Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

A fürdőruha a szekrényben maradhat – maraton és félmaraton a Balaton parton

November közepén már nem esik olyan jól megmártózni a Balaton 8-10 fokos vízében, de szombaton nem is a strandolók, hanem futók lepik el Siófok környékét. Jön a 21. Balaton Maraton és Félmaraton!
Mozgásforma
Futás Futás

Az eseménynek több különlegessége is van: egyrészt a helyszín, amely az év ezen szakaszában más arcát mutatja, mint nyáron, és páratlan élményt kínál azoknak, akik a siófoki Petőfi sétánynál felépített rajthelyszínről nekivágnak a különböző távoknak. Másrészt, a környezet és az útvonal sajátosságai miatt a 42 kilométeres maratoni, valamint a 21 kilométeres félmaratoni távot is több részletben teljesíthetik a futók.

Balaton Maraton 2

A Budapest Sportiroda őszi futószezonjának hagyományos záróeseményén ezen kívül 7, 10 és fél és 14 kilométeres távokon is rajthoz lehet állni, utóbbi – a maratonhoz és félmaratonhoz hasonlóan – párosban is teljesíthető.

Ezek a száraz adatok, amiket előre tudunk, az viszont minden évben külön izgalmat okoz, hogy vajon milyen időjárás várja a Balaton Maraton és Félmaraton indulóit. Az elmúlt években volt már minden, mint a búcsúban.

“Futottunk már 15 fokban és szikrázó napsütésben, de előfordult, hogy mínusz 1 fok volt, és jeges széllel kísért hóesés. A jó hangulat garantált, az időjárás viszont kiszámíthatatlan” – mondta az eseménnyel kapcsolatban korábban a BSI ügyvezetője, Kocsis Árpád.

Érdemes lesz figyelni a holmozogj.hu szokásos, a hétvégére vonatkozó meteorológiai előrejelzését, amelyből kiderül majd, hogy esőre, hóra, szélre vagy napsütésre kell-e készülni szombaton Siófokon és környékén.

A nevezés a Budapest Sportiroda online felületén november 13-ig tart, ám amennyiben a létszámlimit nem telik be, a helyszínen is lesz lehetőség nevezni. Mi azért azt tanácsoljuk, ha teheted, nevezz időben!

Más szabadidős eseményt keresel a hétvégére? Használd Mozgáskeresőnket! És ne felejts el feliratkozni a hírlevelünkre sem!

Videók
Kapcsolódó cikkek
Őrületes hangulatban, sárban és vidámságban zajlott le szombaton a 15. Brutálfutás, a Budapest Sportiroda (BSI) legszerethetőbb, könnyeden értelmezett akadályversenye.
Tökéletes nyári időben, 10.200 nevezővel, fesztivál hangulatban zajlott le Magyarország legnagyobb női szabadidősport-eseménye vasárnap. Az első nyári hétvége ideális feltételeket biztosított a 31. ALDI Női Futógála hatalmas mezőnyének a Városligetben.
Vasárnap a főváros legszebb parkjában gyűlik össze a hazai női futóközösség, ahol a 31. ALDI Női Futógála mezőnyében Trokán Anna is futócipőt húz.
Július első hétvégéjén, július 3 – 5 között, ismét a futóké lesz a főszerep a Tisza-tó partján, hiszen megrendezik az Ultra Tisza-tó versenyt, Magyarország egyik legnépszerűbb, nyári futóversenyét.
Tízévesen kapott stroke-ja után azt mondták neki az orvosok: soha többé nem sportolhat. Ő azonban nemcsak rácáfolt a kilátástalan jóslatokra és paralimpiai bajnok lett, de az Exatlon Hungary kőkemény akadálypályáin is bizonyított.
Legfrissebb cikkeink
Sport, közösség, élmények – ilyen volt a május az Élménysport-programokon
Májusban országszerte ezrek választották az aktív kikapcsolódást: kicsik és nagyok együtt sportoltak, mozogtak és éltek át felejthetetlen közösségi élményeket az Élmény- és Szabadidősport Program eseményein.
Júniusi sportmix: éjszakai bringától a Balaton-parti triatlonig
Június közepén sem lassít a sportnaptár: éjszakai bringás felvonulás Dabason, naplementés futás Bábolnán, sárdagasztás Nyáregyházán, triatlon Keszthelyen, bringás és terepes kihívások Nagykovácsiban, valamint több családi és közösségi futóprogram vár országszerte.
Közel 90 helyszínen várja az érdeklődőket a Mozgás Éjszakája
Június 12-én ismét megrendezik az Aktív Magyarország támogatásával megvalósuló Mozgás Éjszakáját, Magyarország legnagyobb ingyenes szabadidősport-eseményét. A budapesti Hősök tere mellett csaknem 90 további helyszín kapcsolódik be az eseménysorozatba.
BETELT a 44. LIDL Balaton-átúszás klasszikus távja!
Már nem lehet nevezni, mert hetekkel a rajt előtt betelt a 10 500 fős limit a 44. Lidl Balaton-átúszás 5,2 kilométeres főtávjára.
A technika ördöge is biciklin jár: két győztese lett az Év Kerékpárútja 2026 szavazásnak
Az Év Kerékpárútja 2026 szavazás utolsó napján rendkívül szoros verseny alakult ki a jelöltek között.
Beindul a nyári szezon: sportos hétvége jön június elején
Június első hétvégéje rögtön nagy választékot hoz: akadálypályás élményfutás Budapesten, terepfutás Szadán, éjszakai félmaraton Győrben, bringás kihívások a Vértesben, családi futófesztivál Cegléden és női futóünnep a Városligetben.
2026 © holmozogj.hu