Kerékpártúra: Balatonalmádi, Alsóörs, Veszprém

Aktív program
Ez a kerékpáros túra izgalmas kihívásokat kínál, miközben felfedezheted Balatonalmádi és Veszprém festői tájait. Az út során keményebb emelkedők és pihenésre csábító szakaszok is várnak rád.
Helyszín
Balatonalmádi, Wesselényi Strand
Táv
34 km
Időtartam
90 perc
Mozgásforma
Bringa Bringa
Nehézségi szint
Közepes terhelés Közepes terhelés
Info

A balatonalmádi Wesselényi Strandtól nyugatra induló túra Alsóörs felé vezet, és a jól karbantartott, megfelelően jelzett kerékpárúton kezdődik, ahol hamarosan egy komolyabb emelkedővel találkozunk. Ha figyelmesen szemlélődsz, észreveheted, hogy a házak többsége vörös homokkőből épült, ami jellegzetes a vidékre.

Alsóörs után Felsőörs következik, ahol a túra legmeredekebb szakasza vár rád.

A további szakaszokon, Felsőörsről Veszprémig, a terep már könnyebb, így lazábban haladhatsz. Veszprém bőven tartogat látnivalókat, érdemes itt megpihenni, és megkóstolni a helyi finomságokat.

Veszprémből folytasd utadat a Balatonalmádi kerékpárúton, amely nem véletlenül szerepelt az Év Kerékpárútja szavazás legjobb helyezettjei között. A jól karbantartott nyomvonal kellemes lejtőkkel és szép tájakkal kísér végig, biztosítva a túra élményét.

Mielőtt Balatonalmádiba érkeznél, érdemes egy kis pihenőt beiktatni Szentkirályszabadján vagy a Vödörvölgyben.

Balatonalmádi központja felé fordulva felfedezheted a város nevezetességeit, mielőtt visszatérnél a balatoni kerékpárúton a Wesselényi Strandhoz.

Videók
Kapcsolódó cikkek
Rendszeres mozgás, helyes táplálkozás, szellemi aktivitás és regeneráció - a holmozogj.hu által megkérdezett idősügyi mentálhigiénés- és mozgásspecialista szerint ha ezekre odafigyelsz, jelentősen javíthatsz a 60 év feletti életszakaszod minőségén és megőrizheted egészséged.
Rossz lelkiismeret a sok bejgli miatt? Megihletett a zseniális Futni mentem című film? Vagy egyszerűen csak itt egy újév és szeretnéd megfogadni, hogy 2025-ben egészségesebben élsz és többet sportolsz majd? Jó helyen jársz! Mi a holmozogj.hu-nál hiszünk abban, hogy a legapróbb szikra, egy spontán ötlet is elég lehet ahhoz, hogy valaki elkezdjen egészségesebben élni, aminek az alapja az aktív, mozgásban gazdag életforma. Ezért is mondjuk azt: mindegy, csak csináld! Most abban segítünk, hogy ez ne csak néhány napig tartson.
Hivatalosan is elindult a téli koriszezon: ezen a hétvégén már lehet csúszkálni a Városligeti Műjégpályán. Mielőtt azonban felhúzod a korcsolyádat, nézd meg, mi mindenről írtunk az elmúlt hét napban itt, a holmozogj.hu-n!
Jelentős érdeklődés övezte a LaserFun sorozat első, csepeli állomásának programját. A futásból és lövészetből álló kombinált számot kipróbáló gyerekek az olimpiai bajnok öttusázóval, Gulyás Michelle-lel is találkozhattak az eseményen.
A november 20-21-i eseményen az aktív életmód és aktív turizmus témakörében hangzanak majd el előadások és kerekasztal-beszélgetések. A közös gondolkodás célja: még aktívabbá tenni Magyarországot.
Hasonló programok a környéken
Kis-Balaton kerékpáros körtúra bivalyokkal és szigetekkel
Fedezd fel a legendás Kis-Balaton természeti és kulturális kincseit egy felejthetetlen kerékpártúrán! Indulj Zalavárról, ismerd meg a történelmi emlékparkot, látogass el a bivalyrezervátumba és a Kányavári-szigetre, és élvezd a nádasok különleges hangulatát! Változatos élmények várnak Fekete István regényeinek földjén
Tihanyi bringakör a Belső tótól a Vászolyi forrásig
Tihanyt mindenki ismeri, de jártál már a félsziget mögötti csendes dombokon és völgyekben? Indulj Sajkodról, és fedezd fel bringával a Belső-tó nyugalmát, Vászoly rejtett forrását és a Balaton-felvidék békés útjait!
Fedezd fel a Pécselyi-medence rejtett kincseit
Merészkedj a Balaton partjától kicsit távolabb, és fedezz fel egy varázslatos vidéket a Balaton-felvidéken! A Pécselyi-medence dimbes-dombos tája történelmi emlékeket, hangulatos falvakat és lélegzetelállító panorámákat rejt. Vágj bele a kalandba!
Legfrissebb cikkeink
Együtt túrázott az ország – nagyszámű részvétel az ingyenes Rejtett Kincsek Túráin
Országszerte tíz helyszínen várták február 28-án a túrázni vágyókat a második alkalommal megrendezett Rejtett Kincsek Túrái programon.
Baján a víz az úr – ezért érdemes felfedezni a Mogyi Bajai Vízisport Klub világát
Vízivándor táborok, kajak-kenu edzések, napközis táborok és vezetett túrák – a Mogyi Bajai Vízisport Klub 2026-ban is rengeteg programmal vár minden korosztályt a Sugovica partján.
Még nincs vége a síszezonnak: stabil hóviszonyok a Mátrában
Miközben az országban már tavaszias a hangulat, a Mátrában igazi télies körülmények fogadják a síelőket és snowboardosokat. Stabil, 30-60 cm vastag hó, napsütés, este pedig kivilágított pályák teszik izgalmassá a hétvégét a Mátraszentistváni Síparkban.
Megnyílt a legújabb és legnagyobb SPURI futóbolt, gigantikus választék és tágas üzlethelyiség várja a futókat
Új bázisra költözött a 26 éves Spuri Futóbolt hálózat legnagyobb üzlete – A legendás alapítók központjában ma is a futók állnak az első helyen
Télzáró nagy durranás, tavaszindító lendület!
A Holmozogj csapata összegyűjtötte neked azokat a programokat, amelyekkel bombaerősen zárhatod a telet, és lendületből indíthatod a tavaszt. Rajtad áll, melyik lesz az első lépés az új évszak felé.
Fedezd fel a rejtett kincseket – újra országos ingyenes túranap február 28-án!
A tél egyik legizgalmasabb szabadidős eseménye idén is megrendezésre kerül: február 28-án országszerte 10 helyszínen várja a természet és a mozgás szerelmeseit a Rejtett Kincsek Túrái!
2026 © holmozogj.hu