Rekordnevezés a jubiláló budapesti futóeseményekre

Hónapokkal a rajtok előtt már több mint húszezer előnevezés érkezett a Budapest Sportiroda két nagyszabású, őszi futóversenyére: mind a 40. Wizz Air Budapest Félmaraton, mind a 40. SPAR Budapest Maraton Fesztivál esetében meghaladta a tízezret azoknak a száma, akik ott szeretnének lenni ezeken az ikonikus eseményeken. Az évek óta folyamatosan növekvő jelentkezőszám idén minden eddiginél korábban érte el a tízezres nevezési mérföldkövet mindkét verseny esetében.
Mozgásforma
Futás Futás

Valóságos versenyfieszta hangulat kezd kibontakozni, ahogyan futók ezrei biztosítják helyüket az ősz két legmeghatározóbb fővárosi szabadidősport-eseményére. A Budapest Sportiroda (BSI) közlése szerint mind a szeptember 7-én sorra kerülő 40. Wizz Air Budapest Félmaratonra, mind az október 11-12-i 40. SPAR Budapest Maraton Fesztiválra már most átlépte a tízezret az előnevezők száma. Érdekes adat, hogy a 10-10 ezer jelentkező közül a többség a leghosszabb távokat célozta meg: a Wizz Air Budapest félmaratoni távjára  több mint 8000, a SPAR Budapest Maraton Fesztivál maratoni távjára pedig több mint 6000 nevezés érkezett. Szinte példa nélküli, hogy ilyen korán ekkora érdeklődés mutatkozzon a versenyek iránt. 

A BSI 2025-ös jubileumi évében az őszi fő események mellett több más népszerű rendezvénye is kerek évfordulóhoz érkezik. Az áprilisban óriási sikerrel, 31 530 résztvevővel lezajlott 40. Telekom Vivicittá, a június első napján megrendezett, több mint 8000 futóval zajló és az utóbbi évek legnagyobb női futóünnepének számító 30. ALDI Női Futógála, valamint az évet záró, decemberi 10. PENNY Mikulásfutás is kerek évszámot ünnepel.

Fotó: Budapest Sportiroda

A 40. Wizz Air Budapest Félmaratonra és a 40. SPAR Budapest Maraton Fesztiválra érkezett rekordszámú előnevezés egyértelműen mutatja, hogy a magyar futóközösség aktívabb és elkötelezettebb, mint valaha. A BSI jubileumi éve és az ezt kísérő fokozott érdeklődés pedig kiváló alkalmat teremt arra, hogy még többen ismerjék fel a rendszeres testmozgás örömét és az egészséges életmód fontosságát.

A 40. Wizz Air Budapest Félmaraton szeptember 7-én várja a futókat, hogy Budapest legszebb részein, világörökségi helyszínek mentén teljesíthessék a „legyőzhető távolságot”, akár egyéniben, párban vagy trióban. Az esemény Magyarország legnagyobb félmaratonja, mára nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi futóturisták számára is kiemelt célállomássá vált.

Egy hónappal később, október 11-12-én rendezik a 40. SPAR Budapest Maraton Fesztivált, amely Magyarország legnagyobb szabadidősport-rendezvényeként két napon át kínál kihívásokat a klasszikus maratonistáktól kezdve a rövidebb távok kedvelőin át egészen a gyalogos távokon indulókig.

Videók
Kapcsolódó cikkek
Élettel és mozgással töltötte meg a Balatont a Budapest Sportiroda tavaszi, szezonindító futóeseménye: több ezer futó és a velük érkező népes kísérősereg vett részt a 16. Balaton Szupermaratonon
Új csúcsokat döntött 2025-ben a hazai szabadidősport és mára jelenős pozitív társadalmi trenddé vált a mozgás Magyarországon. A legnagyobb hazai szabadidősport-eseményszervező, a Budapest Sportiroda (BSI) idei eseményeire összesen 157 ezer nevezés érkezett, ami egyértelműen jelzi, hogy a futás és a közösségi sportélmény népszerűbb, mint valaha.
Lenyűgöző látványban volt része vasárnap a budapesti járókelőknek és turistáknak: a Fővám téren és a Duna-parton 4500 piros ruhás, fehér szakállas futó hömpölygő tömege teremtett varázslatos karácsonyi hangulatot.
Sporttörténelmi rekord: 40 219 nevező a 40. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon! Minden idők legnagyobb magyar szabadidősport-eseménye készül, ahol a futás valódi közösségi ünneppé válik.
Magyar győzelemmel zárult, és több mint 20 ezer embert mozgatott meg a 40. Wizz Air Budapest Félmaraton, amely minden idők legnagyobb hazai félmaratonja volt. A férfiaknál Karsai Gábor, a nőknél Vindics-Tóth Lili diadalmaskodott, elnyerve ezzel a félmaratoni országos bajnoki címet is. A jubileumi versenyen csúcsot döntött a külföldi futóturisták részvétele is, ami jelentősen hozzájárult Budapest turisztikai bevéleteihez és emelte a főváros nemzetközi presztízsét.
Kapcsolódó események
Legfrissebb cikkeink
Tavasz, tempó, tömeg – jön a legerősebb márciusi hétvége!
A Holmozogj csapata ismét összegyűjtötte a legjobb hétvégi programokat nektek, hogy könnyen megtaláld, merre indulj mozogni ezen a márciusi hétvégén.
Rekordév az Aktív Magyarország programban – megjelent a 2025-ös évértékelő
Elkészült az Aktív Magyarország 2025-ös évértékelő kiadványa, amely átfogó képet ad az országban megvalósult fejlesztésekről, programokról és közpolitikai intézkedésekről az aktív életmód és az aktív turizmus világában, valamint bemutatja a hosszú távú stratégiai célokat is.
Elindultak az Aszfaltbetyárok! Találkozz és mozogj velük a nyereményért!
Lendületesen indult a Aszfaltbetyárok úja: az első két állomás már lement, rengetegen mozogtak Budapesten a Nyugati téren és a Széll Kálmán téren is!
SZEOSZ-ESEMÉNY
Elindult a 21 napos kihívás – most rajtad a sor, hogy belevágj!
Március 16-án elstartolt az ország egyik legizgalmasabb közösségi futóprogramja: a 21 napos kihívás, a Szabadidősport-Eseményszervezők Országos Szövetsége szervezésében, az Aktív Magyarországért felelős Államtitkárság támogatásával.
2026 © holmozogj.hu