Gyalogtúra Bér közelében

Aktív program
A rejtett nógrádi zsákfalu, Bér igazi különlegességet őriz, amely Európában is egyedülállónak számít. A település mellett található erdő egykori kőbányája, az oszlopos elválású, hajlított andezit feltárása izgalmas geológiai érdekességet kínál még azok számára is, akik nem igazán vonzódnak a földtudományokhoz.
Helyszín
Bér
Táv
5.5 km
Időtartam
90 perc
Mozgásforma
Túrázás Túrázás
Info

A falut a Szanda felé haladó Z+ zöld jelzésen hagyjuk el, majd másfél kilométert követően balra fordulva kezdjük meg a hegy megmászását. A béri Nagy-hegy helyi védelem alatt álló terület.

Amint észrevesszük a kőtár fehér beton sziluettjét, már közel járunk a célhoz.

A kőbemutatón keresztül jutunk el a hajlított andezit oszlopokhoz, valamint a kőömléshez és a kőtengerhez.

Itt megismerhetjük a hely kialakulásának geológiai és földtörténeti hátterét, valamint a kőzet szerkezeti sajátosságait.

A kőtengeren túli hegytetőn, a jobbra vezető ösvény végén egy kilátópont vár ránk, ahonnan csodálatos panorámában gyönyörködhetünk a Cserhát látványában.

Térkép és további részletek: Aktív Kalandor

Cimkék
Videók
Kapcsolódó cikkek
Idén tizedik alkalommal startol a #BeActive Európai Sporthét, amely szeptember 23–30. között országszerte több száz ingyenes vagy kedvezményes programmal hív mindenkit a mozgás örömére. Ha szeretnél kiszakadni a hétköznapokból, és kipróbálni valami újat, itt a lehetőség – a sport mindenkié!
Advent harmadik hétvégéje következik és még mindig tudunk jobb szabadidős programokat ajánlani a bevásárlóközpontokban való tolongásnál. Csúnya pulóveres futások, kutyás terepfutás vagy egy téli kerékpártúra a Tisza-tónál? Te melyiket választod?
Ahány befutó, annyi történet - a 42 kilométeres távot teljesítők közül sokan a könnyeikkel küszködve lépték át a célvonalat a hétvégi 39. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon. A holmozogj.hu videós stábja különleges pillanatokat örökített meg.
Miközben már lélekben a Gemenci erdőben evezünk, érdemes felidézni, milyen csodás élményt adott augusztus végén a Ráckevei-Duna-ág: közel kétszáz résztvevő vágott neki a 7 Sziget Kerülés vízitúrának, amely a VíziRing-sorozat hetedik állomása volt.
Már aludni is alig tudtunk az izgatottságtól, de szerencsére vége a várakozásoknak: szombattól kezdődően sorra rendezik majd a mikulásfutásokat az ország több településén! Sőt, csütörtöktől dübörög a Freeze Fesztivál a Városligeti Műjégpályán!
Hasonló programok a környéken
Izgalmas családi túra a Gyadai tanösvényen
Egy igazán kalandos, mégis könnyen teljesíthető családi kirándulásra vágysz közel Budapesthez? A Katalinpuszta melletti Gyadai tanösvény telitalálat: vár rátok függőhíd, mocsár feletti pallósor, és még egy mini "hangyavasút" is!
Körtúra a Fenyves-hegy dunakanyari panorámájáért
Fedezd fel a Dunakanyar egyik rejtett gyöngyszemét, a Verőce melletti Fenyves-hegyet! Egy kellemes körtúra vár Katalinpusztáról, amelynek csúcspontja a hegytetőről nyíló lélegzetelállító panoráma és a hangulatos pihenőhely.
Kirándulás a Cserhátban, kilátás a Dunakanyarra
A Naszály meghódítása izgalmas kihívás meredek ösvényekkel, víznyelőkkel és függőhidakkal, miközben gyönyörű panoráma vár a Látó-hegyről és a Kopasz-tetőről. A túra végén a Gyadai-rét könnyedebb terepe és a patakparti tanösvény biztosít pihentető levezetést.
Legfrissebb cikkeink
Tavasz, tempó, tömeg – jön a legerősebb márciusi hétvége!
A Holmozogj csapata ismét összegyűjtötte a legjobb hétvégi programokat nektek, hogy könnyen megtaláld, merre indulj mozogni ezen a márciusi hétvégén.
Rekordév az Aktív Magyarország programban – megjelent a 2025-ös évértékelő
Elkészült az Aktív Magyarország 2025-ös évértékelő kiadványa, amely átfogó képet ad az országban megvalósult fejlesztésekről, programokról és közpolitikai intézkedésekről az aktív életmód és az aktív turizmus világában, valamint bemutatja a hosszú távú stratégiai célokat is.
Elindultak az Aszfaltbetyárok! Találkozz és mozogj velük a nyereményért!
Lendületesen indult a Aszfaltbetyárok úja: az első két állomás már lement, rengetegen mozogtak Budapesten a Nyugati téren és a Széll Kálmán téren is!
SZEOSZ-ESEMÉNY
Elindult a 21 napos kihívás – most rajtad a sor, hogy belevágj!
Március 16-án elstartolt az ország egyik legizgalmasabb közösségi futóprogramja: a 21 napos kihívás, a Szabadidősport-Eseményszervezők Országos Szövetsége szervezésében, az Aktív Magyarországért felelős Államtitkárság támogatásával.
SZEOSZ-ESEMÉNY
Fuss a közösségért – közeleg a Futókörök Napja 2026!
2026.május 16-án, szombaton ismét futócipőt húz az ország: jön a Futókörök Napja, amelyet a Szabadidősport-Eseményszervezők Országos Szövetsége szervez az Aktív Magyarországért felelős Államtitkárság megbízásából.
2026 © holmozogj.hu