Mélyen a gemenci erdőkben

Aktív program
Evezz a Duna-Dráva Nemzeti Parkban egy közepes nehézségű vízitúrán!
Helyszín
Érsekcsanád
Táv
20 km
Időtartam
390 perc
Mozgásforma
Vízitúra Vízitúra
Info

A túra az érdekcsanádi Rév Csárdától indul, itt tudod a legegyszerűbben vízre tenni a kenut. A főágat keresztezve meg is érkezel a Rezéti-Dunára, amely a gemenci erdő mellékágai közül a leghosszabb és a legnagyobb kiterjedésű.

Több fok, belső víz csordogál belé a mélyebb ártéri területekről. Az ág közel 15 km hosszú, és néha olyan érzése támad az embernek, hogy a kanyarok soha nem fognak elfogyni. Gyakran láthatsz gémeket, kócsagokat, bakcsókat, szerencsés esetben rétisast is.

Közeledvén az alsó torkolathoz, jobb kézre régi halásztanyákat pillanthatsz meg, míg lejjebb, a Veránka-szigeti oldalon horgásznyaralók sorakoznak.

A Rezéti-Dunából kihajózva, négy folyamkilométerrel lejjebb már a bajai Duna-híd áll, de előtte bekanyarodsz a Vén-Duna alsó kifolyásánál Dunafürdőre, mely a túra végpontja is egyben. Itt a Bárka Pihenőháznál megpihenhetsz, és ha itt foglaltál szállást, akkor a transzferben is segíteni fognak a szállásadók.

Fontos! Ennél a túrához előzetesen tájékozódj a Duna-Dráva Nemzeti Parknál! Ha nagyobb csapattal indulsz el (több mint 2 kenuval), akkor a túrán kizárólag túravezető kíséretében vehetsz részt, ugyanis a Rezéti-Duna bizonyos szakasza fokozottan védett területnek számít, kikötni sem szabad bárhol, és az áthaladás is szigorúan engedélyhez kötött, amit a természetvédelmi őr ellenőrizhet is.

Videók
Kapcsolódó cikkek
2025. június 1-jén Sarudról indul útnak a hazai vízitúrázás új fejezete, ami egy jó lehetőség mindenkinek, hogy kipróbálja, vagy újra átélje a vízitúrázás felejthetetlen élményét. A vízitúra a sport és a természetjárás legszebb ötvözete!
Különleges, a megszokottnál egy órával hosszabb hétvége következik, ami tökéletes alkalom a mozgásra! Mielőtt elindulsz a szabadba, olvasd át heti hírválogatásunkat, amelyben szokás szerint összegyűjtöttünk a legjobb cikkeket és videókat! Jó szórakozást!
Augusztus végén újra megtelik élettel a Ráckevei–Soroksári-Duna, amikor evezők százai csobbannak a vízbe a hazai vízitúrás élet egyik legkedveltebb eseményén, a 7 Sziget Kerülésen.
Október utolsó szombatján a Dunán ért véget a nagy sikerű Vízi Ring első évada. A 66,6 kilométeres Ördögi-Kör a túrasorozatnak köszönhetően három kisebb távval bővült, ezzel még több érdeklődőt bevonzva a vízitúrázás világába.
Vannak, akik a termálvízben való lazítás miatt járnak Hévízre, és vannak olyanok is, akik az ország egyik legkülönlegesebb szabadidős sporteseményén méretik meg magukat. Jövőre, március elsején immár negyedik alkalommal rendezik meg a Hévízibivaly Duatlont, amelyen a Hévíz-patakon evezve, majd a part mentén futva fedezheted fel saját bivalyerődet, igazán mesebeli környezetben.
Hasonló programok a környéken
Kristálytiszta vízitúra kezdőknek a Dusnoki-Dunán
Könnyed evezésre vágysz lenyűgöző, tiszta vízen, ahol még a kezdők is biztonságban érezhetik magukat? A Dusnok melletti Ős-Duna pont ilyen – egy igazi rejtett gyöngyszem Bács-Kiskunban!
Változatos vízitúra a Vén-Dunán Baja mellett
Készen állsz egy evezős kalandra Baja mellett, ahol vadregényes mellékág, homokos sziget, zúgók és a nagy Duna is vár? Fedezd fel a Vén-Duna és környékének sokszínű világát!
Gemenci kenus kihívás tapasztaltaknak
Igazi vízitúrás erőpróbára vágysz a Gemenc vadregényes vizein? Ez a Bajáról induló nagy kenus körút tapasztalt evezősöknek szól, akik nem riadnak vissza a kihívásoktól. Fedezd fel a Duna és mellékágainak rejtett világát egy felejthetetlen kaland során!
Legfrissebb cikkeink
Együtt túrázott az ország – nagyszámű részvétel az ingyenes Rejtett Kincsek Túráin
Országszerte tíz helyszínen várták február 28-án a túrázni vágyókat a második alkalommal megrendezett Rejtett Kincsek Túrái programon.
Baján a víz az úr – ezért érdemes felfedezni a Mogyi Bajai Vízisport Klub világát
Vízivándor táborok, kajak-kenu edzések, napközis táborok és vezetett túrák – a Mogyi Bajai Vízisport Klub 2026-ban is rengeteg programmal vár minden korosztályt a Sugovica partján.
Még nincs vége a síszezonnak: stabil hóviszonyok a Mátrában
Miközben az országban már tavaszias a hangulat, a Mátrában igazi télies körülmények fogadják a síelőket és snowboardosokat. Stabil, 30-60 cm vastag hó, napsütés, este pedig kivilágított pályák teszik izgalmassá a hétvégét a Mátraszentistváni Síparkban.
Megnyílt a legújabb és legnagyobb SPURI futóbolt, gigantikus választék és tágas üzlethelyiség várja a futókat
Új bázisra költözött a 26 éves Spuri Futóbolt hálózat legnagyobb üzlete – A legendás alapítók központjában ma is a futók állnak az első helyen
Télzáró nagy durranás, tavaszindító lendület!
A Holmozogj csapata összegyűjtötte neked azokat a programokat, amelyekkel bombaerősen zárhatod a telet, és lendületből indíthatod a tavaszt. Rajtad áll, melyik lesz az első lépés az új évszak felé.
Fedezd fel a rejtett kincseket – újra országos ingyenes túranap február 28-án!
A tél egyik legizgalmasabb szabadidős eseménye idén is megrendezésre kerül: február 28-án országszerte 10 helyszínen várja a természet és a mozgás szerelmeseit a Rejtett Kincsek Túrái!
2026 © holmozogj.hu