Siófokot és Fonyódot is megtöltötték: 5000 futó érkezett a Balatonhoz a holtszezonban

Mozgalmas hétvégét zárt a Balaton déli partja: a Budapest Sportiroda (BSI) szervezésében zajló 22. Balaton Maraton és Félmaraton több mint 5000 futót és kísérőiket vonzotta Siófokra és Fonyódra. Az esemény bizonyította, hogy a sportturizmus képes novemberben is élettel – és vendégekkel – megtölteni a tópartot. A résztvevők hideg, zord időben teljesítették a távokat, méltóképpen búcsúztatva az őszi szezont a régióban.
Mozgásforma
Futás Futás

Bár a Balaton ilyenkor már csendesebb arcát mutatja, a hétvégén pezsgő élet költözött a partra. Az ország több száz településéről érkező több mint 5000 futó és kísérőik jelenléte jelentős utószezoni forgalmat generált a helyi szállásadóknak és vendéglátóhelyeknek, bizonyítva, hogy a régió a nyári főszezonon kívül is vonzó célpont az aktív kikapcsolódást keresők számára.

Két nap, két város: Siófok és Fonyód házigazdaként

Az idei év újdonsága, hogy a verseny két helyszínen zajlott, így a sportolók a déli part több pontját is felfedezhették. Szombaton Siófok, vasárnap Fonyód volt a központ. A pálya változatos vonalvezetése sportértékben, a tóparti panoráma pedig látványban nyújtott emlékezeteset a résztvevőknek.

A legnépszerűbb versenyszámnak a szombati, siófoki félmaraton bizonyult, de az újdonságnak számító vasárnapi fonyódi futam is népes mezőnyt vonzott. A fonyódi Várhegyre vezető emelkedő

különösen népszerű szakasz volt a futók körében. A résztvevők döntő többsége nem a közvetlen régióból, hanem Budapestről, Pest vármegyéből, illetve az ország távolabbi pontjairól érkezett, így jelenlétükkel komoly turisztikai forgalmat generáltak a térségben az őszi szezon végén. Sokan választották a páros teljesítést, a maratoni táv szakaszos teljesítése pedig igazi különlegesség volt, amelyet a futók két napra elosztva teljesítettek, ezzel is maximalizálva a balatoni hétvége élményét.

Erős helyi részvétel: Kitettek magukért a balatoniak

Bár a mezőnyben a futóturisták domináltak, a helyi közösség aktivitása is kiemelkedő volt: a három Balaton-parti vármegyéből (Somogy, Veszprém, Zala) több mint 550 futó húzott cipőt, hogy hazai pályán mérettesse meg magát. A férfiak és nők aránya kiegyensúlyozott volt (52% illetve 48%).

– A 22. Balaton Maraton és Félmaratonnal nemcsak a saját évadunkat zártuk, hanem szerettünk volna egy utolsó, nagy lendületet adni a balatoni ősznek is. Örömmel látjuk, hogy több mint 5000 ember gondolta úgy: a novemberi Balaton is tökéletes helyszín a mozgásra. Ez a létszám nemcsak sportsiker, hanem egyértelmű jele annak, hogy a rendezvényeknek komoly turisztikai vonzereje van a holtszezonban is – mondta Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda ügyvezetője.

Jótékonyság és elismerés

A résztvevők aktivitása a jótékonyságban is megmutatkozott: a futók összesen 1,3 millió forinttal támogatták a Bátor Kicsi Lélek Alapítványt és Nemes Marcell gyógykezelését. A célba érkezők teljesítményét egyedi, az őszi Balatont idéző éremmel ismerték el.

A BSI ezzel az eseménnyel elbúcsúztatta az őszi futószezont a régióban. A 2025-ös évet egy igazi örömfutás, a jubileumi 10. PENNY Mikulásfutás zárja majd december 7-én, Budapesten.

Videók
Kapcsolódó cikkek
3400 futó november 16-án Siófokon, csodás napsütésben – tökéletes zárása a Budapest Sportiroda őszi szezonjának. Szombaton reggel még nem sokan fogadtak volna arra, hogy délután lesz, aki félmeztelenül teljesíti a távot az ország talán leggyorsabb félmaratoni pályáján.
November közepén már nem esik olyan jól megmártózni a Balaton 8-10 fokos vízében, de szombaton nem is a strandolók, hanem futók lepik el Siófok környékét. Jön a 21. Balaton Maraton és Félmaraton!
A Budapest Sportiroda az év hátralévő időszakában is különleges futóeseményekkel készül a mozogni vágyók számára. A holmozogj.hu összegyűjtötte az őszi versenyekkel kapcsolatos tudnivalókat és érdekességeket.
Húsvétkor sem áll meg a mozgás: terepfutás a Káli-medencében, közösségi futások Tapolcán és Tokajban, tavaszi túrák és családi programok több helyszínen. Olvasd el a Holmozogj csapatának hétvégi ajánlóját, és válaszd ki, hol húzol futócipőt április első hétvégéjén.
Kiemelkedő sporteredménnyel és egy megható jótékonysági sikerrel zárult Kovács Ádám debreceni futó első ultramaratoni versenye.
Kapcsolódó programok
Budapest XVIII. kerületi futókör
A Havanna utcai lakótelepet a rekortán futópálya és annak egyik végén található kondipark teszi igazán sportossá.
Egri futókör
Csodálatos környezet várja az egri Érsekkertben a futni vágyókat, akik számára a Körcsarnokban mosdó is rendelkezésre áll.
Legfrissebb cikkeink
Hűvösebb tavaszi kilométerek: triatlon, terep és félmaratonok április közepén!
Triatlon Kaposváron, legendás teljesítménytúra a Mátrában, ikonikus félmaraton Tihanyban és terepfutás a Pilisben – mozgalmas hétvége vár a sportolni vágyókra. Olvasd el a Holmozogj csapatának hétvégi ajánlóját, és találd meg a következő kihívásodat!
SZEOSZ-ESEMÉNY
Indul a 2026-os Élmény- és Szabadidősport Program!
Áprilistól országszerte izgalmas élménysport-programok várják a mozogni vágyókat, melyek a SZEOSZ szakmai támogatásával valósulnak meg. A Holmozogj weboldalán rendszeresen közzétesszük az eseményeket és a beszámolókat!
Drámai befutó és légi show: így indult a futószezon az NN City Run-on
Esős, szeles és hűvös időjárás fogadta a futókat, mégis közel 3000 résztvevő állt rajthoz az NN City Run idei eseményén, amely hagyományosan a Maratonman Versenysorozat szezonnyitó futóeseménye.
Zsivótzky Gyula nevét vette fel a Nemzeti Atlétikai Központ
Március 27-től Zsivótzky Gyula Atlétikai Központ néven működik tovább a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokságra épült stadion.
ÚTON VANNAK AZ ASZFALTBETYÁROK!
3 helyszínen már jártak az Aszfaltbetyárok!
Folytatódik a budapesti futószezon – jön az NN City Run a Műegyetem rakparton
2026. március 29-én Budapest ad otthont az idei futószezon egyik első nagy fővárosi eseményének, az NN City Runnak, amely a Maratonman Versenysorozat nyitóállomásaként várja a futókat.
2026 © holmozogj.hu