Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Kirándulás az Alsóörs és Csopak feletti kilátókhoz

Aktív program
Fedezd fel a Balaton-felvidéket ezen a lenyűgöző túrán, amely három panorámás kilátót is érint, és csodálatos tájakat, geológiai különlegességeket kínál. A túra során megismerkedhetsz Paloznak festői településével és a környező történelmi látnivalókkal is.
Helyszín
Alsóörs
Táv
15 km
Időtartam
210 perc
Mozgásforma
Túrázás Túrázás
Nehézségi szint
Közepes terhelés Közepes terhelés
Info

A túra Alsóörsről indul, ahová vonattal vagy autóval könnyedén elérhetünk, és a túra végén Csopakból gyorsan visszajuthatunk ide tömegközlekedéssel. A vasútállomástól a piros jelzésen vágunk neki az útnak.

A Balaton-felvidék két jól ismert települése, Alsóörs és Csopak között lenyűgöző, geológiai különlegességekkel tűzdelt túra vár ránk. A túrán három kilátót is megismerhetünk, hiszen a Somlyó-hegyi kilátótól egy rövid kitérővel elérhetjük a Csere-hegyi kilátót is, amely a permi vörös homokkőből épült, és elbűvölő környezetben található.

Első megállónk a Somlyó-hegyi kilátó, ahonnan egy kis kitérővel a kék jelzésen elérhetjük az alsóörsi Csere-hegyi kilátót, amely csodálatos balatoni panorámát kínál. Az Országos Kéktúra nyomvonalán folytatjuk utunkat Lovas irányába.

Ezt követően észak felé haladunk, és hamarosan a Malom-völgybe érkezünk. A patak mentén, hűvös erdőben sétálunk a felsőörsi Malom-völgyi tanösvényig, majd a sárga sáv jelzésen, jobbra fordulva a völgy szélén haladva, egy rövid emelkedő után elérjük a Miske-szikla szép kilátást nyújtó tisztásánál.

A Miske-szikla után visszafelé ereszkedve a Király-kúti-patak völgyében folytatjuk utunkat a sárga sáv jelzésen, míg el nem érjük a Király-kúthoz. A pihenőhelyen felfrissülhetünk, és kulacsainkat megtölthetjük a forrás vízével, majd továbbhaladunk a piros jelzésen Paloznak irányába.

Paloznak híres Ybl-díjas község, melynek utcáin végigsétálva, a szőlőföldek és dombok között elérhetjük a település központját. A kálvária és a Pongrácz-kastély, mely a templomos lovagok kápolnáját is rejti, kiemelt látnivalói a településnek.

A túra befejező szakaszában a Balaton-felvidéki Kéktúra útvonalán gyalogolva elérjük a Csákány-hegyi kilátót, ahonnan lélegzetelállító kilátás nyílik. Az út során megcsodálhatjuk a 12. században épült kövesdi Szent Miklós-templom romjait is.

Végül néhány perces séta után megérkezünk a csopaki vasútállomásra, ahonnan visszautazhatunk Alsóörsre.

Térkép és további részletek: Aktív Kalandor

Videók
Kapcsolódó cikkek
Elindult a Holmozogj.hu!
Cikkünkben bemutatjuk az oldal funkcióit, használatát, a Mozgáskeresőt és az Aktivitási Index Kalkulátort is.
Te mit tennél, amikor életed legnehezebb kihívásával állsz szemben? Feladod, vagy a fájdalmak ellenére tovább küzdesz? A súlyos áramütést szenvedett Csáky Soma és családja története azt bizonyítja, hogy a sport a leginkább kilátástalannak tűnő pillanatokban is kapaszkodót jelent. A borzalmas tragédia után Soma akaratereje, és a mozgás iránti szeretete adta vissza mindazt, amiről az orvosok már lemondtak.
Aktív Magyarországért díj
A környék egyik legsokoldalúbb vízisport központját építette fel Hoffmann Mónika, a Mogyi Bajai Vízisport Klub elnöke, aki az egészséges életmód, valamint az aktív kikapcsolódás területén végzett példamutató munkájáért novemberben Aktív Magyarországért díjat kapott. Cikkünkben bemutatjuk az egyesületet, amely fiatalok és idősebbek kedvencévé vált, és sokan csak „álomhelyként" emlegetik.
Hetente több százan mozognak a Nordic Walking Debrecen Sportegyesület edzésein, melyeken mindenki megtalálhatja a számára megfelelő kihívást. Az egyesület elnöke, Kőrösi Judit a holmozogj.hu-nak arról beszélt, hogy ennek a komplex mozgásformának számos jótékony hatása van az emberi szervezetre.
Ismét egy mozgalmas, sportolásban és szabadidős eseményekben gazdag héten vagyunk túl. A hétvégi pihenéshez hoztuk a szokásos heti válogatást a legjobb cikkekkel és videókkal! Jó szórakozást!
Hasonló programok a környéken
Vulkánok nyomában a mencshelyi Halom hegyen
Egy könnyű, mégis izgalmas családi túrát kerestek a Balaton-felvidéken, ami a gyerekeknek is élmény? Irány a Mencshely melletti Halom-hegy és a Vulkán-tanösvény, ahol játékosan ismerkedhettek a tűzhányókkal és még egy kilátó is vár!
Fedezd fel a bakonyi Gyilkos-tavat Bakonybélből
Kíváncsi vagy a Bakony egyik legfotogénebb tavára? Indulj Bakonybélből a Hubertlaki-tóhoz, amelynek vízből kiálló facsonkjai kísértetiesen hasonlítanak az erdélyi Gyilkos-tóra!
Fedezd fel a Kányavári-szigetet a Kis-Balatonnál
Lépj be a Kis-Balaton varázslatos világába a Kányavári-szigeten! Ez a terület – ellentétben a fokozottan védett részekkel – egész évben szabadon, vezető nélkül látogatható. Járd végig a Búbos vöcsök tanösvényt, és ismerd meg Fekete István regényeinek táját!
Legfrissebb cikkeink
Panorámatúra, terepfutás és zsíros kenyér – november 14-én jön a zsámbéki szezonzáró
Még a téli bekuckózás előtt érdemes bakancsot vagy futócipőt húzni, és részt venni egy kötetlen, családias hangulatú szabadtéri programon.
Aktív ősz – így telt az október a SZEOSZ élménysport-programjain
Az októberi programok ismét megmutatták, hogy a mozgásnak minden évszakban megvan a maga varázsa.
A Muck-Magaslatról az országos dobogó tetejére
Három év, 6700 vendégéjszaka és most egy országos elismerés: a Soproni-hegységben található Muck Turistaház lett 2026-ban az ország kedvenc turistaháza.
Őszi színek, pörgős ritmus – Íme a SZEOSZ Élmény- és Szabadidősport Program novemberi eseménykínálata!
Színes erdők, friss levegő, hűvösebb reggelek és egyre kellemesebb kilométerek – október egészen más arcát mutatja a szabadtéri sportnak, mint a nyári hónapok.
Több mint 400 futó nyolc országból – Sikeresen zárult az Írottkő Futóverseny
A térség legnagyobb terepfutó eseménye, az Írottkő Futóverseny 2026-ban ismét nemzetközi mezőnyt vonzott az Alpokaljára. Az öt versenytávon több mint 400 futó állt rajthoz, nyolc ország állampolgárainak részvételével.
Közel ezer résztvevő, mintegy hatezer vízen töltött perc – jövőre is folytatják a vízisportprogramokat a Kékszalag PORT-ban
Balatonfüred, 2026.10.22 – Májustól szeptemberig több, mint nyolcszáz résztvevővel, és több, mint hatezer vízen, mozgással töltött perccel zajlott a Kékszalag PORT Helyben, vízen, a Mi Balatonunk a Mi sportunk címet viselő ingyenes sportprogram-sorozata, mely a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 keretében valósult meg.
2026 © holmozogj.hu