Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

PET Kupa: soha nem fogy el a szemét!

Több mint 17 tonna szemetet gyűjtöttek augusztus utolsó napjaiban a PET Kupa résztvevői Sárospatak és Tiszalök között, a Bodrog és a Tisza árterében. A holmozgj.hu a verseny utolsó előtti szakaszán, Tokajnál látogatta meg a mezőnyt.
Mozgásforma
Vízitúra Vízitúra

14 kilométer kenuzás és 5-6 óra szemétszedés – ez volt a napi penzum, amikor a holmozogj.hu meglátogatta a PET Kupa résztevőit. Az önkéntesek lelkesedése – mint minden korábbi alkalommal -, ezúttal is lenyűgöző volt: kúsztak-másztak a hőségben, dacolva az ártéri dzsungellel, a szúnyogokkal, a csalánnal és minden egyéb kellemetlenséggel. Vagyis jár a nagy gratuláció mindenkinek, gyerekeknek, felnőtteknek, akik ezt a kihívást, aktív munkát és kikapcsolódást választották a nyár utolsó hetére. 

„Van olyan falu, ahol évtizedek óta úgy szabadulnak meg a hulladéktól, hogy lerakják a folyópartra és nagyobb áradáskor elviszi a víz. Sajnos arra is van példa, hogy a helyiek jó szándékkal fizetnek egy cégnek, hogy elvigye a hulladékot, ám a vállalkozó a teherautónyi szemetet szándékosan a Tisza-partra borítja, a következő áradás pedig hozza Magyarország felé” – mesélte Tamás Zsolt, a PET Kupa versenyigazgatója.

A hulladékgyűjtés egyben csapatok közötti verseny is. Nemcsak az számít, hogy melyik csapat hány zsákkal gyűjt, hanem például az is, hogy mennyire tökéletesen sikerül szétválogatni a hulladékot. 

Az 5. Bodrogi és 12. Tiszai PET-kupát Siemens Energy nyerte, második lett az Amerikalózok, a harmadik helyen pedig az Aktív Magyarország csapata végzett. Révész Máriusz államtitkár kollégáival és családjával együtt rutinos PET Kupa résztvevő.

„Minket feltölt, ha egy ártéri területről összegyűjtünk tíz-húsz zsák, vagy akár még több hulladékot, és a szemétlerakó helyén hirtelen ismét egy szép ártéri erdőt találunk” – nyilatkozta Révész Máriusz a holmozogj.hu-nak. 

„Sok cég gondolkozik, hogy milyen csapatépítő foglalkozásra nevezzen be. Én azt tanácsolom, hogy jöjjenek el a PET Kupára, mert itt értelmes feladatot csinálnak, nagyon nehéz, hiszen időnként elsüllyed az ember combig az iszapban, aztán megküzd a csalánnal, vagy egy szúrós bokorral és olyan szemeteket vesz kézbe, amit egyébként máskor biztosan nem fogna meg” – mondta Révész Máriusz. 

Folytatás a következő PET Kupán, remélhetőleg sok új résztvevővel. Sajnos, biztosan lesz mit gyűjteni! 

Videók
Kapcsolódó cikkek
Helyben, vízen, a Mi Balatonunk a Mi sportunk címmel május közepétől szeptember közepéig ingyenes sportprogram-sorozatot rendeznek Balatonfüreden a Kékszalag PORT kikötőben a Veszprém-Európa Sportrégiója 2026 keretében.
Október utolsó szombatján a Dunán ért véget a nagy sikerű Vízi Ring első évada. A 66,6 kilométeres Ördögi-Kör a túrasorozatnak köszönhetően három kisebb távval bővült, ezzel még több érdeklődőt bevonzva a vízitúrázás világába.
Szeptember 13-án jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra, amelyen mindenkit várnak a Duna holtágai és a Gemenci erdő egyedi vizes élővilága. Az ingyenes program egyik fénypontját a vízitúra során tapasztalt élmények és látványok jelentik, ezért a szervezők nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy egy izgalmas és emlékezetes része legyen a túrasorozatnak.
Augusztus utolsó előtti hétvégéje újabb remek lehetőségeket kínál, hogy felejthetetlen sportélményeket gyűjts! A felhozatal most is elképesztő: kipróbálnád, milyen mezítláb futni a Balaton vizében, vagy inkább egy éjszakai bringatúrán fedeznéd fel Gödöllőt? Esetleg egy kulturális, osztrák-magyar kerékpártúrán vennél részt, meghódítanád a legendás Spartacus-ösvényt, vagy egy hatalmas futófesztiválon zárnád a szezont Keszthelyen?
Kapcsolódó programok
Fedezd fel Európa Amazonasát kajakkal a Dráván
Kajakoznál Európa egyik legtisztább vizű folyóján, egy igazi ártéri ősvadon szívében? Csatlakozz egy vezetett túrához a Dráva alsó szakaszán, és evezz eldugott holtágak és homokpadok között!
Felső-Tisza vízitúra Tiszaberceltől Tokajig
Evezz végig a Felső-Tisza egyik legizgalmasabb szakaszán Tiszaberceltől Tokajig! Fedezz fel páratlan történelmi emlékeket, mint a szabolcsi földvár, élvezd a folyó nyugalmát, és kóstolj bele a helyi gasztronómiába útközben. Kalandra és kultúrára fel!
Fedezd fel a Kettős-Köröst Békésről indulva
Szállj vízre Békésnél egy kellemes egynapos vízitúrára a Kettős-Körösön! Élvezd a folyó nyugalmát, figyeld meg a gazdag élővilágot, és fedezz fel egy különleges vízügyi múzeumot útközben. Köröstarcsa hangulatos kikötője vár a túra végén!
Legfrissebb cikkeink
Történelmi rekorddal és Vásárhelyi Máté maratoni címvédésével zárult a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál
Véget az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A hétvége során a tizennégy különböző távra összesen 39 910 nevezés érkezett, a helyszínen pedig közel 100 ezer ember fordult meg a két nap alatt.
Új pályacsúccsal és több mint 20 ezer nevezővel indult a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál
Október 10-én ideális futóidőben vette kezdetét az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A szombati nyitónap minden korosztályt megmozgatott: a legkisebbektől az idősebb generációkig több mint 20 000 nevezés érkezett a 13 különböző távra.
Mi a SPAR Budapest Maraton titka, és miért éri meg 42,195 km-t futni? - Interjú Kocsis Árpád főszervezővel
35 éve még értetlenkedve figyelték az utcán edzőket, a kocsmák teraszáról gúnyos beszólások kísérték a futókat, a hatóságok pedig szinte személyes sértésnek vették a lezárási kérelmeket. Mára gyökeresen megfordult a világ: a futás a társadalmi elismerés és az önbecsülés egyik legelterjedtebb kifejeződésévé vált.
Soha nem neveztek még ennyien magyar maratonra: meghaladja a 10 ezres álomhatárt a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál főtávjának rajtlistája
Lezárult az előnevezés a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztiválra: a különböző távokra több mint 39 000 nevezés érkezett, ezzel a kétnapos rendezvény lesz idén is az ország legnépesebb szabadidősport-eseménye.
14 másodpercen múló győzelem és Rekordlétszám a szezonzárón – Ultrabalaton Trail
Nyolcadik alkalommal rendezték meg hétvégén az Ultrabalaton Trailt, amely a Balaton északi partjának hegyeiben, komoly szintemelkedésekkel és lélegzetelállító őszi erdei panorámával várta a futókat.
Háromszoros Spartathlon-győztestől a tubát fújó maratonistáig: megszállottak és különc figurák a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon
A világ leghíresebb ultramaratoni versenyeiről érkező sivatagi hősök, egy svéd házaspár, akik 2000 óta minden egyes évben Budapestre utaznak maratont futni, Rubik-kockának öltözött speedcuber és hangszerrel futó tubaművész.
2026 © holmozogj.hu