Tatabányai via ferraták

Aktív program
A Tatabánya feletti hegyen létesült igazi via ferrata-hálózat épült ki, amely 1 km összesített hosszával és változatos útvonalaival valószínűleg a legnépszerűbb „klettersteig-paradicsom” hazánkban.
Helyszín
Tatabánya, Kőhegy sétány
Mozgásforma
Via ferrata Via ferrata
Info

A hegyoldal sziklái már régóta kínálnak lehetőséget sziklamászásra: a kicsiny, de mutatós Szédítő sziklája, a bouldermászásra alkalmas Kis-barlang (közvetlenül a nagy mellett található) az 1970-es évek óta a tatabányai mászás centruma.

Ezt a kínálatot egészítik ki a via ferraták, sőt, a hegy tetején létesült Gerecse Kapuja látogatóközpontban egy kicsi, de jól felépített kültéri műfal (tornyocska) is edzési lehetőséget kínál. Itt található a felszerelés-kölcsönző bolt, amit a Tatabányai Alpin Klub működtet.

A hegy meredek déli lejtőjén a Gerecse talán legszebb sziklás hegyoldala található. Kőzete igen szilárd mészkő, amelyet hatalmas, felszakadt tetejű barlang (Szelim-lyuk) is lyuggat.

A hegy vasalt mászóútjai nagyon könnyen, mindössze pár perc alatt elérhetőek a parkolóból a városba vezető lépcsősoron keresztül (Turul út), illetve a többi a kis műútról – a beszállási pontokat táblák jelzik.

Az összességében 1 km hosszú hálózat része két kifejezetten gyermekes családoknak ideális út, amelyet szülői felügyelettel már kisiskolások is meg tudnak mászni. A nehezebb utak kivétel nélkül érdekesek, és nagyon szép sziklákon vezetnek.

A 350 m hosszú Hétvezér (D) az egyik legszebb ilyen útvonal az országban.

Turul út: 140 m, D

A híres Turul szobor alatti sziklacsoporton vezet. Nagyon érdekes út, amely kifejezetten szellős a vége felé, és tartalmaz egy pompás, lombok közti kötélhidat. Az elején fut egy bal variáns is a meredek kőfejen, ami nehéz (E), de az útvonal második fele sem sétagalopp az áthajló falon.

Makk Marci: 200 m, B/C

A Szédítőtől jobbra lévő kis sziklás felszökéseket fűzi össze ötletesen. Nem annyira kitett út, sportosabb gyerkőcökkel is szuper hétvégi program.

Tolnay Kata-emlékút: 150 m, E

A hegyoldal jobb oldali meredek sziklaformációin, ferdén balra tartva átvezető mászás. A legnehezebb része az alsó részeken, a Rétes-fal sima sziklatábláin történő felcsimpaszkodás, amely nem kevés erőt kíván. Ez a ferrata csak nagyon gyakorlott ferratázóknak ajánlott. Az útvonal elnevezése Tolnay Katalinnak állít emléket.

Dömdödöm: 280 m, B/C

A viszonylag könnyű Dömdödöm (a Makk Marcihoz hasonlóan szintén) ajánlható gyermekes családoknak is.  Ez a Rétes-fal legkönnyebb részein traverzál, középső szakaszán közös a Hét vezér úttal, de a kiszállása már önálló és könnyű. Hosszú és változatos út.

Hét vezér út: 350 m, D

A Hét vezér a legjelentősebb ferrata: kifejezetten hosszú, gyakorlatilag a legszebb sziklaformációkat köti össze. Az első két sziklafelszökés a kapaszkodósabb, ám ezeket a Dömdödöm beszállása felé kihagyhatjuk, így rövidebb és kissé könnyebb lesz: ez az Öt vezér variáns. A hatalmas, 30 méteres kötélhíd igazán nagyvonalú és meglehetősen szellős is!

Forrás: www.termeszetjaro.hu

Videók
Kapcsolódó cikkek
SZEOSZ évindító 2025
Túrázás dombokon és a Rakaca-víztározónál, sportos futó és vízi kihívások, többnapos bringakaland és történelmi látnivalók – Szendrő és környéke kincsesbánya a turisták, a természetjárók és a kalandosabb sportélményekre vágyók számára. Antal Ferenc, a SZEOSZ elnökségi tagja a szervezet évindító konferenciáján mondta el, hogy a Szendrő Városi Sport és Szabadidő Egyesület milyen izgalmas programokat tervez az évben.
Különleges kihívásra vágysz? Keresd fel a vasalt utak valamelyikét, amelyeknek a teljesítése olyan mozgásforma, amivel a teljes tested átmozgathatod. Ám a via ferratákkal járó jutalom minden esetben a szép kilátás. Igazi közösségi program, ha a barátaiddal együtt küzditek le a korlátaitokat, azzal nem mindennapi közös élményeket szereztek. Mutatunk tíz útvonalat, amelyek egyike sem fog csalódást okozni.
Legfrissebb cikkeink
Dr. Peter Attia 10 legfontosabb tanácsa a mozgásról a hosszan tartó egészségért!
Biztosan titeket is foglalkoztat a hosszú és fitt élet titka. Van egy név, egy híres orvos, akivel egyre gyakrabban találkozhatunk ezen a téren: Dr. Peter Attia. De ki is ő, és miért érdemes nekünk, a holmozogj.hu aktív közösségének odafigyelni rá?
Előre szólunk! Jön a Telihold Sportnap, az ország egyik legsokoldalúbb amatőr sporteseménye
Ha nyáron te sem szeretnél ellustulni és szereted a különleges kihívásokat, akkor július 12-én Esztergomban a helyed! A Telihold Sportnapon futók, bringások, úszók és evezősök küzdenek meg a távokkal egy egész napos eseményen, ahol még az esti órákban is adrenalintól pezseg a város.
Tavaszi túra a Budai-hegység három legszebb kilátópontjára
Beköszöntött a tavasz, annak minden szépségével, ezért úgy döntöttünk, hogy a nyakunkba vesszük a természetet és megkeressük a Budai-hegység legszebb kilátásait.
Soha nem késő elkezdeni! Mozgásra fel, itt az Aktív Idősek Program!
Több százmillió forintos programokat indít az Aktív Magyarországért államtitkárság karöltve szakmai partnereivel annak érdekében, hogy Magyarország idősödő lakossága fittebb, egészségesebb és boldogabb legyen. Mert mozogni minden korban fontos és szuper!
Tojáskergetés, nyuszitúra és friss levegő – húsvéti mozgásélmények a hosszú hétvégére!
Ha azt hitted, hogy Húsvétkor mindenki csak tojással és sonkával pakolja meg a tányérját, majd gurul haza a kanapéra, hát nagyot tévedtél! A négy napos hétvégén országos mozgásmámor veszi kezdetét: bringatúrák, futóversenyek, túrák és vízitúrás különlegességek várnak – húsvéti finomságokkal és jó hangulattal fűszerezve.
Bánhalmi Kata: táplálkozással, mozgással, alvással, önmagunk megismerésével érhető el belső egyensúly
20 év kemény önismereti munkájával rakta össze azt a tudást a testi-lelki egyensúlyról, önismeretről, egészségről Bánhalmi Kata, amit vendégeivel együtt megoszt a „Kösz, jól” podcastban. Égető munkatempóból és a feszültséget levezető bulikból jutott el oda, ahol ma van – egy olyan pontra, ahonnan nemcsak a saját életét szervezi tudatosan, de másokat is segít ebben.
2025 © holmozogj.hu