Rangos nemzetközi építészeti díj jelöltjei között a Nemzeti Atlétikai Központ

A nagy tekintélyű Archdaily globális építészeti portál 2025-ben is megnevezi a világ legjobb épületeit. A sport kategóriában a Nemzeti Atlétikai Központ is megtalálható a jelöltek között. A szavazás első fordulója január 28-án indult és február 12-ig tart.
Mozgásforma
Futás Futás

Az Archdaily nemzetközi építészeti szakportál immár tizenhatodik alkalommal választja ki az év legjobb épületeit. 15 különböző kategóriában összesen több mint 4000 projektre lehet szavazni.

Tessék szavazni!

“Nagyon megtisztelő a hír számunkra. A Királynő Koronája, a 2023-as évben atlétikai világbajnokságnak otthont adó Nemzeti Atlétikai Központ most debütál a széles építészeti szakmai közönség előtt. A Duna partján álló korona szerkezetű létesítményt tavaly ősszel egy többhektáros panoráma sportgyűrűvel kiegészülve a nagyközönség is birtokba vehette, ezért joggal nevezik a világ első nyitott arénájának” – nyilatkozta a holmozogj.hu-nak Ferencz Marcel, aki megálmodta és megtervezte a Nemzeti Atlétikai Központot.

A közönségszavazás első köre január 28-án kezdődött és február 12-ig tart. Ezután újabb szavazási forduló indul, amelybe kategóriánként az 5 legjobb épület kerül be. Minden további részlet a díjról és a szavazás menetéről ezen a linken olvasható. A Nemzeti Atlétikai Központra itt lehet szavazni. (Egy email címről, minden kategóriában csak egy érvényes szavazatot lehet leadni.)

Tavaly december óta a főváros egyik kedvenc sportos helye lett

A Nemzeti Atlétikai Központot december elsején nyitották meg, bárki ingyenesen használhatja a Stadionparkot, valamint a lelátó tetején kialakított, tetővel fedett panorámás futókört, fantázianevén a Panoráma Sportparkot.

Nemzeti Atlétikai Központ nyitórendezvény

A panorámás futókör 650 méter hosszú, mellette 14 kültéri fitnesz-szigetet alakítottak ki erősítéshez, nyújtáshoz, pihenéshez.

Videónkban megmutatjuk, milyen a Nemzeti Atlétikai Központ különleges futóköre!

A Stadionparkban pedig a következő szolgáltatásokat lehet elérni:

  • streetworkout gépekkel felszerelt fitneszpark
  • két boulderfal
  • skatepark – görkorcsolyával, gördeszkával, BMX bringával és rollerrel használható, a védőfelszerelés kötelező
  • játszótér
  • homokos plázs

Mi történt korábban?

A 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság után a Nemzeti Atlétikai Központ területét lezárták, és megindult a beruházás második üteme, vagyis az a fázis, amelynek a célja az volt, hogy az atlétikai stadiont és környékét a közönség számára nyitott, szabadidős parkká alakítsák át. Bő egy év alatt elbontották például a mobillelátókat és a stadion épületében is elvégeztek kisebb átalakításokat.

A sportok királynőjének koronája

A koronára hasonlító acélszerkezet és a tető maradt a helyén, alatta pedig egy tágas, barátságos, jó hangulatú, rendkívül hasznos tér jött létre. A tetőnek köszönhetően ősszel és télen, rossz időben sem kell leállniuk az edzésekkel a szabadidős sportolóknak: nem esik be az eső, nem kell havat takarítani, nem lesz csúszós, jeges a pálya.

Különleges hely a holmozogj.hu számára

A Nemzeti Atlétikai Központ különleges helyet foglal el a holmozogj.hu csapatának szívében. Portálunk munkatársai közül ugyanis többen dolgoztak az atlétikai világbajnokság szervezőbizottságában. Nem véletlen, hogy már közösségi futást is szerveztünk a stadionban és Ferencz Marcel tervezővel is készítettünk korábban interjút, a világújdonságnak számító nyitott arénáról.

Nézd meg az 1. Holmozogj közösségi mozgásról készült összefoglalót!

Milyen volt az atlétikai vb?

Biztosan sokan emlékeznek, hogy a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság történelmi sikert hozott Magyarország számára. Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke ugyanis a zárás után többször kijelentette, hogy a budapestinél még soha, sehol nem rendeztek jobb világbajnokságot, ahogy a korábbi világcsúcstartó középtávfutó fogalmazott, ez volt a „best ever”, vagyis a valaha volt legjobb. A szervezők munkája mellett ez nagyban köszönhető volt a világbajnokság különleges helyszínének.

Videók
Kapcsolódó cikkek
Fergeteges sportos hangulatban, több mint 3000 résztvevővel és teltházzal zárult az E.ON Business Run, Magyarország vállalati futó- és csapatépítő fesztiválja. A 2025. május 21-én, szerdán este a Nemzeti Atlétikai Központban megrendezett esemény minden várakozást felülmúlt, bebizonyítva, hogy a sport, a csapatépítés és a közösség egyedülálló ötvözetére óriási az igény a hazai cégek és munkavállalók körében.
Budapest ikonikus sportlétesítménye, a Nemzeti Atlétikai Központ bejutott a világ egyik legrangosabb építészeti versenye, az Architizer A+Awards döntőjébe, méghozzá két kategóriában is: a Stadion és Aréna, valamint a Fenntartható sport- és rekreációs épület kategóriákban. A magyar épület ezzel a világ öt legjobbja közé került mindkét kategóriában, és most a közönség szavazatain múlik, hogy elnyeri-e a népszerűség alapján odaítélt díjat.
Új lendülettel érkezik Magyarországra a vállalati csapatépítés és sportolás népszerű nemzetközi formája: 2025. május 21-én, szerdán a Nemzeti Atlétikai Központ ad otthont az E.ON Business Run céges futófesztiválnak. A rendezvény egyedülálló módon ötvözi a futóversenyek izgalmát, a csapatépítés közösségi élményét és egy fergeteges esti bulit. Egy olyan bevált koncepció érkezik meg Budapestre, amely külföldön már évek óta hatalmas tömegeket mozgat meg.
Néhány nap alatt félmillióan látták, 75 ezren like-olták és több százan kommentelték azt a videót, amit egy JOCK THE SHARK néven TikTok videókat készítő brit futó influenszer készített Budapesten.
Több százezren indulnak futóversenyeken Magyarországon és sokak számára meghatározó egy-egy verseny időeredménye, nem beszélve az egyéni rekordokról. Jó tudni, hogy ezek a sikerek, vagy rosszabb esetben kudarcok csak a futó teljesítményén, vagy esetleg a táv pontatlanságán múlnak? Lehet-e örülni egy 500 méterrel rövidebb félmaratonon elért PB-nek, azaz egyéni legjobb eredménynek?
Kapcsolódó események
Kapcsolódó programok
Szolnoki futókör
A Csónakázó-tó és a Tisza ártere között fekvő futópálya nagyszerű mozgáslehetőséget kínál, mindezt a város szívében.
Kiskőrösi futókör
A Záportározó-tó a városi sport- és szabadidős tevékenységek egyik központja, környezete folyamatosan szépül.
Legfrissebb cikkeink
Több mint edzés – Ignáth Éva közösségi missziója
Ignáth Éva nemcsak futóként és pilates oktatóként inspirál másokat, hanem egy olyan közösségi teret is épít, ahol az edzések túlmutatnak az izomzaton: önbizalmat és motivációt adnak, közösséget formálnak és lendületben tartanak – kívül-belül.
Idén nyáron újra lebeghetünk a csillagok alatt! – Jön a Libegők Éjszakája!
Idén már tizedik alkalommal rendezik meg a nyár egyik legkülönlegesebb és legromantikusabb programját, a Libegők Éjszakáját, amely július 12-én négy csodás helyszínen – Budapesten, Lillafüreden, Sástón és Sátoraljaújhelyen – élvezhetjük az éjszakai lebegés különleges élményét. Ha szereted a természetet, a panorámát és a nyáresti varázst, ezt a programot vétek lenne kihagyni.
Ragadj Evezőt! – Vízitúra kaland a vadregényes Hernádon
Július 26-án folytatódik a Vízi Ring sorozat a Hernádon, amely Európa egyik legvadabb, legkevésbé szabályozott folyója, így a túrák biztosan nem lesznek unalmasak! Természetesen kezdőknek és családoknak is kínálnak könnyű evezős programokat.
Itt az idő, evezd át a Balatont!
Vajon milyen érzés saját erőből átszelni a Balatont? A Hervis Balaton-átevezés az egyetlen lehetőség arra, hogy szervezett, biztonságos keretek között evezd át hazánk legnagyobb tavát. Az esemény az idén indult vízitúra sorozat, a Vízi Ring harmadik állomása.
Kenu, futás, SUP, bringa – ismét szuper hétvégének nézünk elébe!
Víz, erdő, hegy, napsütés és mozgás: mi másra lenne szükséged a feltöltődéshez? Július első hétvégéjén az ország legszebb tájain élvezheted a mozgás örömét! Több ingyenes program is vár, és még Ötpróba-pontokat is gyűjthetsz.
E-bike beszerzési program indult
Az aktív kikapcsolódási lehetőségek bővítésének érdekében elektromos rásegítésű kerékpárok támogatására írt ki pályázatot az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság. Legfeljebb 4,5 millió forintos támogatással minimum 7, maximum 15 darab új e-bike beszerzésére pályázhatnak turisztikai tevékenységet végző szervezetek és vállalkozások július 31-ig.
2025 © holmozogj.hu