapcsolódó programok
Bringával Vinyéről Zircre a Hódos-ér völgyén át
Fedezd fel a Bakony egyik legszebb völgyét egy közepes nehézségű kerékpártúrán! Vinyéről indulva egy hosszú, de nem túl meredek emelkedő vezet Zircre, útközben csodás tájjal és pihenési lehetőséggel.
Bringás kaland a Naszály lábánál: változatos kör Váctól Vácig
Készen állsz egy igazi bringás kihívásra a Dunakanyar peremén? Fedezd fel a Naszály ezer arcát egy változatos körtúrán, amely erdőn, réten és Duna-parton át vezet vissza Vácra. Pattanj nyeregbe, kalandra fel!
Rezi vár meghódítása két keréken
Készen állsz egy komolyabb kihívásra a Keszthelyi-hegységben? Tekerj fel velünk a Rezi várhoz Keszthelyről, ahol a közel 1000 méteres szintemelkedésért cserébe csendes erdei utak és pazar kilátás a jutalmad!
Legfrissebb cikkeink
SZEOSZ-ESEMÉNY
Indul a 2026-os Élmény- és Szabadidősport Program!
Áprilistól országszerte izgalmas élménysport-programok várják a mozogni vágyókat, melyek a SZEOSZ szakmai támogatásával valósulnak meg. A Holmozogj weboldalán rendszeresen közzétesszük az eseményeket és a beszámolókat!
Nyusziugrásban a rajtig – húsvéti sporthétvége az országban!
Húsvétkor sem áll meg a mozgás: terepfutás a Káli-medencében, közösségi futások Tapolcán és Tokajban, tavaszi túrák és családi programok több helyszínen. Olvasd el a Holmozogj csapatának hétvégi ajánlóját, és válaszd ki, hol húzol futócipőt április első hétvégéjén.
Ezüstérem és egymillió forint Elizabetnek – sikeres ultradebütálás Budakalászon
Kiemelkedő sporteredménnyel és egy megható jótékonysági sikerrel zárult Kovács Ádám debreceni futó első ultramaratoni versenye.
Drámai befutó és légi show: így indult a futószezon az NN City Run-on
Esős, szeles és hűvös időjárás fogadta a futókat, mégis közel 3000 résztvevő állt rajthoz az NN City Run idei eseményén, amely hagyományosan a Maratonman Versenysorozat szezonnyitó futóeseménye.
Zsivótzky Gyula nevét vette fel a Nemzeti Atlétikai Központ
Március 27-től Zsivótzky Gyula Atlétikai Központ néven működik tovább a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokságra épült stadion.
ÚTON VANNAK AZ ASZFALTBETYÁROK!
3 helyszínen már jártak az Aszfaltbetyárok!
2026 © holmozogj.hu